MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2020.05.10 21:59 Frissítve: 2020.05.11 10:12

Próba szerencse – Malonyai Péter jegyzete

 

Kívánom, hogy minden úgy történjen, ahogy az Európai Kézilabda-szövetség elnöke, Michael Wiederer tervezi, s a sportág egy esztendő alatt visszatérjen a rendes kerékvágásba.

 
 Az EHF elnöke állítja, nézők nélkül nincs final four

Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a szervezet az érdekegyeztetést sem elmulasztva közzétette a programot. Az érdekek számbavételénél természetesen nem az egyes klubok, szövetségek szándékait vették alapul, hanem a programot, és elsősorban a nagy tornák által generált bevételt.

A pénz áll tehát a középpontban és – ez a tervezet leginkább érdekes része – a nézők. Az elnök szerint ugyanis elképzelhetetlen, hogy nélkülük jussanak egyről a kettőre a csapatok, s ha nem is biztos benne, elképzelni nem igazán tudja a zárt kapus csúcsmeccseket. Optimizmus ez a javából, bizakodása azért is feltűnő, mert nincs az a szakember, aki biztos dátumot mond arra, hogy mikor közeledhetnek veszély nélkül egymáshoz az emberek.

Fura a mostani időszak. Maradva a kézilabdánál, az érdekelt csapatok már tudják, mikorra kell igazán formába lendülniük ahhoz, hogy a csúcsra jussanak, még arra is felkészülhetnek, hogy a nagy versenyek az átlagosnál is nagyobb terhet rónak majd a játékosokra, hiszen a megszokottnál (és talán az egészségesebbnél is) gyakrabban kell pályára lépniük.

Erre azért érdemes figyelni, mert hiába mondja meg az őszintét Herr Wiederer, kijelentve, az a lényeg, hogy ne sérüljön a versenyrendszer és a játék minősége, meg persze minél kevesebb bevétel essen ki, ám hogy így legyen, elképzelhetetlen játékosok nélkül. Akik – mint az elnök is utal rá – klubalkalmazottak, magyarán sok mindenre kötelezhetők. Hogy arra is, hogy leküzdjék esetleges félelmeiket, nem tudom, vannak fenntartásaim, és – bevallom – az egészség(ük) nálam felülír mindenféle versenyrendszert, játékminőséget és bevételt.

Nekem persze könnyű, hiszen kívülállóként nyugodtan okoskodhatok, míg az elnöknek és a szervezetének okosnak kell lennie. Nem ugyanaz a kettő, mondanom sem kell.

Mindenesetre most még csak május van, a Bajnokok Ligája final fourok szeptemberi (női) és decemberi (férfi) időpontjáig van még idő. Bízzunk benne, hogy addig nem csupán az érdeksérelmeik miatt tiltakozók indulatai csökkennek, hanem a járványveszély is megszűnik.

Jelen pillanatban leginkább az EHF és elnöke bátorsága jelenti az egyértelműt, meg az oly sokat hallott mondás: próba szerencse. Miközben az egészség nem lutri.

2020.05.14 10:22:29

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT

Emily Bölköt szenvedélyről, fiatalon megtapasztalt elvárásokról és a Fradinál rá váró kihívásokról is kérdeztük.

2020.05.10 20:06:04

Kézilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nyugodtan okoskodhatok, míg az elnöknek és a szervezetének okosnak kell lennie.

2020.05.08 07:53:53

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, ROSKA EMESE BOGLÁRKA

INTERJÚ. A győri kézisek szerény zsenije gyerekként jókislány-típus volt, és még most is zavarba jön, ha a képességeit méltatják.

2020.05.01 19:53:09

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Rendnek kell lennie fejekben, lelkekben, öltözőkben és irodákban egyaránt, mert a rend csak így, a maga egészében értelmezhető, érzékelhető. Hiszen részeredmény és részsiker van, de részrend nincs.

2020.04.29 20:33:14

Kézilabda THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Céltalanul élünk bele a világba.