Siófok: megnyitották a Kiss Szilárd multifunkciós sportcsarnokot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.29. 22:07
Parádés tánc- és sportműsorral nyitották meg Siófok új sportlétesítményét, a mintegy 3 milliárd forintból megépült, 1500 néző befogadására alkalmas Kiss Szilárd Sportcsarnokot, amely sport-, kulturális és egyéb események megtartására is alkalmas.


A Siófok Kézilabda Club hétlépcsős infrastruktúra-fejlesztési programjának központi elemét képezi az átadott új sportcsarnok, amelynek nyitóünnepségén Fodor János, a klub ügyvezetője úgy fogalmazott: sokéves álom vált ma valóra.
A Siófok Kézilabda Club hétlépcsős infrastruktúra-fejlesztési programjának központi elemét képezi az átadott új sportcsarnok, amelynek nyitóünnepségén Fodor János, a klub ügyvezetője úgy fogalmazott: sokéves álom vált ma valóra.

Beszélt arról, hogy néhány éve Siófokon még edzeni sem volt hol, ma viszont már sportszálló ad otthont közel 40 gyereknek, edzőcsarnok várja a sportolókat, a legkisebbek számára pedig szivacskézilabda-csarnok is épült. Az újabb sportlétesítménnyel kapcsolatban azt mondta: „Ez kis lépés a magyar kézilabdának, de nagy lépés Siófoknak és Somogynak”. Szólt arról is, hogy csapatot, közösséget építenek, nem csak egy kézilabdaklubot.

Witzmann Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az új csarnokot Siófok és térsége régi és jogos igényének nevezte. „Jelen pillanatban az ország, sőt Európa egyik legkorszerűbb, XXI. századi csúcstechnikákat alkalmazó sport- és rendezvényközpontja” – mondta. Beszélt arról is, hogy 2013-ban egy pontosan megtervezett fejlesztési koncepció alapján indultak a sportfejlesztések a városban. Öt esztendő alatt közel 5 milliárd forinttal gyarapodott a siófoki sportélet – summázta. Ennek részeként a Kiss Szilárd Sportcsarnok mintegy 3 milliárd forintból épülhetett meg, amit a kormány 1.9 milliárd forinttal támogatott hazai forrásból. Vállalkozások a társasági adókedvezmény rendszerén keresztül közel 800 millió forinttal segítették a komplexum megépítését, és Siófok önkormányzata vállalta a több mint 330 millió forintos taoönrész megfizetését. „A sportra nemzetstratégai és nemzetgazdasági szempontból is meghatározó ágazatként kell tekinteni” – mondta, utalva annak az egészségmegőrzés terén betöltött szerepére is.

Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára Siófok értékeit méltatva úgy fogalmazott: „Régi tartozásunkat törlesztettük, hiszen tarthatatlan volt már az a helyzet, hogy a város nem rendelkezett sportcsarnokkal”. Szólt arról is, hogy a magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a sportinfrastruktúra-fejlesztésekre, hogy a magyar sportolók a nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket tudjanak elérni.

Bíró Bence, a sportklub sajtófelelőse korábban az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az új sportcsarnokot 25 évig a Siófok Kézilabda és Tenisz Club Kft. tartja majd fenn.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik