Női kézilabda NB I: Éles József a Kiskunhalas kispadján

Vágólapra másolva!
2009.10.29. 16:59
Címkék
Rövid, ám intenzív és eredményes tárgyalások végén egyéves szerződést kötött Éles József edző és a női NB I-ben sereghajtó Kiskunhalas-Bravotel vezetősége.

 

Éles József (balra) lesz a kiskunhalasi hölgyek vezetőedzője (Fotó: Czagány Balázs, archív)
Éles József (balra) lesz a kiskunhalasi hölgyek vezetőedzője (Fotó: Czagány Balázs, archív)

Október közepén bontott szerződést a Kiskunhalas-Bravotel és Zsadányi Sándor edző, akinek az utódát nem volt könnyű megtalálni. A kereséssel Mezei János elnökségi tagot, a sportágban évtizedek óta dolgozó kitűnő szakembert bízta meg a sok gonddal birkózó női klub vezérkara.

„Idény közben, a táblázat utolsó helyén szerénykedő csapat élére nem volt egyszerű profi, elhivatott, bizonyítani vágyó edzőt találni, de sikerült, és már meg is állapodtunk Éles Józseffel – mondta a Nemzeti Sportnak Mezei János. – Megbeszéltem a női csapattal eddig még sosem dolgozó, a sportágban jó hírnévnek örvendő és népszerű trénerrel, hogy nincs oka az aggodalomra, a lányokkal szakmailag és emberileg is remekül meg fogja érteni magát, és annak sem csak hátránya, hanem előnye is lehet, hogy új együttese sereghajtó a bajnokságban. Innen ugyanis kizárólag felfelé vezethet az út, s ha ne adj' Isten mégsem sikerülne bentmaradnia a Halasnak, akkor biztos, hogy nem csak Éles lesz a bűnbak."

A veszprémiek kétszeres világválogatott irányító-átlövője, az egyik leghíresebb magyar kézilabdázó arról beszélt, hogy miként korábban svájci két csapatánál, majd Temesváron és Gyöngyösön, most is nagy reményekkel, sikerélményekre vágyva, motiváltan lát munkához új klubjában.

„Legutóbb a gyöngyösi férficsapattal harmadik helyet szereztem a Magyar Kupában, a bajnokságban azonban mégsem volt sikeres az együttes, amelynek a kispadjáról a nyáron álltam fel – mondta Éles József. – Azóta csak az alsóörsi kézilabda-iskolában dolgoztam, és vártam, hogy jó ajánlatot kapjak, lehetőleg itthonról, mert feleségemmel és két kisfiammal már csak végszükségben mennék külföldre. A halasiak néhány napja kerestek meg, és miután egyeztettem menedzseremmel, Szörnyi Attilával, elfogadtam a feltételeket, és az idény végéig aláírtam."

A játékos és Mezei János egyaránt megerősítette, hogy a Kiskunhalas előrelépéséhez változtatni kell az együttes keretén. Ez az évad közepén ugyanolyan nehéz feladat, mint az edzőkérdés megoldása.

„A bajnokságban hét forduló után pont nélkül áll a Halas, amelynek a jobb eredményekhez új átlövőre és beállósra is szüksége lenne – folytatta Éles József. – Így fel tudná venni a versenyt a hozzá hasonló erősségű vetélytársaival, amelyeket mindenáron meg kell előznie."

A vezetők nem titkolták Éles előtt azt sem, hogy a klub, miként a legtöbb magyar egyesület, egyik napról a másikra él. A játékosokkal szemben viszont korrekt a Kiskunhalas, csak minimális a fizetések elmaradása.

NÉVJEGY 
ÉLES JÓZSEF
Született: 1969. február 16., Budapest
Magassága/testsúlya: 190/86
Posztja: balátlövô, irányító
Klubjai játékosként: Bp. Spartacus (1982–1989), Pemű-Honvéd Solymár (1989–1991), Fotex Veszprém (1991–2003), Filipposz Veriasz (görög, 2003–2004), Amicitia Zürich (svájci, 2004–2005)
Klubjai edzőként: Amicitia Zürich (2005–2006), Endin­gen (svájci, 2006–2007), Politehnika Izometal Timisoara (temesvári, romániai, 2007–2008), Gyöngyösi FKK (2008–2009)
Nevelőedzője: Palásty László
Edzői Magyarországon: Adorján János, Valerij Melnyik, Joósz Attila, Kocsis Pál, Vass Sándor, Kiss Szilárd, Hoffmann László, Kaló Sándor, Kovács László, Zdravko Zovko
Első válogatottsága: 1989. november 24., Neerpelt (Bulgária, 24–16)
Válogatottságai/góljai: 179/828
Legjobb eredményei játékosként: olimpiai 7. (1992), vb-4. (1997), vb-11. (1993), vb-11. (1999), vb-17–24. (1995), Eb-7. (1994), Eb-10. (1996), KEK-győztes (1992), KEK-2. (1993), BL-2. (2002), 10x magyar bajnok (1992, 1993, 1994, 1995, 1997, 1998, 1999, 2001, 2002, 2003), 10x MK-győztes (1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1998, 1999, 2000, 2002, 2003), 2x világválogatott (1995, 1997), Európa-válogatott (1996)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik