Oroszország és Angola a nyolc között

2011.12.11. 19:42
null
Angola története egyik legnagyobb sikerét érte el Dél-Korea legyőzésével
Címkék
A címvédő Oroszország a második félidőre felőrölte Izlandot, és 30–19-es győzelmével bejutott a legjobb nyolc közé a Brazíliában zajló női kézilabda világbajnokságon. Angola nagy csatában 30–29-re múlta felül Dél-Koreát, és 2007 után ismét negyeddöntőt játszhat. Utóbbival eldőlt az is, hogy a magyar válogatottnak legjobb esetben is csak akkor van esélye a vb után az olimpiai selejtezőt jelentő kvótára, ha Angola januárban megnyeri az afrikai kontinensviadalt.

 

A címvédő oroszok azzal az Izlanddal kerültek szembe a nyolcaddöntőben, amely az A-csoportban meglepetést szerezve jutott be a legjobb tizenhat közé.

Magyar – olimpiai – szemüvegen át nézve a találkozó nem kezdődött jól, hiszen az izlandiak kezdtek eredményesebben, 2–0-ra, majd 4–2-re is vezettek. Az oroszok a folytatásban átvették a vezetést, de Agust Johannsson csapata a félidő hajrájáig jól tartotta magát, az esélyesebb pirosmezesek szünetben vezettek az addigi legnagyobb előnnyel (13–10).

Technikai hibák mellett jó védekezés és lassú lefolyású támadások jellemezték a mérkőzést orosz előny mellett. Jevgenyij Trefilov játékosai közül Ljudmila Posztnovát tudták a legnehezebben tartani a szigetországiak, betörésből rendre betalált az orosz húzóember, így 23–16-ra megléptek – mondhatni, lassan felőrölték ellenfelüket.

Az izlandi kapitány időkéréssel próbálta menteni a menthetőt, de lányai elfáradtak, és lélekben talán fel is adták az összecsapást, így az oroszok a végére alaposan megszórták őket. A vége kiütéses 30–19-es orosz siker lett.

A másik mérkőzésen az egyik olyan párharcot rendezték – a Brazília–Elefántcsontpart mellett –, ahol egyik fél sem volt európai: Angola és az Ázsia-bajnok Dél-Korea összecsapása nagy küzdelmet hozott. Szünetben 13–13-ra álltak a felek, és még a hajrára is fej-fej mellett fordultak a csapatok.

Egygólos angolai előnynél (28–27) emberelőnybe kerültek az afrikaiak, akik két gólra növelték előnyüket, miközben kapusuk, Maria Odeth Tavares fontos pillanatokban hetest és ziccert is védett, majd az utolsó percben sikerült bevinni a kegyelemdöfést. Angola 30–29-re nyert, és óriási ünnepléssel fogadta, hogy ott van a negyeddöntőben.

NŐI KÉZILABDA-VB, BRAZÍLIA
NYOLCADDÖNTŐ
Dél-Korea–Angola 29–30 (13–13)
Gólszerzők: Csoj Im Jeong 10/2, Dzsung Dzsi He 6/2, Kim On A 6, Vu Szun Hi 4, Kim Csa Jun 2, Jang Szo Hi 1, ill. L. Kiala 7, M. Kiala 6, Carlos 5, Barros 5/4, Calandula 4, Viegas, Almeida, Bernanrdo 1-1
Oroszország–Izland 30–19 (15–12)
Gólszerzők: Posztnova 7, Csernojvanyenko, Bliznova, Levina, Davigyenko 3-3, Turej 3/2, Bodnyeva, Uszkova, Sipilova, Hmirova 2-2, ill. Knútsdóttir 4/3, Palsdóttir, P. Stefansdóttir 3-3, Siurdardóttir, H. Skúladóttir 2-2, Jónsdóttir, D. Skúladóttir, H. Stefansdóttir, A. Gudmundsdóttir, Atladóttir 1-1
A 17–20. HELYÉRT
Németország–Kazahsztán 37–14 (15–6)
Tunézia–Uruguay 34–17 (14–10)

 

Legfrissebb hírek

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
1 perce

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
13 perce

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
41 perce

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
1 órája

Úszó Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
1 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája