Női kézilabda: Elfogadhatatlan a teljesítményünk - Triffa Ágnes

Vágólapra másolva!
2010.10.14. 15:20
A DVSC-Korvex női kézilabdacsapata tegnap 31–25-re kikapott a Bajnokok Ligájában Lipcsében. A magyar csapat kapusa, Triffa Ágnes szerint elfogadhatatlan a tegnapi teljesítményük, a 23 éves játékos elmondta, főleg a csapat hozzáállásával nem elégedett.

„Jó csapat a Lipcse, de a mérkőzés folyamán bizonyítottuk, nem annyira, hogy nem lehetett volna legyőzni. Sajnos gyermeteg hibákat vétettünk, régen kézilabdáztunk ennyire rosszul. Borzalmasan kezdtünk, s nem titkolom, ez nagyon felidegesített, s tovább rontott a helyzeten, hogy nem úgy küzdöttünk, ahogy eddig. A hiba benne van a játékban, de az elfogadhatatlan, hogy ne tegyünk meg mindent a sikerért" – nyilatkozta a Hajdú Bihari Naplónak a DVSC játékosa, Triffa Ágnes a tegnapi vereséget követően.

„Pénteken még kielemezzük a lipcsei összecsapást, de ezután mennünk kell tovább, ugyanis a jövő héten szerdán az Alcoa Fehérvár ellen fontos bajnokink lesz, majd vasárnap a spanyol sztárcsapat, az Itxako érkezik hozzánk" – tette hozzá a kapus, akin nem múlott a DVSC lipcsei veresége, Triffa Németországban is jó teljesítményt nyújtott.

 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik