Itt van Amerika
NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT 2020.08.02 10:34 Frissítve: 2020.08.02 11:37

Tudott megálljt mondani – Bódi Bernadett győri távozásról és válogatott búcsúról

Két részletben összesen tizenhárom év és megannyi siker után nehéz szívvel hagyta el Győrt az ETO-val négyszeres BL-győztes kézilabdázó, Bódi Bernadett, akivel váratlan távozásáról, dániai élményeiről és nem hivatalos válogatott búcsújáról is beszélgettünk.

 

(Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Sokakat meglepett a júniusi bejelentésével, hogy távozik Győrből. „Hirtelen felindulásból” határozott így, vagy egy ideje érlelődött már a döntése?     
– Nem az volt a háttérben, hogy már nem szeretnék magas szinten játszani, és nem is az, hogy bármilyen összetűzésem lett volna az ETO-val. Milyen vitánk is lehetett volna a karantén alatt? A közvélemény szeret mindig valami negatívumot keresni, pedig ilyesmiről szó sincs. A klub azért kért meg januárban, hogy maradjak még egy évig, mert azzal számolt, hogy a két másik jobbszélső utazhat majd a válogatottal Tokióba. Közülük Lukács Viktória frissen érkezett, és Faluvégi Dorottya is fiatal még, ezért a vezetőség azt szerette volna, hogy az első néhány hónapban a rutinommal segítsek nekik, és maximálisan tegyem oda magamat. Azért is fogadtam el, mert örültem neki, hogy néhány hónapig még játszhatok egy ilyen topcsapatban. Mivel úgy alakult, hogy idén nincs olimpia, már nem szerettem volna a padon ülni és utazgatni csak azért, hogy lejárjak edzésre. Tudtam, hogy ennyi idősen csak harmadik számú jobbszélső lennék, ezért már nem szerettem volna még többet edzeni.

 NÉVJEGY: BÓDI BERNADETT
Született: 1986. március 9., Szeged
Magasság: 175 cm
Sportága: kézilabda
Posztja: jobbszélső
Klubjai: Szegedi DKSE (1998–1999), Szeged KKSE (1999–2000), Agro SE Orosháza (2000–2001), Győri Graboplast ETO KC (2001–2007), Randers HK (dán, 2007–2009), Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE (2009–2011), Siófok KC (2011–2012), Dunaújvárosi Kohász KA (2012–2013), Győri Audi ETO KC (2013–2020), Moyra-Budaörs Handball (2020–)
Első válogatottság: 2005. március. 2., Dunaújváros (Dánia, 29–20)
Utolsó válogatottság: 2018. március 22., Győr (Hollandia, 18–19, Eb-selejtező)
Válogatottság/gól: 141/263
Kiemelkedő eredményei: olimpiai 4. (2008), vb-8. (2013), vb-9. (2009), Európa-bajnoki 3. (2012), Eb-6. (2014), Eb-8. (2008), 4x Bajnokok Ligája-győztes (2014, 2017, 2018, 2019), BL-2. (2016), junior-vb-2. (2003), junior-vb-4. (2005), junior Eb-2. (2002), EHF-kupa-2. (2004, 2005), 7x magyar bajnok (2005, 2006, 2014, 2016, 2017, 2018, 2019), 7x Magyar Kupa-győztes (2005, 2006, 2007, 2014, 2015, 2018, 2019)

– Mennyire gondolt már a civil életére is? 
– A magánéletbeli terveim valóban nagy szerepet játszottak abban, hogy a váltás mellett döntöttem, és vannak olyan egészségügyi kérdések is, amelyek megoldásra várnak. A gondolataimban már ott szerepel a családalapítás, ehhez nyugodt hátteret szerettem volna teremteni. Márpedig biztosan nehezen dolgoztam volna fel, hogy csak ücsörgök a padon az ETO-ban. A párommal két és fél éve vagyunk együtt, Biatorbágyon telepedtünk le, azóta gyakran ingáztam az otthonunk és Győr között. Ott is volt lakásom, de mivel a játékomra és az edzésmunkámra nem volt hatással az utazgatás, a klub nem nehezményezte a „kétlakiságomat”, csak azt kérte, vigyázzak magamra. Ha messzebbre kellett volna autóznom, én sem vállaltam volna. Egyébként miután a szeptemberre halasztott Bajnokok Ligája négyes döntőt is eltörölték, több ismerősöm megjegyezte, hogy jól döntöttem.

– A Győrben töltött tizenhárom éve alatt összesen tizennyolc trófeát nyert. Kiemelt helyet foglalnak el a házban?
– Igazából otthon már el sem férnek. Egy részük Biatorbágyon van, a másik Győrben, de Szegeden, a szüleim is őriznek belőlük. Az utánpótlás-válogatottal is szereztem érmeket, de még atlétikában is értem el eredményeket.

– Ezek szerint nem is volt annyira egyértelmű választás a kézilabda?
– Sporttagozatos iskolában tanultam Szegeden, ahová több, később szép karriert befutó játékos is járt. Elég, ha csak Buday Dánielt, Laluska Balázst vagy a vízilabdázó Fodor Rajmundot említem. Tízévesen kezdtem el ismerkedni a kézilabdával a Mandl házaspárnál, és ők szerették volna, hogy párhuzamosan atlétikával is foglalkozzak. Az első időszakban sok futóversenyre jártam, még utánpótlás országos bajnokságon is részt vettem, a versenyszámok közül a távolugrás ment a legjobban. Aztán tizennégy évesen választanom kellett a két sportág közül, és nem volt kérdés, hogy kézilabdázó szeretnék lenni. De az atlétika remek kiindulási alapot jelentett, a futás, az ugrás, a dobás, és egyáltalán a megfelelő mozgáskoordináció a kézlabdához is elengedhetetlen.

Bódi Bernadett és Vincze Gábor családi körben

– Egyéves orosházi kitérő után került Győrbe, amiben fontos szerepe volt Róth Kálmánnak. Nem féltették a szülei, hogy fiatalon az ország túlsó felén kell megállnia a helyét?
– Róth Kálmán már korábban is hívott Győrbe, de nyolcadikos koromban még nem akartam messzire kerülni Szegedtől. Aztán Orosházán kapott munkát, a csapat akkoriban az NB I-ben szerepelt. A szüleim ide is csak nagy nehezen engedtek el, de nekem sokat jelentett, hogy tizennégy évesen már öt-tíz percet játszhattam a felnőtteknél, miközben serdülőben és ifiben is számítottak rám. Az elején kollégista voltam, amit nem bírtam, mert nem tudtam rendesen pihenni, ezért hamar albérletbe költöztem. Miután idény közben edzőt váltottak Orosházán, majd a klub is bajba került, követtem Kálmán bát Győrbe, ahol az ificsapat edzője lett. Anyuéknak biztos nem volt könnyű, de látták rajtam, hogy szeretem a játékot, és megbíztak bennem.

MINDENKI JÓL JÁRT

Róth Kálmán különleges szerepet tölt be Bódi Bernadett életében. Maradjunk annyiban: az ETO jelenlegi utánpótlás-igazgatója nélkül a hazai kézilabdázás talán szegényebb lenne egy klasszis jobbszélsővel...

„Orosházán dolgoztam, Bódi Bernadett a helyi ificsapatban játszott, és már ott feltűnt, milyen tehetséges – emlékezett vissza Róth Kálmán. – Még kicsit győzködni kellett, mert mindenáron jobbátlövőt akart játszani. Nemegyszer elmondtam neki, hogy lövőben jó NB I-es kézilabdázó, szélen viszont válogatott játékos válhat belőle. Rá kellett beszélni, hogy a jobb szélen szerepeljen, de szerintem nem bánta meg, s ezzel a magyar kézilabda is jól járt. Amikor eljöttem Orosházáról, magammal vittem Győrbe, ahol gyorsan felkerült a felnőttcsapathoz, és amikor én vettem át a felnőttkeretet az ETO-nál, sok lehetőséget adtam neki – és ő ezzel mindig élt. Rendkívül szorgalmas játékos, sohasem kellett rászólni, hogy csinálja a dolgát – nem véletlenül vitte ilyen sokra.”

– Milyen emlékeket őriz az első győri időszakából? 
– Szerencsére támogató közegbe kerültem, ami megkönnyítette a beilleszkedésemet. Fél év után felkerültem a felnőttek közé, a második idényben pedig Róth Kálmán vette át a csapatot. Megtiszteltetés volt az első csapatban játszani, akkor indult el a karrierem. Sokat tanultam, és nem utolsósorban olyan barátokra leltem, akikre ma is számíthatok, Herr Orsolyára, Herr Anitára, Temes Bernadettre, Vérten Orsolyára, Soós Viktóriára, Tomori Zsuzsannára gondolok. Szép hat évet töltöttem az ETO-ban, sajnos akkoriban még nem jött össze a nemzetközi kupasiker, főleg a Cornexivel szemben elveszített EHF-kupa-döntőt éltük meg nagy csalódásként.

– Hogyan jutott a dániai lehetőséghez 2007-ben?     
– Tizennyolc évesen Martin Albertsen elvitt volna Viborgba, de ez nagyon korai volt, a szüleim sem mentek bele. Aztán amikor Győrben döntenem kellett arról, hogy maradok vagy külföldön folytatom, újra megkeresett. Ekkor már a Randers edzőjeként, és mivel szerettem volna kipróbálni magam az akkoriban nagyon erősnek számító dán bajnokságban, igent mondtam. Jól tettem, hogy vállaltam a kihívást, emberileg és sportolóként is sokat fejlődtem. Általában kezdőként szerepeltem, és sok időt töltöttem a pályán.

– Miben látta a legnagyobb szakmai különbséget?
– Sokan munka, tanulás mellett kézilabdáztak, a játékosoknak az edzések egy részét egyénileg kellett megoldaniuk, amihez nehéz volt alkalmazkodnom. Például a reggeli edzéshez kártyát kaptunk a konditerembe, és ugyan ellenőriztek minket, nem állt a nyakunkon folyamatosan az edző, hogy szemmel tartson minket. Az egyéni képzés is korán volt, mielőtt a lányok munkába indultak volna. És a skandinávok erőnlét terén már akkor is előttünk jártak.

A kertjébe is szívesen ültet levendulát (Fotó: Tumbász Hédi)
 RÁKAPOTT A PECÁZÁSRA

Bódi Bernadett és a korábbi labdarúgó, Vincze Gábor több mint két éve alkot párt. Mivel nem szeretik a felhajtást, rosszul viselték, hogy a kapcsolatuk elején sokat faggatták őket a magánéletükről. Ahogy a kézilabdás körökben csak Berniként emlegetett szélső elmondta, nem jellemző rájuk a jövés-menés, étterembe vagy kirándulni azért el szoktak járni. A járványidőszak alatt pedig új, közös hobbit találtak.

„Gábor és a lánya, Liza szeretnek horgászni, a karantén idején én is csatlakoztam hozzájuk. Be kell vallanom, nagyon megkedveltem. Korábban azt gondoltam, hogy biztos unalmas, de egyáltalán nem az, a végére annyira lázba jöttem, hogy el sem mozdultam a bot mellől. Lajosmizsén elég nagy halakat sikerült kifognunk” – mesélte Bódi, aki a tavaszi hónapokban kertészkedéssel foglalta el magát.

„Muszáj volt megcsinálni a kertet, de kiderült, hogy van egy nagy hangyaboly a virágágyás alatt, így kezdhetjük elölről a munkát” – tette hozzá, majd azt is elárulta, a levendula a kedvence.

Bódinak van egy féltestvére, aki Angliában él, így csak ritkán tudnak találkozni. Annál több közös programot szerveznek a Győri ETO csapatkapitányával, Görbicz Anitával, ami nem meglepő annak tudatában, hogy Görbe párja, Vincze Ottó és Gábor testvérek.

– Más meglepő élménye is volt? 
– Aki szembejött velem az utcán, mindig rám mosolygott. A bajnokság is különbözött az általam megszokottól. Mi is sokszor szinte ész nélkül futottunk előre, a lerohanásokban nem volt rendszer. Azt gondolnánk, hogy a dánok fegyelmezettek, mégsem annyira. Jó néhány évig tartottam a kapcsolatot az akkori csapattársaimmal – a szélső Ann Grete Nörgaardról általában szélsőséges véleményeket hallok, de én nagyon szerettem, csakúgy, mint a brazil kapus Chana Massont. Néha-néha beszélünk, ahogy látom, egyikük sem tud felhagyni a játékkal...

– Mit tudott később hasznosítani az ott tanultakból? 
– Minden téren önállóbb lettem. Megtanultam, ha szeretnék elérni valamit, ha fejlődni akarok, dolgoznom kell, és nem mindig az edző segítségére várni. Rendkívül pozitív szemlélettel találkoztam, ami nem azt jelentette, hogy egy vereség ne bántotta volna a dánokat, de a meccs után összeültünk, megbeszéltük a tanulságokat, és másnap mentünk tovább. Úgy láttam, nem cipelik magukkal hetekig a kudarcélményt, mentálisan gyorsabban túllendülnek rajta. Elkönyvelik, hogy rossz napjuk volt, nem magyarázzák be maguknak, hogy hullámvölgyben vannak, optimistábban állnak hozzá mindenhez.

– Ajánlaná a fiataloknak, hogy próbálják ki magukat más országban?
– Egyértelműen. Ha nem is a kézilabda, a külföldi tapasztalat miatt. Másfajta szemléletet ad, önállóságra nevel, amit az élet minden területén kamatoztatni lehet. Nekem két év után honvágyam lett, nem maradtam tovább, és később már nem is foglalkoztatott a légióskodás, mert otthonra találtam Győrben.

–  Mekkora kihívást jelentett, hogy hét éve már a BL-győztes győri csapatba tért vissza, amely tele volt nemzetközi klasszissal?
– A legnagyobb feladatot az Ambros Martínnal való közös munka jelentette – neki sokat köszönhetek. Minden edzőmmel jó kapcsolatban voltam, de talán ő volt a kedvencem. Ambrosnak is megvoltak a maga berögződései, amelyeket el kellett tudni fogadni.

Az ikonikus vasúti viadukt alatt: Biatorbágyon párjával otthonra talált (Fotó: Tumbász Hédi)

– Mennyire változott meg a játéka a Martín-korszakban?
– A spanyol stílussal újat tanított nekünk, masszív védekezést és taktikus támadójátékot követelt, nem a rohanós kézilabdát preferálta. Dunaújváros után furcsa is volt nekem, ott sok gólt lőttünk lerohanásból, itt vissza kellett fognom magam. Legalább fél évbe telt, mire megszoktam. Valójában a Bajnokok Ligája final fourja alatt éreztem, hogy megérkeztem, és már mindent meg tudok valósítani abból, amit várnak tőlem. Edző és játékos viszonyában szükség van arra, hogy mindkét fél pontosan tudja, mire számíthat a másiktól.    

Milyen szerepe volt Martínnak abban, hogy a sok különböző nemzetiségű játékosból összerakott keret egységes csapatot tudott alkotni?
– Nagyon adott a csapatszellemre, csapatmunkára, nagyon fontos volt neki, hogy a csapat összetartó legyen. Nem szerette a kirívó viselkedést és az egyénieskedést.

Görbicz Anita szelfijén balról Berni és Gábor Majkával,
Vincze Ottóval és Vincze Lizával

–  Mennyire viselte meg, hogy jó barátja, a holland Yvette Broch két éve abbahagyta a játékot? 
– Neki beállóként még megterhelőbb volt a feladata: támadás közben a falban folyamatosan kapta az ütéseket, hátul sokszor zavaró emberként védekezett. Ehhez jött, hogy jó időre egyedül maradt a posztján. El tudom képzelni, mennyire elege lett belőle, már olyan egészségügyi tünetei jelentkeztek, ami nem volt normális. A nyári szünet után kisírt szemekkel érkezett vissza Győrbe. Jó kérdés, mi vezetett odáig, a stressz vagy az elvárások voltak-e rá ilyen hatással. Megértettem a döntését, még ha hiányzott is az öltözőből.

– Önre is hasonló megterhelés várt a 2017-es, majd a 2018-as final fourban, amikor egyedül kellett megoldania a feladatát jobbszélsőként. A játékát figyelve azonban kijelenthető: mindig akkor hozta a legjobbját, amikor kellett. Szellemileg ennyire felkészült volt vagy csak feldobta a helyzet?
– Az biztos, hogy nem élveztem a szituációt, még ha kívülről máshogy is tűnhetett. Volt rajtam teher – tudva, hogy egyedül kell játszanom a poszton, nincs, aki segítsen, ha gyengébben megy –, de nem nyomott össze. Nem gondolkodtam sokat rajta a négyes döntők előtt, bíztam magamban és az elvégzett munkában. Nem is járt más a fejemben, csak hogy jól fog elsülni. Sohasem érdekelt, hány százalékkal értékesítettem a helyzeteimet egy mérkőzésen. Azt tartottam szem előtt, hogy a fontos helyzetekben jól tudjak dönteni. Szerintem a jó játékos a kritikus helyzetben is be tudja lőni, még ha korábban hibázott is. Voltak időszakok, amikor én is nagyon fáradtnak éreztem magam, de valahogy mindig túllendültem rajtuk. Jöttek az újabb meccsek, és azokra koncentráltam. Az évad végére eléggé elcsigázott voltam, de sohasem gondoltam arra, hogy emiatt abbahagyjam.

Jó barátságot ápol a két hollanddal, Nycke Groottal és a már visszavonult Yvette Brochhal (Fotó: Tumbász Hédi)

– Van kedvenc BL-címe?
– Mindegyiknek megvolt a maga varázsa, de az első a legemlékezetesebb. Nem az volt a legsikeresebb győri idényem, mégis, ha egy BL-győzelmet kell kiemelnem, ezt említeném, mert felejthetetlen, teljesen új érzéseket hozott. A többi is különleges helyet foglal el a szívemben, mert olyan játékosokkal értem el, akiket a mai napig kedvelek. A két hollandot, Brochot és Nycke Grootot nagyon megszerettem, később Tomori Zsuzsival kiegészülve négyen sokat jártunk össze, és azóta is jó barátok vagyunk. Remélem, azok maradunk a jövőben is, még ha mindenki máshol is él már.

(Fotó: Tumbász Hédi)

– Mennyire nőtt a szívéhez a szélső posztja?
– Bevallom, az elején egyáltalán nem szerettem szélsőként játszani. Átlövőként kezdtem, Róth Kálmán mondta, hogy szélsőben klasszis lehetnék. Megbíztam a véleményé­ben, azt már nem tudhatjuk meg, mire vittem volna átlövőként. Minden szélsőnek az a legnagyobb gondja, hogy nem kap elég labdát, erről sokat szoktunk egymás között beszélgetni. A nagy csapatokban általában klasszisok vannak a belső posztokon, így sokszor inkább rájuk épül a játék.

– Volt olyan kapus, aki a mumusának számított? 
– Különösebben nem tartottam senkitől, a norvég Katrine Lunde vagy a francia Amandine Leynaud ellen nemigen szerettem játszani. Azokat a kapusokat nem kedveltem, akiket nem ismertem, mert kiszámíthatatlanok voltak. Gondolok az ázsiai vagy afrikai válogatottak elleni meccsekre, de ezekből kevés volt.

– Tudatos volt, hogy sohasem veszett el a szépségben, inkább rendre a biztos megoldást választotta?
– Mindig azt gyakoroltam, ami a legjobban ment, nem kísérleteztem újfajta lövésekkel. Bebizonyosodott, hogy ez nem olyan rossz felfogás, mert a kapusok hiába tudták, mit fogok csinálni, nagy többségben mégis sikerült betalálnom. A mai napig nem tudom, miért... Ha a játékos éles helyzetben elhibázza a cundert, egyből kap hideget-meleget az edzőjétől.

– Honnan jött a fejpántos korszaka?
– Nagyon szerettem a kosárlabdát – most már egyébként kevesebbet nézem –, és nagy LeBron James-rajongó voltam. Tőle kaptam az ötletet, arról nem is beszélve, hogy praktikus viselet volt, felfogta az izzadtságot. Nem igazán foglalkoztam vele, a közönség mit gondolt róla. Később elhagytam a fejpántot, de a Michael Jordan-féle cipő még mindig megvan.

Legnagyobb válogatott élménye a 2008-as pekingi olimpia volt, amelyen 4. lett a nemzeti csapat (Fotó: NS-archív)

– Nem játszott a válogatottban 2018 márciusa óta, noha hivatalosan nem mondta le a szereplést. Miért nem láthattuk az utóbbi időben címeres mezben? 
– Hivatalosan nem mondtam le a válogatottságot, ha nagy szükség lett volna rám, és megkeresnek, valószínűleg vállaltam volna. Jóban voltam Kim Rasmussennel, mindent megbeszéltem vele, és elfogadta a döntésemet, hogy a továbbiakban csak a klubomra szeretnék koncentrálni, és több időt tölteni a családommal. Az elején furcsa volt a dán kapitány stílusa, de kiderült, hogy határozott, egyenes, őszinte ember, amellett, hogy szigorú és nyers. Nekem a korrektség nagyon fontos, ő pedig az volt.

–  Már tizenkilenc évesen bekerült a felnőttválogatottba, mi jelentette a csúcspontot? 
– A 2008-as olimpia negyedik helyezése a legszebb emlékem, és a 2012-es Európa-bajnokságon elért bronzérem. Karl Erik Böhnnél kevesebbet játszottam, ettől függetlenül őt is szerettem. Nagyon jó ember volt – nem volt olyan játékos, aki ne kedvelte volna. Amikor először hívtak az A-válogatottba, még olyan nevek játszottak, akik világsztárnak számítottak a posztjukon. Megtiszteltetés volt a Ferling Bernadett, Pálinger Katalin féle csapatban játszani. Szerencsére megadatott nekem a lehetőség, hogy olimpián szerepeljek, ráadásul Pekingben eléggé ütős csapatunk volt. Görbicz Anita és Vérten Orsolya is kiváló formában voltak. Mindig fontos volt nekem, hogy válogatott legyek, de közben jól is szerettem volna magam érezni. Ahogy folyamatosan átalakult a csapat, és kikerültek a korábbi társaim, már az járt a fejemben, hogy lassacskán én is visszaveszek, és már foglalkoztatott a családalapítás gondolata is. A bajnoki, BL- és válogatott meccsek miatt alig tudtam találkozni a szüleimmel, a barátaimmal. Korábban a kézilabda állt az első helyen az életemben, mindent megtettem azért, hogy sikeres sportoló legyek. Most is szeretem a sportágat, de már nem a kézilabdáé a prioritás. Biztos nehéz lesz majd teljesen abbahagynom, de tudtam megálljt mondani, és kicsivel több időt szentelni annak, ami az életemből korábban kimaradt.

– Miért egy másodosztályú csapatra esett a választása?
– Azért szerződtem Budaörsre, mert közel van az otthonunkhoz. Három évre írtam alá, a csapat nem titkolt célja a feljutás az NB I-be, ebben szeretnék segíteni a többi rutinos játékossal együtt. Hiányozni fog a győri közeg, ha az időm engedi, a következő idényben elmegyek az ETO néhány BL-meccsére. A budaörsi szerződésem lejártáig szeretnék kézilabdázni, utána pedig meglátjuk, mit hoz a jövő.

Rutinjával segítené az élvonalba vágyó Budaörsöt (Fotó: Tumbász Hédi)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. augusztus elsejei lapszámában jelent meg.)
2020.08.07 19:38:30

Kézilabda PAPP BÁLINT

A legszerényebb kézilabdakapus még azt sem szereti, ha a rajongók a 2018-as BL-győzelmet érő földöntúli bravúrjára emlékeztetik.

2020.08.09 08:55:21

Kézilabda NAGY PÉTER

Nem hátrál meg a kihívások elől Nikolaj Markussen, a veszprémiek 212 centis dán balátlövője.

2020.08.07 11:12:14

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

Bárbara Arenhart talán az utolsó lehetőséget ragadta meg, hogy BL-esélyesnél játszhasson, de a jövőben szívesen élne hazánkban.

2020.08.06 09:33:11

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

„Kaptam egy-két ajánlatot, de nem akartam folytatni, ha nem játszhatok a legmagasabb szinten.”

2020.07.31 16:46:26

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT

INTERJÚ. Szélsőként mindig a biztosra ment • Nehezen dolgozta volna fel, hogy csak a padon ücsörög az ETO-ban.