A Veszprém visszaengedte a Zagrebet, de ott van a SEHA-liga döntőjében

Vágólapra másolva!
2015.03.27. 20:12
null
Iváncsik Gergőék csak kiharcolták a döntőbe jutást (Fotók: Szabó Miklós)
A férfi kézilabda SEHA-liga hatos döntőjének második elődöntőjében a házigazda MKB-MVM Veszprém kemény küzdelemben, kiélezett hajrá után 25–24-re legyőzte a horvát PPD Zagrebet, és készülhet a Meskov Breszt elleni vasárnapi fináléra.

ÖSSZEFOGLALÓ

Ahogy Carlos Ortega a találkozó előtt megjósolta, a két csapat védekezéséről szólt a mérkőzés. Veszelin Vujovicsnak már az 5. percben időt kellett kérnie, mert 4–1-re elment a Veszprém. Átlövésgólt gyakorlatilag nem tudott lőni a magyar csapat, azonban lerohanásokból többször is eredményes volt. Különösen Iváncsik Gergő villogott, ötször is betalált az első harminc percben.

A Zagreb egy kis keménykedéstől sem riadt vissza
A Zagreb egy kis keménykedéstől sem riadt vissza

A játékvezetők próbálták megfogni a meccset, és mindkét oldalon több kiállítást ítéltek az első periódusban, de utána a PPD Zagreb több durva szabálytalanságot is megúszott. Persze a Veszprém is felvette a kesztyűt, Renato Sulic már a 16. percben megkapta második két percét. Megtorpant a magyar bajnok, így a 21. percben 9–9-nél egyenlített a horvát együttes. Érkezett a veszprémi kapuba Mikler Roland, és a játékrész hajrája újra a Veszprémé volt, amely 14–10-re tudott vezetni a szünetben.

Ezután úgy tűnt, kézben tartja a találkozót a Veszprém, folyamatosan megvolt az ötgólos különbség. A hazai együttes azonban visszaengedte a meccsbe a Zagrebet, amely előbb három gólt szerezve feljött mínusz kettőre, majd veszprémi időkérés után ugyan újra négygólos hátrányba került, de indított még egy nagy rohamot.

Schuch Timuzsin megkapta a harmadik két percét, miközben a horvátok az 58. percben 24–24-re kiegyenlítettek. Chema Rodríguez azonban egyből betalált, és bár Nagyot még kiszórták, újabb gólt már nem tudott lőni a Zagreb (Mikler ziccert fogott), így meglett a meccs. A regionális sorozatban először induló Veszprémre vasárnap 18 órától a Meskov Breszt vár a fináléban.

FÉRFI KÉZILABDA SEHA-LIGA
HATOS DÖNTŐ (VESZPRÉM)
ELŐDÖNTŐ

MKB-MVM VESZPRÉM–PPD-ZAGREB (horvát) 25–24 (14–10)
Veszprém, 3500
néző. V: Nachevski, Nikolov (macedónok)
Veszprém: Alilovic – Gulyás 2, Nagy L. 1, CHEMA RODRÍGUEZ 5, Sulic 1, ILICS 5 (2), IVÁNCSIK 5. Csere: MIKLER (kapus), Schuch, Ruesga, Marguc, Zeitz 2, Nilsson 2, Terzic, Ugalde 1, Lékai 1. Edző: Carlos Ortega
Zagreb: Ivic – HORVAT 4 (1), Stepancic 3, Brozovic 3, T. Valcic, Kovacevic 3, J. Valcic 2. Csere: Stevanovic (kapus), Sprem 1, Coric 2, Sebetic, Obranovic 3, Vuglac, Pavlovic 2, Celica 1. Edző: Veselin Vujovic
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–1. 15. p.: 8–5. 21. p.: 9–9. 43. p.: 20–16. 50. p.: 21–19
Kiállítások:
14, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1
Piros lap: 1 (Schuch 3. kétperces), ill. 0
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega:
– Az utolsó másodpercig versenyben voltunk. Nagyon nehéz mérkőzés volt, volt két-három lehetőségünk, amikor ha nem hibázunk, simább lett volna a győzelem. Az utolsó támadásban nyertük meg a mérkőzést.
Veszelin Vujovics: – Kemény védekezéssel álltunk szemben. A mérkőzés során sokszor voltunk négy-öt gólos hátrányban, sokat kivett belőlünk, hogy egyenlítsünk. A mérkőzés végére fel tudtunk zárkózni, de a Veszprém erőssége és a játékosok kvalitása kijött a végére. Nehéz lesz a Vardar ellen játszani vasárnap. Biztos vagyok benne, hogy bár mindkét csapat fejében már a BL-mérkőzés lesz az első, jó meccset fogunk játszani.

KORÁBBAN
Vardar Szkopje (macedón)–Meskov Breszt (fehérorosz) 28–32 (11–16)
Ld:
Pribak, Toszkics 5-5, ill. Sztojkovics 9

MÁRCIUS 29., VASÁRNAP
DÖNTŐ

Meskov Breszt (fehérorosz)–MKB-MVM Veszprém 18.00 (Tv: DIGI Sport1)
A 3. HELYÉRT

Vardar Szkopje (macedón)–PPD Zagreb (horvát) 15.30 (Tv: DIGI Sport1)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
AZ ELŐDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

Meskov Breszt (fehérorosz)–RK Nexe (horvát) 28–24 (11–11)
PPD Zagreb (horvát)–Tatran Presov (szlovák) 33–26 (16–10)

PERCRŐL PERCRE

60. Leperegnek az utolsó másodpercek. Szoros meccsen nyert a Veszprém.
60.
Időt kér a Veszprém.
60.
Nagyot állítják ki, Mikler véd, a labda a Veszprémé.
59. Chema
kígyózott be középen. 25–24
58.
Nagy lövése nem jó. Stepancic pedig újra a bal felsőbe. 24–24
57.
Passzívnál Stepancic húzta vissza a rövid felsőbe. 24–23
57.
Vujovics kér időt.
56. Valcic
durva szabálytalansága Marguccsal szemben. Hetes és két perc. Ilics ezúttal belövi. 24–22
55. Horvat
ejtésébe csak beleérni tudott Mikler. 23–22
54. Schuch
kapja meg harmadik két percét.
54.
Labdaeladás, Kovacevic büntetett. 23–21
53.
Sulic kirepült labdát szerezni, de elvétette, a horvátok végigvitték a jobb szélig, Horvat fejezte be. 23–20
52.
Celica lőtt mellé. Lékai viszont beviszi. 23–19
51.
Ilics
pattintott lövése fért be épphogy a kapuba. 22–19
50.
Időt kért a Veszprém.
50.
Zeitz lőtte el hamar, Brozovic viszont kettőre hozta fel a Zagrebet. 21–19
49. Coric
dőlt be Ugaldéval együtt. 21–18
48.
Lékai hagyta ki, pedig előtte szépen elküldte az ellenfél játékosát.
47. Celica
átlövésből szépít. 21–17
46.
Időt kért a PPD Zagreb.
45. Ilicsnek
zártak, aki belőtte. 21–16
44
. Mikler bravúrral védte Stepancic kísérletét.
43.
Rossz emberelőnyös játék a Veszprémnél, Obranovic meg a felső lécet találta el.
42. Stepancic
hátrányból is gólt lőtt. 20–16
41.
Zeitz harcolt ki hetest és két percet Brozovicnak. Ilics kihagyta.

40. Ilicsnek
készítettek elő, aki bebombázta. 20–15
39. Valcic
egy trükkös szabaddobás után volt eredményes. 19–15
38. Brozovic
beállóból szépít, Zeitz a jobb szélről felkanyarodva. 19–14
37.
Kimaradt támadás mindkét oldalon.
36. Ugalde
a megkülönböztető mezben ér el gólt. 18–13
35. Chema
emberhátrányban is betalál, de utána az oldaláról Sprem lő gólt. 17–13
34.
Nilsson elöl veszik el a labdát, a túloldalon Schuch is megkapja a második két percét.
34.
Horvat feladta, Obranovic kínaiból szépített. 16–12
33.
Újabb gól Chemától. 16–11
32.
Obranovic simán bevitte. 15–11
32. Chema
test mellől lőtt gólt. 15–10
31.
Emberelőnyben támadhatott a Zagreb, de Iváncsik kezében landolt a labda.
31.
Folytatódott az elődöntő.

1. FÉLIDŐ

30. Véget ért az első félidő.
30. Schuch
kap még két percet a legvégén.
30.
Szép csel Zeitztól, majd a kapus feje fölé lövi. 14–10
29.
Ezek a Veszprém percei. A Zagreb újabb hetest úszik meg.
28.
Lerohanás, Iváncsik tartja a formáját. 13–10
26.
Kivédekezett vendég támadás, Gulyás jobb szélről. 12–10
25.
Többször is visszaszerzi a labdát a Veszprém, majd Nilsson vágja be. 11–10
24. Pavlovic
talpról egyenlít. 10–10
23.
Mikler egyből védésekkel mutatkozik be.
22. Nilsson
törte meg a gólcsendet beállóból. 10–9
22.
Mikler jön a kapuba. Coric több szabálytalanságot is megúszott két perc nélkül.
21. Horvat
lövi be biztos kézzel. Egyenlő. 9–9
20.
Terzic lövését védik. Pavlovic hetest harcol ki.
19. Ortega kér időt.
19.
Védett Ilics-lövés, rohannak a horvátok, és Coric talál be. Már csak egy a különbség. 9–8
18.
Emberelőnyben Kovacevic góljával kapaszkodik a Zagreb. 9–7
17. Valcic
befut a falba, és bepattintja. 9–6
16. Sulic
második két perce.
16.
Egy-egy kimaradt támadás után Iváncsik szélről szerez újabb gólt. 9–5
15. Horvat
ugrott el a fal mellett, és lőtte be. 8–5
14. Sebetic
üt oda Sulicnak. Hetes és két perc. Ilics belövi. 8–4
14. Pavlovic
emberhátrányból lövi ki a jobb felsőt. 7–4
13.
Nincs újabb Zagreb-gól, van viszont gyors veszprémi lerohanás, és Gulyás-gól. 7–3
12. Susnja
is kiáll, Iváncsik pedig újabb gólt lő. A lövő karja után nyúltak, újabb horvátnak kell lemennie. 6–3
11. Brozovic
szépít, miközben Sulicot állították ki. Rossz üzlet. 5–3
10.
Támadó fault a horvátoknál. A Veszprém a kapust lehozva támad, de nincs belőle újabb gól.
9.
Nagy egy labdaszerzés után csodálatosan indította Iváncsikot, aki bepattintja. 5–2
9.
Most Ilicset szórták ki.
8.
Emberelőnyben nagyon nem ment a Veszprémnek, a Zagreb nyerte ezt a két percet.
7. Kovacevic
száguld végig a pályán. 4–2
6.
Támadó szabálytalanság a horvátoknál. Valcic volt túlzottan kemény Chemával, két perc a „jutalma”.
5.
Ebből sem talált be a Zagreb. Gulyás nem találta el a hosszú felsőt.
5. Veszelin Vujovics
máris időt kért.
4. Alilovic
védése után rohanás, és Iváncsik Gergő lövi be a ziccert. 4–1
3. Obranovic
szépített, míg a túloldalon Sulic háttal állva (!) talált be. 3–1
2. Chema
szerzett labdát, és vitt végig. 2–0
1. A Veszprém kezdte a meccset. Pár szabaddobás után Sulic zárásából Nagy László lő nagy gólt. 1–0

ELŐZMÉNYEK

Egy meglepetést már hozott a pénteki nap: a fehérorosz Meskov Breszt 32–28-ra legyőzte az előzetesen esélyesebbnek tartott macedón Vardar Szkopjét.

Az alapszakaszgyőztes Veszprémre a szintén BL-negyeddöntőbe jutó horvát PPD Zagreb várt. Carlos Ortega a találkozó előtt úgy vélte, csapatának hazai pályán újra meg kell mutatnia, mit tud, és szerinte a két csapat védekezésének hatékonysága közötti különbség dönthet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik