Női kézilabda NB I: a vereség után három siófokival szerződést bontottak

Vágólapra másolva!
2010.10.09. 19:50
A hazai pályán játszó Alcoa FKC hazai pályán 39–22-re legyőzte az Újbudát a női kézilabda NB I szombati játéknapján. A másik mérkőzésen az Érd a Siófok vendégeként győzött 35–24-re, és hazai oldalon személyi következményei is voltak a vereségnek.

Az Érd elleni mérkőzés után a Siófok vezetősége úgy döntött, hogy a sikertelenség miatt három játékossal, Nagy Renátával, Tóth Máriával és Szűcs Viktóriával szerződést bont a klub. A tulajdonos elmondta, ragaszkodik Imre Vilmoshoz, és ha a sikerhez az kell, hogy az összes játékost kicserélje, akkor intézkedni fog.

Fodor János elmondta, dolgoznak a csapat megerősítésén, elsősorban külföldön keresgélnek, s bízik benne, hogy három-négy játékost tudnak igazolni. Ez azért is lenne fontos, mert a jelenlegi keretben sok olyan kézilabdás van, aki az NB I B szintjét sem üti meg, ezért valószínű, hogy további változások lesznek a játékoskeretben.

Fodor János elmondta, dolgoznak a csapat megerősítésén, elsősorban külföldön keresgélnek, s bízik benne, hogy három-négy játékost tudnak igazolni. Ez azért is lenne fontos, mert a jelenlegi keretben sok olyan kézilabdás van, aki az NB I B szintjét sem üti meg, ezért valószínű, hogy további változások lesznek a játékoskeretben.

 NŐI KÉZILABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
ALCOA FKC RIGHTPHONE–ÚJBUDA TC 39–22 (22–11)
Székesfehérvár, 600 néző. V: Ács Zs., Báder R.
FEHÉRVÁR: Trimmel (kapus) – Azari, VASHCHUK 7, TRISCHUK 8, TILINGER 6/2, Horváth B. 4, Vincze M. 3. Csere: Szikora, Dancs (kapusok), AMORIM 5, Zsigmond 1, Lelkes 3, Turcsányi, Gazdag 1, Kuhinkó, Sinka 1. Edző: Mihály Attila
ÚJBUDA: Sipeki (kapus) – Huszár, Tamás 1, BAGÓCSI 12/5, Tápai A. 2, Nagy Zs., Gerstmár 4. Csere: Huszár, Szabó E. 1, Várkonyi 2, Németh N., Ónodi, Hostyánszki, Tömösváry. Edző: Dr. Ökrös Csaba
Az eredmény alakulása: 4. p.: 5–0. 13. p.: 9–3. 17. p.: 12–5. 24. p.: 15–10. 35. p.: 25–13. 50. p.: 32–19. 57. p.: 37–20
Kiállítások: 10 ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2 ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Mihály Attila: – Örülök a két pontnak, de annak jobban, hogy a mérkőzésen több jó periódusunk is volt.
Dr. Ökrös Csaba: – A küzdeni akarással nem volt gond, de győzött a jobb csapat, mert az akaratát ránk tudta erőltetni.
 

 

SIÓFOK KC–ÉTV-ÉRDI VSE 24–35 (14–15)
Siófok, 400 néző. V: Herczeg, Südi
SIÓFOK: Lajtos – Hosszu 3, Tóth Zsuzsanna, Bloj 3, Valovics 3 (2), Szalai 3, Szepesi 7 (4). Cs: Hrankai, Scholtz (kapusok), Tóth M. 2, Kiss O. 1, Kovács Adrienn 1, Szűcs V. 1, Nagy R. Szakmai igazgató: Imre Vilmos
ÉRD: Oguntoye – Tamás K. 2, KOVÁCS ANNA 6, GYETVÁN 6, KISFALUDY 6, WOLF 9 (4), Burai 4. Cs: Schneck (kapus), Balog Beáta 1, Pádár 1, Kuridza, László, Őri C. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–0. 9. p.: 5–2. 14. p.: 7–6. 23. p.: 10–11.  28. p.: 14–14. 32. p.: 15–16. 40. p.: 15–21. 46. p.: 19–25. 53. p.: 21–30. 58. p.: 22–35
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos: – Szégyellem magam a csapat nevében is, remélem, a lányok is így éreznek.
Szabó Edina: – Nagyon jól küzdött a csapat, büszke vagyok erre a nagyon fontos győzelemre.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik