Pálinger: Nem lehetetlen Romániában győznünk

2010.04.13. 09:46
null
Pálinger Katalin (jobbra) a Győr egyik legjobbja volt (fotó: Mirkó István)
Címkék
Vasárnap hazai pályán 25–25-ös döntetlent játszott a Győr a román Valceával a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén, azaz nem tudott előnyt szerezni az öt nap múlva rendezendő visszavágóra. Pálinger Katalin, aki az ETO legjobbja volt az összecsapáson, mégis bizakodó: úgy véli, lesz még jobb is a csapata, és Romániában kivívhatja a döntőbe jutást.

– Meglepően türelmesen játszottak a románok, nyugodtan kivárták, amíg a beállós vagy a szélsők felügyelet nélkül maradtak, így sok lövést kaptam a hatos vonaláról, ez igaz. Ugyanakkor bosszantó, hogy több kísérletük után is beleértem a labdába, azaz csak egy-két centi hiányzott a bravúrhoz.

SZAVAZÁS

Ön szerint továbbjut-e a Győri ETO a Valcea elleni BL-párharcból?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– A román szélsők kilenc gólt szereztek. Meglepte önt Nechita és Puscasu?

– Talán három klasszikus szélsőgólt lőttek – felkanyarodva, a kettes posztról azért már nekik is könnyebb a dolguk. Ezzel együtt látszott, hogy nagyon felkészültek belőlem, de ahogy mondtam, sokszor így is nüanszokon múlott, hogy betaláltak. Ugyanakkor rendkívül magabiztosak voltak, a balkezesük rendszeresen a fejem mellé lőtte a labdát, márpedig ahhoz kell némi önbizalom.

– Kell-e valamit változtatni a taktikán?

– Ismeri egymást a két együttes, sok újat már nem tudunk mutatni egymásnak. Fontos lenne a helyzetek jobb kihasználása, mert a mi csapatunk akkor igazán erős, amikor mindenki hozzá tud tenni a játékhoz, amikor mindenkinek megvan a maga néhány gólja. Az is reménykeltő, hogy Görbicz Anitának lesz még egy hete, hogy a sérülése után még magabiztosabbá váljon a mozgása, szóval bizakodó vagyok.

– Különlegesen nehéz Valceában nyerni, vagy ez is csak egy az idegenbeli meccsek közül?

– Épp azon gondolkodtam ma, hogy az elmúlt években nyertünk Zvenyigorodban és Viborgban is, aztán hazai pályán mégis veszítettünk, amiként a BL-elődöntőben is hiába játszott döntetlent a Valcea a Viborgnál, otthon simán kikapott. A kis különbségű siker manapság nem ér sokat, ezt mi, győriek aztán igazán jól tudjuk a korábbi BL-csatákból. De nem lehetetlen Romániában győznünk – nyertem én már Bukarestben Európa-bajnokságot...

AZ INTERJÚT TELJES EGÉSZÉBEN A KEDDEN MEGJELENŐ NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

Távozik a River Plate sikeredzője, a La Ligából érkezhet a helyettese – sajtóhír

Minden más foci
2 perce

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
37 perce

Cseh labdarúgás: visszatér a válogatott korábbi csapatkapitánya

Minden más foci
39 perce

NFL: a Detroit lesz az egyik csapat, amely Münchenben játszik az ősszel

Amerikai sportok
1 órája

Marozsán ismét az első fordulóban búcsúzott Dubaiban

Tenisz
1 órája

Élet Amerikában, futball Kanadában – Sallói új lendületet kaphat pályafutásában

Légiósok
2 órája

Birkózás: Tiranában jön a második rangsorverseny, tizenkét magyarral

Birkózás
2 órája

Sportlövőink érmek reményében utaznak Örményországba

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik