Női kézilabda: Csapó Kyra bajnoki döntős a Metzcel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 08:24
A francia élvonalbeli kézilabda-bajnokság rájátszásában kedden este kialakult a döntő párosítása – Csapó Kyra csapata, a címvédő Metz kettős győzelemmel jutott be a fináléba.


A Metz az elődöntő első meccsén, idegenben elért 32–25-ös siker után kedden hazai pályán is győzött a Nantes ellen 37–23-ra, így két sima győzelemmel jutott be a döntőbe.

A Metz az elődöntő első meccsén, idegenben elért 32–25-ös siker után kedden hazai pályán is győzött a Nantes ellen 37–23-ra, így két sima győzelemmel jutott be a döntőbe.

A Metz magyar kapusa, a szezon végéig Dunaújvárosból kölcsönbe szerződtetett Csapó Kyra egy félidőt védett, 20 lövésből nyolcat hárított, ezzel jobb mutatót produkált, mint az első félidőben játszó első számú kapus, a montenegrói Marina Rajcsics.

A Metz ellenfele a döntőben a világklasszis és nem mellesleg világbajnok irányítóval, Allison Pineau-vel felálló Brest lesz, amely az elődöntő első meccsén 25–21-re ugyan kikapott a Besancon-tól, de a visszavágón könnyedén, 33–21-re nyert, ezzel továbbjutott. A finálé első meccsét jövő szerdán a Brest otthonában rendezik meg, míg a visszavágóra két nappal később, május 26-án kerül sor az alapszakszgyőztes Metz csarnokában

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik