Szoros győzelem: kijutottunk az Eb-re

Vágólapra másolva!
2010.04.04. 14:14
A magyar női kézilabda-válogatott Eb-selejtezőn kétgólos győzelmet aratott Svédország felett, ezzel biztossá tette részvételét a kontinenstornán, és nagy valószínűséggel a 2. csoport élén végez.  Mátéfi Eszter együttese az első félidő után már hat góllal is vezetett, a folytatásban azonban tíz percig nem tudott betaláni, s ezzel felhozta a svédeket. A hajrá így megint izgalmasra sikeredett, de 26–24-re megnyerte a magyar válogatott a mérkőzést. 

Tóth Tímea (középen) ezúttal is létfontosságú gólokatz szerzett (Fotó: Török Attila)
Tóth Tímea (középen) ezúttal is létfontosságú gólokatz szerzett (Fotó: Török Attila)
Tóth Tímea (középen) ezúttal is fontos gólokat szerzett (Fotó: Török Attila)
Tóth Tímea (középen) ezúttal is létfontosságú gólokatz szerzett (Fotó: Török Attila)
Tóth Tímea (középen) ezúttal is létfontosságú gólokatz szerzett (Fotó: Török Attila)

A két válogatott csütörtökön is megmérkőzött egymással, akkor a mieink egy szoros meccsen 27–26-ra nyertek idegenben. A Békéscsabán rendezett mai találkozón már egy pont is elég lett volna az Eb-szereplés kivívásához, a siker pedig a szinte biztos csoportgyőzelmet is jelenti, ami előnyösebb sorsolást eredményezhet a későbbiekben. (E győzelmet követően csak akkor bukhatjuk el az első helyet, ha a hátralevő két fordulóban nem szerzünk pontot, míg a csehek mindkétszer nyernek, ellenünk legalább négy góllal.)

A keretben a svédek elleni első összecsapáshoz képest Szamoránsky Piroska és Kovacsics Anikó helyén Tóth Katalin és Temes Bernadett szerepelt. (Mint ismert, Görbicz Anita és Zácsik Szandra sérülés miatt nem játszhat, míg Hornyák Ágnest nem is hívta be Mátéfi Eszter.)

Jól kezdtük a mérkőzést, Tóth Tímea és Vérten Orsolya góljával 2–0-ra vezettünk, ezután viszont egy ütközés után le kellett cserélni a Vác átlövőjét, aki csak tíz perc után tudott visszaállni. Tóth nélkül is növelni tudtuk az előnyünket, bár a félidő közepén sok volt a hiba mindkét oldalon.

Az első mérkőzésen minket megszóró Linne Torstenson most elrontotta az első lövését, de utána ismét belelendült, és négy góljával ő volt a svédek legeredményesebbje az első játékrészben. Az első harminc perc végéig további három gólt tudtunk hozzátenni a különbséghez, így 16–10 állt az eredményjelzőn a szünetben. Szucsánszki Zita és Vérten is többször lőtt szép gólokat.

A folytatásban érthetetlen módon magukra húzták a mieink a svédeket: a magyar csapat ugyanis tíz (!) percig nem tudott betalálni, a vendégek pedig 16–15-re felzárkóztak. A gólcsendet Tomori Zsuzsanna törte meg. A második félidőben már kevesebb labdát fogó Pálinger Katalin helyett Herr Orsolya jött be a kapuba.

A svédeknek több lehetőségük is volt az egyenlítésre, de ezeket rendre elpuskázták. 23–22-es állásnál következett az utolsó öt perc, amelyben Tóth, illetve a csereként beálló Temes nagyon fontos gólokat szerzett, így végül ha a vártnál nehezzebben is, de megnyerte a magyar csapat a mérkőzést.

Ezzel a magyar válogatott biztosan ott lesz az Eb-n, a csoportban még két találkozó vár rá májusban, Csehország és Azerbajdzsán ellen, ezeken biztossá lehet tenni a kvartett első helyét is (ehhez még egy pontra van szükség).

MÁTÉFI: NAGYON JÓL JÁTSZOTTUNK AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN
 

„Erős két csatán vagyunk túl – nyilatkozta a találkozót közvetítő RTL Klub stábjának a mérkőzés után Mátéfi. – Bizakodó voltam, hiszen a játékosaim jó formában érkeztek a válogatottba. Mindig nagyszerű idegenben nyerni, de mondtam, hogy ennek csak akkor van igazán értéke, ha hazai pályán is győzünk."


„Nagyon jó első félidőt játszottunk, 16 gólt szereztünk, tízet kaptunk, tehát mind a támadás, mind a védekezés rendben volt. A szünet után picit leültünk, magunkra húztuk a svédeket, de a csapat utána megmutatta, hogy van tartása."

 NŐI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
2. CSOPORT, 4. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 26–24 (16–10)
Békéscsaba,2200 néző. V: Pandzsics, Moszorinszki (szerbek)
MAGYARORSZÁG: PÁLINGER – Vérten 3, TÓTH T. 6 (1), SZUCSÁNSZKI 5, Szabó V., Tomori 2, Kovacsicz 2. Cs: HERR O. (kapus), Vincze 1, Bulath 2, Tóth K., BÓDI 3, Szekeres, Temes 2. Szövetségi kapitány: Mátéfi Eszter
SVÉDORSZÁG: Kain – WIELFREDÉN 4, Eriksson, Wiberg 1, Gullden 2, Boson 3, TORSTENSON 8 (2). Cs: Skagerstem-Grubbström (kapus), FLOFNMAN 2, Wikensten, Skosberg, Skagelstam, WALLEN 2, Johannsson 2. Szövetségi kapitány: Per Johansson
Az eredmény alakulása.3. p: 2–0. 9. p: 4–3. 14. p: 8–3. 24. p: 13–6. 39. p: 16–15. 46. p: 20–19. 54. p: 23–22. 59. p: 25–22
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter: – Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz a visszavágó, de sokat jelentett, hogy jó hangulatban készültünk a találkozóra. A svédek belső emberei nagyon keményen védekeztek, az első félidőben mégis megtaláltuk az ellenszert, és föléjük kerekedtünk. A második játékrész elején a hatgólos előny ellenére összezavarodott a csapat, feljöttek a vendégek, ennek ellenére úgy érzem, mi uraltuk a mérkőzést. Ugyanis mindig akadt a csapatból egy játékos, aki gólt lőtt, azaz nem engedtük fordítani a svédeket. Örülünk, hogy ezzel kijutottunk az Európa-bajnokságra, most már szeretnénk csoportelsőként zárni a selejtezőkört.
Per Johansson: – Az elején még jó volt a támadójátékunk, de a védekezésünk nem. A fordulás után más lett a védekezésünk, és a kapusunk is feltámadt, így sikerült felzárkóznunk. Pálinger kapus cseréje után kaptunk néhány olyan bírói ítéletet, amit mi fordítva láttunk. Ettől függetlenül szeretnénk mi is ott lenni a kontinensviadal döntőjében.
 A másik mérkőzésen: CSEHORSZÁG-AZERBAJDZSÁN 37–25 (19–11)
 
STATISZTIKA
Magyarország Svédország
26/43 (60.4%)Gól/lövés24/42 (57.1%)
18/42 (42.8%)Védés/lövés17/43 (39.5%)
14Technikai hiba14
4Kiállítás (perc)6
1/2 (50%)Gól/hétméteres2/2 (100%)
26/57 (45.6%)Gól/össz. Támadás24/56 (42.8%)

A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Magyarország4400108–858
2. Svédország4202109–85

 4

3. Csehország4202104–964
4. Azerbajdzsán400470–1250

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik