Román betli a szünet után a dánok ellen

2010.12.09. 23:17
null
A dánok a második mérkőzésük után is ünnepelhettek (Fotó: Action Images)
Címkék
A Dániában és Norvégiában zajló női kézilabda Európa-bajnokság harmadik játéknapjának legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán Románia a szünetben még vezetett a dánok ellen, ám három góllal végül a társházigazda nyert. Megszerezte első győzelmét Spanyolország és a világbajnok orosz válogatott, Montenegró pedig Bojana Popovics nélkül is megverte Izlandot.

 

A nap rangadóján a románok az első félidőben három góllal is vezettek már a dánok ellen, a szünetre pedig egygólos előnnyel vonulhattak, a végén azonban az északiak örülhettek. Mégpedig feljavuló védekezésüknek (és a románok széteső játékának) köszönhetően, a második játékrészben mindössze hét gólt kaptak. A mérkőzés a 38. és a 47. perc között dőlt el, ezt a periódust ugyanis 8–0-ra nyerték a dánok, akik már a középdöntőben érezhetik magukat.

Az A-csoport másik csütörtöki meccsén a spanyolok megverték a szerbeket, utóbbiak így már csak akkor juthatnak tovább, ha legyőzik a románokat – ráadásul az sem mindegy, hány góllal.

Az oroszok a Montenegrótól elszenvedett vereség után egy másik délszláv csapattal találták szembe magukat, de a horvátokkal már nem volt gondjuk, megérdemelt győzelmet arattak ellenük.

Dragan Adzics, a montenegróiak szövetségi kapitánya még azt is megengedhette magának az Izland elleni mérkőzésen, hogy a B-sorral kezdjen, az oroszok ellen remeklő Bojana Popovics pedig – a sérülése után még nem százszázalékos Kindl Gabriellához hasonlóan – egy percet sem játszott az összecsapáson.

Az Adzics-csapat ezzel továbbjutott csoportjából, míg az északiaknak az utolsó fordulóban a világbajnok Oroszország ellen kellene győzniük ugyanehhez.

 NŐI KÉZILABDA EB, CSOPORTKÖR
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Románia–Dánia 22–25 (15–14)
Legjobb dobók: Neagu 8, Varzaru 4, Stanca, Fiera 3-3, ill.  Norgaard 7, Jörgensen 4, Kviesgaard, Möller, Skov 3-3
Szerbia–Spanyolország 23–26 (9–14)
Legjobb dobók: Lekics, Damnjanovics 6-6, Balacs 4, ill. Alberto 5, Martin 4
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Izland–Montenegró 23–26 (10–14)
Legjobb dobók: Skúladóttir 8/1, Jónsdóttir 4, Stefánsdóttir 4/4, Gudmundsdóttir 3, illetve Radicsevics, Szavics 6-6, Nikcsevics 4, Jovanovics, Markovics, Knezevics 3-3
Oroszország–Horvátország 30–24 (16–11)
Legjobb dobók: Kocsetova 6, Kuznyecova 5, Levina, Jarceva 4-4, ill. Pusic, Franic 7-7, 

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
12 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
27 perce

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
31 perce

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
33 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
1 órája

Férfi kézi NB I: fiatal, mégis tapasztalt jobbátlövővel erősít a Győr

Kézilabda
1 órája

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik