ROSKA EMESE BOGLÁRKA 2020.08.01 09:22 Frissítve: 2020.08.01 15:32

Női kézilabda: Úgy érzem, új fejezet nyílt az életemben – Kurtovic

Amanda Kurtovic úgy érzi, százszázalékos állapotban van, és örül, hogy az idény ilyen korai szakaszában játékban és fizikailag is jó az ETO.

Amanda Kurtovic százszázalékosnak érzi magát (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)



Csaknem öt hónap, pontosan 145 nap telt el a Győr Valcea elleni Bajnokok Ligája-középdöntős győzelme, majd a koronavírus-járvány okozta szünet után a csütörtöki, Debrecen elleni edzőmérkőzés között. Különleges párhuzam, hogy a román csapat elleni utolsó és a DVSC elleni első gólt is a norvégokkal olimpiai, világ- és Európa-bajnok Amanda Kurtovic jegyezte.

Már minden a régi  
Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány miatt csupa rossz hír ömlött a világra, Amanda Kurtovicnak azonban jutott pozitív élmény is: kedvese május elején megkérte a kezét, amit a játékos adott a világ tudtára. „Nagy, különleges pillanat volt, ám már minden visszatért a megszokott kerékvágásba. A párom Norvégiában él és dolgozik, nem is tudom, mikor látom őt ismét, de a csapatból többen is hasonló cipőben járnak.”

„Á, nem figyeltem – reagált mosolyogva felvetésünkre a 29 éves jobbátlövő. – A sérüléseket leszámítva szerintem sosem telt el ennyi idő két mérkőzés között. Nagyon sok időt töltöttünk távol egymástól, nem a megszokott nyári szüneten vagyunk túl, ezért örülök neki, hogy nemcsak a játék­elemekben, hanem fizikailag is jók vagyunk.”

Kíváncsiak voltunk, minek köszönhető, hogy a minden fronton címvédő együttes a hosszú kihagyás és a június végi újrakezdés után már most ennyire jó sebességgel, magas szinten kézilabdázik.

„A leállás alatt is keményen edzettünk, annak ellenére sem engedtünk ki, hogy az elején azt sem tudtuk, mikor térhetünk vissza
– fejtegette az okokat a Svédországban született klasszis. – Aztán eldőlt, hogy lezárják a bajnokságot, és tisztában voltunk vele, bármikor is kezdjük újra, szükség lesz a jó alapokra. No meg mégiscsak a világ legjobb kézilabdázói közül játszanak néhányan Győrben.”

Persze ahogyan Danyi Gábor edző, Kurtovic is elmondta, a 42–24-es győzelemből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. A cívisvárosiak már kész programba, a győriek kérésére iktatták be a felkészülési találkozót, az ETO játékosai igencsak ki voltak éhezve a játékra. „Fontos volt a meccs, hiszen teljesen más, mint az edzés, nem azokkal játszunk, akikkel nap mint nap találkozunk, más a sebesség is.”

A sikerhez négy góllal hozzájáruló Kurtovic örül, hogy ismét százszázalékos állapotban van, és teljes értékű munkát végez: „Úgy érzem, új fejezet nyílt az életemben.”

Szükség is lesz a válogatott szinten mindent megnyerő jobbátlövő stabil és jó formájára. A pályafutása befejezését eredetileg az idény végére tervező Katarina Bulatovics maradt volna még a Bajnokok Ligája szeptemberre halasztott végjátékára, ám miután június végén az európai szövetség, az EHF törölte a négyes döntőt, a montenegrói klasszis felhagyott a játékkal. Bár korábban szó volt róla, hogy a Győr szerződtet még valakit a posztra, egyrészt nem könnyű a BL-címvédő szintjének megfelelő és elérhető jobbátlövőt találni, másrészt a koronavírus-járvány is sok mindent megváltoztatott. Így aztán Győrben Kurtovic mellett a vitathatatlanul tehetséges, 18 éves Kürthi Laurára számíthatnak a poszton.

„Ahogyan korábban, a belső poszton szereplőkkel most is jól el tudjuk osztani a feladatokat, az edzőmeccsen például Eduarda Amorim vagy Veronica Kristiansen is feltűnt ebben a pozícióban. Különben is, ki tudja, hogyan alakul a járvány” – jegyezte meg Kurtovic.

No igen, világ- és lassan Európa-szerte is emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma, mostanság nehéz elképzelni, hogy szeptember elejétől nemzetközi mérkőzéseket játszanak. A Győr például papíron a CSZKA Moszkva otthonában kezd a szeptember 12–13-i hétvégén…

„Én túlléptem a négyes döntő törlésén, mert emberek halnak meg és küzdenek a betegséggel, ilyenkor a sport  másodlagos  – így Kurtovic. – Remélem, most már minden rendben lesz, aztán meglátjuk.”  

2020.08.07 19:38:30

Kézilabda PAPP BÁLINT

A legszerényebb kézilabdakapus még azt sem szereti, ha a rajongók a 2018-as BL-győzelmet érő földöntúli bravúrjára emlékeztetik.

2020.08.09 08:55:21

Kézilabda NAGY PÉTER

Nem hátrál meg a kihívások elől Nikolaj Markussen, a veszprémiek 212 centis dán balátlövője.

2020.08.07 11:12:14

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

Bárbara Arenhart talán az utolsó lehetőséget ragadta meg, hogy BL-esélyesnél játszhasson, de a jövőben szívesen élne hazánkban.

2020.08.06 09:33:11

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

„Kaptam egy-két ajánlatot, de nem akartam folytatni, ha nem játszhatok a legmagasabb szinten.”

2020.07.31 16:46:26

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT

INTERJÚ. Szélsőként mindig a biztosra ment • Nehezen dolgozta volna fel, hogy csak a padon ücsörög az ETO-ban.