Női kézilabda NB I: kiütéses győzelemmel kezdett az ETO az Érd ellen

Vágólapra másolva!
2012.04.11. 19:27
null
Az érdiek nehezen bírták lekövetni Lökéék tempóját (fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata 41–24-re legyőzte hazai pályán az Érdet az NB I elődöntőjének első mérkőzésén. A két győzelemig tartó párharc második felvonását jövő szerdán Érden rendezik.

 

A győriek jól kezdték az összecsapást, annak ellenére, hogy Heidi Löke – talán meglepetésében, hogy Janurik Kinga milyen rosszul lépett ki a kapuból – üres kapura fölé dobott egy ziccert az első percekben. Mindez persze összefüggött azzal, hogy Görbicz Anita nélkül is hatalmas tempót diktált a győri csapat, Szabó Edina, a vendégek edzője már 4–1-nél ki is kérte az idejét.

Ezt követően összeszedte magát az Érd, Pálinger Katalin mellett többször is számára pechesen surrant be a labda, így egyenlített a vendégcsapat. Karl Erik Böhn is magához hívta lányait, a zöld-fehérek Eduarda Amorim és Ana Gros vezetésével újra el is húztak, és 6–6 után a Valcea elleni meccshez hasonló iramot produkálva 12–1-es sorozatot „varázsoltak” a pályára, és a folytatásban már csak három gólt kaptak a szünetig (20–9).

Sok nyitott kérdés tehát nem maradt a második félidőre, az ETO óriási tempójával Oguntoye Viktóriával a kapuban sem bírt a vendégcsapat. Löke olykor bámulatos megoldásokat mutatott be, Amorim pedig védekezésben és támadásban is vezér volt, Andrea Lekics is rengeteg gondot okozott a vendégeknek, így a leindítások sora mellett a győriek már a félidő közepén kínai figurákat gyakorolhattak (30–13).

Az érdieknél a hajrára „kipontozódott” Szekeres Klára, pedig a győrieknek addig sem okozott különösebben a góllövés. A hajrában a fiatalok is bevetést kaptak Böhntől, miközben Wolf Alexandra révén a húszas határ fölé kúszott az Érd, de az elődöntő egyoldalúságán ez sem változtatott: ETO–Érd 41–24.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
GYŐRI AUDI ETO KC–ÉTV-ÉRDI VSE 41–24 (20–9)
Győr, 700 néző. V: Bacs J., Bán T.
GYŐRI ETO: PÁLINGER – Orbán A. 2, GROS 5, Amorim 4, LÖKE 8, Lekics 7 (4), Vérten 5. Csere: Hornyák 3, Radicsevics 4, Kovacsics 3 (1), Planéta. Edző: Karl Erik Böhn
ÉRD: Janurik – Tamás, KOVÁCS A. 6, Vukcsevics, Bognár 2, Tóth T. 4, Vincze M. 2. Csere: Oguntoye, Gridnyeva (kapusok), Szekeres K. 1, Kisfaludy 3, Wolf 6 (2), Török, Pádár M. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–0. 12. p.: 6–6. 26. p.: 17–7. 36. p.: 25–11. 45. p.: 31–14. 51. p.: 35–16. 57. p.: 39–21
Kiállítások: 4, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Karl Erik Böhn: – Az elején kicsit ideges voltam az akadozó játékunk miatt, de később az erőviszonyoknak megfelelően helyreállt a rend, és időnként meggyőző, látványos kézilabdával rukkoltak ki a lányok. Tisztában voltam vele, hogy nyerünk, de a gólkülönbség miatt sem lehetek elégedetlen.
Szabó Edina: – Ahhoz, hogy a későbbiekben eredményesebbek lehessünk, bele kell tanulnunk az ilyen sebességgel játszott mérkőzésekbe.
A két győzelemig tartó párharc állása: 1–0 az ETO javára. A második mérkőzést jövő szerdán rendezik Érden.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik