Tomori Zsuzsanna egy évig a Ferencvárosé

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 08:58
null
Tomori itt még a Győr színeiben játszott a Ferencváros ellen (Fotó: Farkas József, archív)
Címkék
A Ferencváros női kézilabdacsapata ma délelőttre sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentették, hogy a klub egyéves megállapodást köt a Győrrel szezon közben szerződést bontó Tomori Zsuzsannával.

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros női kézilabda-szakosztálya ma délelőttre sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen fontos bejelentésre került sor. Csütörtökön már jeleztük, a válogatott átlövő, Tomori Zsuzsanna szerződtetését jelentették be a zöld-fehérek.

TOMORI: KÜLFÖLDI KÉRŐIM IS VOLTAK
  „Sok ajánlatom volt itthonról és külföldről is, de a Ferencvárosé volt a legjobb. Remélem, sikerül elősegítenem a csapat fejlődését, és én is előreléphetek új együttesemben" – nyilatkozta a mai sajtótájékoztatón Tomori Zsuzsanna. A Ferencváros edzője, Elek Gábor elmondta, azon kézilabdázók közül, akiket meg lehetett szerezni, Tomori volt toronymagasan a legjobb játékos a hazai piacon. „Mind védekezésben, mind támadásban vitathatatlanul komoly erősítést jelent a csapat számára" – fogalmazott Elek.

A Győrrel szezon közben szerződést bontó játékos maga is megjelent a mai sajtótájékoztató helyszínén.

A Nemzeti Sport Online még a hivatalos esemény megkezdése előtt megtudta: Tomori egy évre írt alá a fővárosiakhoz, és hamarosan csatlakozik is Elek Gábor együtteséhez.

Ebben az idényben ugyan már nem játszhat új csapatában, de a válogatott mérkőzései miatt szeretne edzésben maradni, ezért elkezdi a munkát a Ferencvárosnál.

A kézilabda-szakosztály ügyvezetője, Kökény Betarix a sajtótájékoztatón Tomori megszerzése mellett azt is bejelentette, hogy további három játékos szerződtetését tervezik, de neveket egyelőre nem árult el.

Az FTC korábban már hírül adta Szucsánszki Zita, Dajka Bettina és Pastrovics Melinda szerződéshosszabbítását, illetve a Hódmezővásárhelyről érkező fehérorosz kapus, Alena Abramovics megszerzését.

 

Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
12 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
23 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya

Tenisz
38 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
56 perce

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik