Férfi kézi Eb: Spanyolország, Izland és Norvégia a mieink csoportjában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.21. 18:57
null
Zubai Szabolcséknak a londoni olimpián nem sok esélyük volt a spanyolok ellen, jövőre újra találkoznak velük (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar férfi kézilabda-válogatott Izlanddal, Norvégiával és a világbajnok Spanyolországgal szerepel majd egy csoportban a 2014-es dániai Európa-bajnokságon.

Azok után, hogy a sorsolási kalapok bejelentésekor kiderült, Dánia az A-csoportban szerepel a jövő évi férfi kézilabda Európa-bajnokságon, a házigazda a többi három csoportba is besorolhatott egy válogatottat. Ez alapján a második kalapból Franciaország a C-csoportba, Svédország a D-csoportba, míg a negyedik kalapból Norvégia a B-csoportba került. A többi nemzeti csapatot (közte a harmadik kalapban található Magyarországot) a pénteken Herningben megrendezett sorsoláson osztották be.

A mieink a B jelű kvartettbe kerültek, amelyben Izland és Norvégia mellett a világbajnok Spanyolország található még. Nem könnyű ellenfelek, az viszont pozitívum, hogy továbbjutás esetén a középdöntőben az A-csoport első három helyezettjével találkozhat a Mocsai-csapat. Ebben a csoportban a dánok mellett a csehek, a macedónok és az osztrákok szerepelnek majd.

JÚLIUS 1-TŐL LEHET JEGYEKET VENNI
A legolcsóbb belépő 30 euróba kerül.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány nem repesett az örömtől az ellenfelek hallatán: „Az olimpia után ismét megkaptuk a halálcsoportot – fogalmazott a magyar szövetség honlapján a szövetségi kapitány. – Nagy bravúr lenne a továbbjutás, amelyre csak teljes csapattal, alapos felkészüléssel van esélyünk."

Hozzátette: a sorsolások idején mindig megnézi a keresztcsoportot, ahonnan ellenfelek jöhetnek a csoportmérkőzések után, ám ezt most teljesen feleslegesnek tartotta, mivel lépésről lépésre kell haladni csapatának, azaz csak a spanyolok, az izlandiak és a norvégok elleni találkozókra gondolhatnak.

A dánok szövetségi kapitánya, Ulrik Wilbek elégedett a csoportjukkal, annak viszont nem örül, hogy a középdöntőben többek között a világbajnok spanyolokkal találkozhatnak majd: „Van két nagyon erős csoport, a B és a C. Kemény lesz a középdöntő, nehéz megjósolni, melyik három csapat jut tovább a négyből (a B-csoportból – a szerk.). Mindegyik képes erre, és bármelyikkel is találkozunk, nagy csata vár ránk. Izland sokkal erősebb lesz majd, mint legutóbb volt, Spanyolország pedig a világ legjobbja, szóval nem örülök neki, hogy beléjük futunk.”

Az A-csoport mérkőzéseit Herningben rendezik. A magyarok Aalborgban, a C-csoport tagjai Aarhusban, a D-csoport együttesei pedig Koppenhágában csatáznak majd.

FÉRFI KÉZI EB (DÁNIA, 2014. január 14–26.), CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT B-CSOPORT C-CSOPORT D-CSOPORT
Helyszín: Herning Helyszín: Aalborg Helyszín: Aarhus Helyszín: Koppenhága
Dánia Spanyolország
Szerbia
Horvátország
Csehország
Izland
Franciaország Svédország
Macedónia
Magyarország
Lengyelország
Fehéroroszország
Ausztria Norvégia Oroszország
Montenegró

Minden csoportból a legjobb három jut tovább a középdöntőbe, amely során két hatcsapatos csoportban küzdenek tovább a válogatottak. A középdöntőből az első két helyezettek jutnak az elődöntőbe.

A SORSOLÁS ELŐTTI KALAPOK
1. kalap: Dánia (házigazda és címvédő), Szerbia, Horvátország, Spanyolország
2. kalap: Csehország, Izland, Franciaország, Svédország
3. kalap: Macedónia, Fehéroroszország, MAGYARORSZÁG, Lengyelország
4. kalap: Norvégia, Ausztria, Montenegró, Oroszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik