Szelfi a parkolóban – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.03.12. 00:02

Napjaink szokásaitól, hát még a szurkolói beidegződésektől enyhén szólva is távol áll az ellenfél nagyjainak éltetése, ehhez képest a flensburgi edzőt, Ljubomir Vranjest eget verő lelkesedéssel fogadta a veszprémi publikum. Tehette volna kimagasló múltjára tekintettel is, elvégre aki játékosként világbajnok, olimpiai ezüstérmes, edzőként pedig BL-győzelemig vitte, annál egy kézilabdával fertőzött városban a legkevesebb, hogy földig hajolnak előtte.

Szép gondolat. Viszont nem erről van szó. Leginkább arról, hogy a nyártól Vranjes irányítja majd a veszprémi csapatot (a válogatottat is, de ez nem hiszem, hogy szerepet játszott szombaton), a drukkerek pedig már „a mi kutyánk kölykeként” igyekeztek kifejezni teljes bizalmukat.

Mondták, írták, hogy a helyzet pikáns, hiszen soros munkaadója ellen kell bizonyítania a kispadon, ám a feltételezés csak egy a mostanság tiszta erőből túlfújt lufik közül.

Az ember, ha profi, ráadásul magasan jegyzett, minden helyzetben megállja a helyét, Vranjesról sem hihette józanul senki, hogy agyonizgulja magát egy csak a kívülállónak szokatlan helyzetben. A valóság pedig igazolt. A Vranjesra esküdő veszprémieket éppen úgy, mint hősünk fényes múltját és azokat is, akik hisznek abban, hogy a csúcsra képtelenség följutni intelligencia nélkül – bármilyen komoly szakmában, szűkítve a kört, akár rúgják, akár ütik, akár dobálják a labdát.

A leendő veszprémi készséggel tűrte, hogy már a parkolóban ünnepeljék, készséggel „szelfizett” mindenkivel, aki a közelébe fért, aláírta, amit eléje tettek, diszkrét mosolyt varázsolt az arcára, amikor majd' felrobbant a csarnok a bemutatásakor. Aztán a flensburgi oldalon levezényelte a meccset, mint tette, ki tudja már, hányszor. Minden úgy történt – ahogy kell, ahogy illendő.

Utána pedig sietett elismerni, hogy megérdemelt a veszprémi siker, leendő játékosai közül földijével, Momir Iliccsel beszélgetett, nyilatkozatában pedig Lékai Mátét és Andreas Nilssont emelte ki. Ők hárman már most révbe értek az edzőnél, súgom azoknak, akik szeretik a jelentéktelent világhírré pumpálni.

Aki többre vágyik, csatlakozzon hozzám: ez a Ljubomir Vranjes érti a dolgát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik