Pálinger: A kiesés nagy veszteség, de a jövő jobban aggaszt

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
Vágólapra másolva!
2015.12.15. 16:36
null
A nyolcaddöntőben motivációban felülmúltak minket a lengyelek (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A magyar női kézilabda-válogatott több turnusban hazaindult a Lengyelország elleni világbajnoki nyolcaddöntő másnapján. Németh András a szövetség szerdai sajtótájékoztatóján áll a nyilvánosság elé, addig a tanulságokról Pálinger Katalin csapatmenedzserrel beszélgettünk. Az MKSZ alelnökét a vereségnél és a kiesésnél is jobban aggasztja a jövő, miként lehetne elérni azt, hogy a játékosoknak a válogatottság mindennél fontosabb legyen.

„Természetesen gyászos volt a hangulat a meccs után, és azóta sem javult – mondta a Nemzeti Sport Online-nak az átszállás alatt Pálinger Katalin csapatmenedzser. – Biztos vagyok benne, hogy akinek az volt az álma és a vágya, hogy az olimpiára kijusson, annak nagyon sokáig fáj ez a kudarc. Szerintem igazán csak később tudatosul a lányokban, milyen lehetőséget hagytak elmenni. Egy sportolói karrier nem olyan hosszú, így fájó elszalasztani a hasonló esélyeket. A jelenlegi keretből három-négy játékost tartok képesnek arra, hogy még kijusson egy olimpiára.”

A LEGROSSZABB VB-HELYEZÉS
A magyar női kézilabda-válogatott – a ki nem jutásokat leszámítva – a minden idők leggyengébb világbajnoki szereplését jelentő 11. helyen zárja a dániai seregszemlét. Korábban 1997-ben és 2009-ben a 9. helyen végzett a nemzeti csapat.

Minden esély még nem szállt el az olimpiai szereplésre, ám ehhez az kell, hogy Norvégia megnyerje a vb-t, míg Montenegró és Franciaország ne végezzen a nyolcadik helyen (részletesen itt olvashatnak az olimpiai helyzetről). A hétfői vereség okait kutatva Pálinger is megerősítette Németh András szövetségi kapitány azon véleményét, hogy a lengyelek azt játszották, amire készültünk.

„Két olyan gólt kaptunk az elején, ami olyan szituációból született, amelyre készültünk. Ellenfelünknél a védekezésben volt némi változtatás. A lengyelek a két kettes pozícióba a két legjobb játékosukat állították. Nagyon agresszíven védekeztek Szanival és Zsuzsival szemben, látszott, hogy minden egyes pillanatban próbálják őket megállítani. A legfájóbb, hogy nem szakmailag, hanem motivációban múltak minket felül. Azzal nyertek, hogy úgy álltak neki a meccsnek: ez életük lehetősége.”

A korábbi világklasszis kapus szerint a sérülések ellenére is megnyerhettük volna a meccset.

„A két vezérünk kiesése nyilván befolyásolta a játékunkat. Biztos vagyok benne, ha Zsuzsi ott van végig, a gyengébb kezdéstől függetlenül más lett volna a játék képe, mint ahogy Görbével is máshogyan alakulhatott volna a végjáték. Az ő kiszállása nagy gondot okozott, jelenléte minden szempontból erőt adott előtte. A végjátékba már nem jó állapotban mentünk bele, a lengyelek előnyben voltak velünk szemben, s ezt okosan meg is tartották. Ettől függetlenül is megnyerhettük volna a meccset, mert semmi extrával nem szembesültünk az ellenfél részéről. Az említett védekezésbeli váltás ellenére nálunk vannak olyan klasszisok, akiknek ezt meg kellett volna tudniuk oldani.”

Pálinger úgy látja, a szövetség a legjobb feltételeket biztosította a csapat számára, és az erős edzőpartnerek hiánya sem befolyásolta a szereplésünket.

„Ez a kiesés természetesen nagy veszteség a magyar női kézilabda számára, de alelnökként engem a jövő jobban aggaszt. Már azon jár az agyam, ebből az állapotból hogyan lehet visszatérni arra a szintre, hogy a válogatottság mindennél fontosabb legyen. Ezek a játékosok már teljesen más körülmények között készülnek a klubjaikban napról napra, mint mondjuk az én időmben. Meg kell találnunk a módját annak, miként lehetne elérni, hogy hasonló szituációban a mi csapatunk ugyanolyan motivált legyen, mint az ellenfél, hiszen a lányok tudták, ennek a meccsnek óriási tétje van.”

A motiváció kérdése már a montenegrói meccs után is előjött, mindkét vesztes találkozón úgy tűnt, hogy az ellenfél sokkal jobban akarta a sikert.

„A motivációnak belülről kell jönnie a játékosokból. Ehhez az kell, hogy feldolgozzák, mekkora tétje van a meccsnek, és úgy álljanak hozzá, a falon is át kell menni a győzelemért. Az a plusz hiányzott, amire nem lehet edzeni, amire nem lehet felkészülni. Ez vagy jön belülről vagy nem jön. Nem bűnbakokat keresek, tudom, hogy ezért az eredményért a stábnak kell vállalnia a felelősséget, de könnyebb helyzetben lennék, ha azt tudnám mondani, itt edzői kérdés volt, de félek, hogy ez nem így van, és több van a háttérben…”

Pálinger a saját jövőjét firtató kérdésre nem kívánt reagálni, mint ahogy Németh András sem nyilatkozik a sajtónak a szövetség szerda délelőtti sajtótájékoztatójáig. Mint tegnap megírtuk, Kocsis Máté elnök a Nemzeti Sportnak elmondta, Némethnek egy sportszerű lehetősége van, ha lemond.

NŐI KÉZILABDA-VB, A NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA
12. 16. Hollandia–Franciaország, Kolding
17.45
12. 16. Lengyelország–Oroszország, Herning
18.00
12. 16. Norvégia–Montenegró, Kolding 20.30
12. 16. Dánia–Románia, Herning
20.45

A VB VÉGEREDMÉNYE
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9. Svédország
10. Brazília
11. MAGYARORSZÁG
12. Spanyolország
13. Németország
14. Dél-Korea
15. Szerbia
16. Angola
17. Kína
18. Argentína
19. Japán
20. Puerto Rico
21. Tunézia
22. Kazahsztán
23. Kuba
24. Kongói DK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik