Női kézilabda KEK: idehaza elszálltak a csabai remények

Vágólapra másolva!
2012.11.11. 17:50
null
Sipeki és a Békéscsaba nem bírt norvég riválisával (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A női kézilabda KEK harmadik fordulójának első mérkőzésén a Békéscsaba hazai pályán 27–22-es vereséget szenvedett a norvég Stabaektől.

A norvég első osztályú bajnokságban hét forduló után az ötödik helyen áll a Stabaek, eddig nyolc pontot gyűjtött, a tavalyi szezont a negyedik helyen zárta. A békéscsabaiak vasárnapi ellenfele ráadásul fiatal csapat: legidősebb játékosuk mindössze 26 esztendős, de két 17 éves is helyet kapott a keretben.

A vendégek keretében három válogatott játékos is volt, és ez meg is látszott játékukon, lendületesen kezdtek, nagyon gyorsak voltak. Persze a csabaiak sem adták fel, ebben az időszakban eredményben követték ellenfelüket, igyekeztek kikapcsolni a vendégek irányítóit, ami azért nem mindig sikerült. Ám tartották a lépést, végül egyik csapat sem tudott elhúzni a másiktól az első harminc percben.

A fordulás után még egy ideig éltek a békéscsabai remények, de egy idő után rengeteg hiba csúszott a hazaiak játékába. Ezt, és gyorsaságát alaposan kihasználta a norvég csapat, a félidő közepétől fokozatosan elhúzott az egyre jobban összeroppanó házigazdáktól. Ezzel a vereséggel alighanem el is szálltak a viharsarkiak reményei a jövő heti visszavágó előtt.

 

NŐI KÉZILABDA KEK
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BUDAPEST BANK-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–STABAEK HANDBALL (norvég) 22–27 (13–13)
Békéscsaba, 800 néző. Vezette: Marija Ilieva, Silvana Karbeska (macedónok)
BÉKÉSCSABA: Veress – Hajduch 1, Glusica, Szögi 2, Tóth K. 2, NYIKOLAJENKO 8 (4), Kelemen 2. Csere: Sipeki (kapus), Hanczvikkel, GÁVAI 2, Csáki 3, Dombi, Tóth S., Walfisch 2. Edző: Ökrös Csaba
STABAEK: SOLBERG M. – Bjoernsen, Noersteboe 2, Bernhardsen 1, NAESS 9 (2), OFTEDAL S. 5 (1), Sneve 1. Csere: Pedersen (kapus), Solberg C. 4, Lunder 1, Mamelund L., Homme 1, Pettersen 1, Oftedal H. 2. Edző: Mamelund Havard
Az eredmény alakulása: 4. p.: 3–2, 7. p.: 4–5, 11. p.: 6–6, 14. p.: 6–8, 18. p.: 8–8, 24. p.: 11–11, 37. p.: 15–14, 46. p.: 18–22, 54. p.: 20–25.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/3.
MESTERMÉRLEG
Ökrös Csaba: – Átlövésekből rengeteg kapufát lőttünk, és zárt védekezésünket lábbal szétverte a fürge norvég csapat, amely gondolatban is gyorsabban játszott. A balátlövő posztunk meglehetősen hiányos.
Mamelund Havard: – Kiegyenlített volt a játék. Nagyon örülök a kiharcolt ötgólos előnynek, amely elsősorban a jó második félidei hatékonyabb védekezésünknek köszönhető. Úgy gondolom, előnyünk birtokában sem lefutott még a továbbjutás kérdése.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik