Tokió 2020: Az egészség a legfontosabb – Szöllősi-Zácsik

Vágólapra másolva!
2020.03.24. 17:10
null
Szöllősi-Zácsik Szandra válogatott összetartáson (Fotó: Török Attila)
Szöllősi-Zácsik Szandra célja nem változott a tokiói olimpia elhalasztásával, az MTK válogatott kézilabdázója mindenképpen szeretne ott lenni a következő ötkarikás játékokon. Mint ismert, a magyar csapatra selejtező vár, amelynek időpontja egyszer már változott a koronavírus-járvány miatt – és nincs kizárva, hogy újra változik.



„Nem vagyok túl boldog, de az egészség a legfontosabb. Próbálom mindenben a pozitívumot látni, ebben azt, hogy a családra koncentrálok. Egyelőre káosz van, hiszen semmit sem tudunk, folytatódik-e a bajnokság, mi lesz a válogatottal, mikor vívjuk a selejtezőtornát, egyáltalán lesz-e. Az viszont biztos, nekem ugyanúgy nagy célom, hogy szerepeljek az olimpián, ilyen szempontból semmi sem változott” –
mondta Szöllősi-Zácsik Szandra, az MTK válogatott kézilabdázója.

„Jó és várható döntés született az olimpia elhalasztásával – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Novák András, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) operatív igazgatója. – Azt is mondhatnám, hogy elvárt volt ez a döntés, hiszen az emberi életnél nincs fontosabb. Ezek után megvan a remény arra, hogy teljes értékű olimpiát lehet megrendezni. A mi szempontunkból ez azt is jelenti, hogy egy teljes értékű, nem zárt kapus, ötkarikás selejtezőt rendezhetünk meg itthon, mondjuk jövőre. A döntés persze a versenynaptárakat is felborítja, ezért amíg nincs meg a játékok új időpontja, a kvalifikáció kapcsán sem lehet pontosan tervezni.”

Az eredetileg márciusra kiírt, majd júniusra halasztott női olimpiai selejtezők az IHF keddi közlése szerint az eredetileg kijelölt rendezőkkel (Magyarország, Montenegró, Spanyolország) kerülnek sorra, de új időpontban. Ennek értelmében a magyar csapat Győrben léphet pályára.

„A halasztás az olimpiai selejtező időpontját is tovább módosítja, az viszont biztos, hogy az MKSZ bármikor kész a kvalifikációs torna rendezésére, mindezt jelezzük a Nemzetközi Kézilabda-szövetségnek – fogalmazott Novák. – Ha ezen túl tekintünk, akkor is rengeteg kérdést nyit meg a tokiói játékok elhalasztása, hiszen valamennyi olimpiai sportág 2020–2021-es versenynaptárát befolyásolhatja, módosíthatja.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik