Kiszenvedte a győzelmet az FTC a sereghajtó otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.15. 17:21
A Ferencváros 27–24-re nyert a Podravka Koprivnica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 5. fordulójában.

ÖSSZEFOGLALÓÖSSZEFOGLALÓ

A Ferencváros veretlenül érkezett a nyeretlen Podravka Koprivnica otthonába vasárnap. A zöld-fehérek a hazai győzelem után idegenben is győzelemért utaztak, ennek megfelelő mentalitásban is kezdtek, már a negyedik percben 3–0-ra vezettek, többek között Kovacsicz Mónika és Szekerczés Luca góljaival.

A 2-3 gólos különbség ezután állandósulni látszott, a Koprivnica folyamatosan zárkózott fel elsősorban Dora Krsnik és Lana Frankovic remeklésének köszönhetően. A horvát válogatott Ekaterina Nemeskalo is többször eredményes volt a bal szélről, de az első félidő derekén belelendülő Kovacsicz és Szucsánszki Zita góljaival tartotta előnyét a Ferencváros.

A zöld-fehérek végig kézben tartották a mérkőzést, egy percre sem adták ki kezükből az előnyt. A magabiztos vezetéshez az is kellett, hogy a Podravka többször eladta a labdát támadásban, amiket gyors lerohanásokkal büntetett a Fradi, amely négy góllal vezetett a szünetben. 12–16

A fordulás után mintha kicsit az öltözőben maradt volna a Fradi, Szekerczés hetest, Schatzl ziccert hibázott szemben a kapussal. A remeklő Krsnik és Frankovic vezérletével a Podravka egyre közelebb zárkózott, sőt... A 45. percben előbb Mészárost, majd fél perc múlva Szekerest állították ki, így kettős emberhátrányba kerültek a vendégek, amit a házigazda gyorsan kihasznált, és egyenlített.

20–20-as állásnál felpörgött a Ferencváros, majd egy 4–1-es rohammal újra kezébe vette az irányítást. Szucsánszki góljai mellett remek passzokkal találta meg Szamoránskyt, a beálló pedig, ha nem dobott gólt, rendre hetest harcolt ki, ezeket Nerea Pena biztos kézzel értékesítette a hajrában.

Pena egyébként a hátán vitte a magyar csapatot az utolsó percekben, négy gólt is szerzett, nem beszélve a labdaszerzéseiről. A Ferencváros végül háromgólos győzelmet (24–27) aratott, így továbbra is veretlenül, a csoport éléről várhatja a Fleury elleni hazai mérkőzést.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
RK PODRAVKA KOPRIVNICA (horvát)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 24–27 (12–16)
Kapronca, 2300
néző. V: Nastase, Stancu (románok)
KOPRIVNICA: Kapitanovic – Niksic 2, Dezic 4 (1), Milosevic 1, DZONO 2, Vidak 2, Nemaskalo 4. Cs: MILENKOVICS (kapus), FRANKOVIC 5, Krsnik 4, Dragisic. Edző: Goran Mrden
FTC: SZIKORA – Kovacsicz 3, Hornyák D. 3, SZEKERES, Mészáros R., SZUCSÁNSZKI 6, Schatzl 1. Cs: Pena 4 (2), SZAMORÁNSKY P. 5, Szekerczés 2 (2), Zácsik 2, Szarka A., Lukács V. 1, Cifra. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–3. 10. p.: 3–6. 22. p.: 9–11. 27. p.: 10–14. 35. p.: 14–17. 42. p.: 17–19. 46. p.: 20–20. 53. p.: 21–24. 56. p.: 22–26
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– A legjobbkor játszottunk a legrosszabbkor az eddigi BL-szezonban. Nagyon fegyelmezetlenül kézilabdáztunk, nem is feltétlenül a teljesítménnyel volt gond, sok volt az önmegvalósítás, az ötletelés támadásban és védekezésben egyaránt. Amikor viszont kellett, ezúttal is összekapta magát a csapat, ugyanakkor ez a játék kevés lesz a Fleury elleni utolsó csoportmeccsen.

A JÁTÉKNAP MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
D-CSOPORT

Sävehof (svéd)–Podgorica (montenegrói) 18–25

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 5 4 1 145–123 +22 9
2. Fleury Loiret (francia) 4 1 3 94–92 +2 5
3. Thüringer HC (német) 4 1 1 2 109–110 –1 3
4. Podravka Koprivnica (horvát) 5 1 4 98–121 –23 1
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 5 4 1 140–106 +34 9
2. CSM Bucuresti (román) 5 3 1 1 136–116 +20 7
3. Savehof (svéd) 5 2 3 116–131 –15 4
4. Selgros Lublin (lengyel) 5 5 116–155 –39 0

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

60. perc: Dezic lő csúnyán mellé talpról, a túloldalon Zácsik viszont a hálóba talál. Milosevic szerzi a mérkőzés utolsó gólját. ITT A VÉGE, GYŐZ A FERENCVÁROS!24–27
59. perc: Szucsánszki lövését védi Milenkovic, fordulhat a Koprivnica.
58. perc: Eladja a labdát támadásban a Ferencváros, a kontrából Frankovic csúnyán mellé lő.
57. perc: Pena a hálóba talál, de a vonalra lép, nem adják meg. A túloldalon Krsnik eredményes. 23–26
56. perc: Milosevic kapufát lő, a lerohanásból pedig ki más, ha nem Pena eredményes. A Fradi legutóbbi négy gólját a spanyol légiós szerzi. 22–26
55. perc: Szamoránsky lő a hálóba, de belülvédekezés miatt hetest kap a Fradi. OTT A GÓL! Pena ezt is magabiztosan bevágja, a bal alsóba helyez. 22–25
54. perc: Nemeskalo veri meg szépen egy az egyben emberét, és lő a hálóba a bal szélről. 22–24
53. perc: Szikora bemutat egy szép védést, de a játékvezető visszadja a labdát a hazai csapatnak. Dezic passzát elcsípi Pena! Pena belelendül, rövid idő alatt második gólját szerzi. Időt is kér a Podravka, 4–1-es rohanással előnyben az FTC.21–24
52. perc: Szucsánszki ismét megtalálja Szamoránskyt, aki a földre kerül, hetes a Fradinak. GÓÓL! Kapitanovic jön a kapuba a hazaiaknál, Pena viszont bepattintja a hetest, középre. 21–23
51. perc: Lélektanilag nagyon fontos gól Szucsánszkitól, a hatodik tőle a meccsen. Szép góllal felel a Podravka, Dezic talpról lövi ki a jobb alsót Szucsánszki mellett.21–22
50. perc: Milosevic és Hornyák ütközik, mindkettejüket ápolni kell, de folytatni tudják a találkozót.
49. perc: Milenkovic is bemutat egy védést, Lukács lövését hatástalanítja. Jól száll be a meccsbe a Podravka kapusa. NA DE! Szikora ismét bemutat egy bravúrt, Milosevic kísérletét tolja ki.
48. perc: Nagyon fontos védés, Frankovic lövését hárítja Szikora, támadhat a Fradi a kétgólos előnyért.
47. perc: Petárda robban a nézőtéren, megállítják a mérkőzést pár másodpercre. Kiegészül a Ferencváros. MICSODA PASSZ! Szucsánszki találja meg szenzációsan Szamoránskyt, aki a jobb felsőbe lövi a ziccert. 20–21
46. perc: Kettős emberelőnyben csa gólt szerez a Podravka, Niksic a jobb szélről talál be, feljön egy gólra a horvát csapat. EGYENLÍT A PODRAVKA! Dzono kettős emberelőnyben talál be középről. Minden kezdődhet elölről.20–20
45. perc: KIÁLLÍTÁS! Mészáros kap két percet, felborítja Frankovicot középen. Szikora véd hatalmasat, a kipattanó viszont a hazaiaké. BAJ VAN! Szekeres lerántja a nyakánál fogva Dzonót, ez is két perc!
44. perc: Időt kér a Podravka. Frankovic passzívnál lő hatalmas gólt szabaddobásból, hiába a ferencvárosi fal. Hornyák lő mellé közben a másik oldalon, feljöhet egyre a Podravka.18–20
43. perc: Villámgyors zöld-fehér reakció, Szucsánszki eredményes a túloldalon. 17–20
42. perc: Dezic lövését védi Szikora, de Hornyák eladja a labdát a túloldalon. Nem lépnek ki a ferencvárosiak Frankovicra, aki középről így üresen bombáz a hálóba. 17–19
41. perc: Krsnik hozza közelebb a házigazdát, szűk helyen csinálja meg magának a helyzetet. A túloldalon Milenkovic védi Szarka lövését. 16–19
40. perc: Kiegészül a Ferencváros közben, Elek Gábor pedig időt kér. Nagyszerű labda Szucsánszkitól, a befejező pedig Szamoránsky, negyedik gólja a találkozón. 15–19
39. perc: Pena lövését hárítja Milenkovic. A túloldalon betalál a kiegészülő Podravka, Nemeskalo a gólszerző egy kipattanót megszerezve. 15–18
38. perc: Szucsánszki megkapja második két percét a mérkőzésen, egy picit szigorú ítélet ez... Dezic lő hatalmas lécet, a kipattanó a vendégeké.
37. perc: Szép védés Szikorától, majd kontrázik a Fradi, Schatzlhöz jut el a labda három húzásból, Niksics azonban letarolja a szélsőt, egyértelmű kiállítás. ÚJABB HETES MARAD KI! Szekerczés második büntetőjét is elrontja, ezúttal mellé pattint...
36. perc: Pena teszi le a bal szélre Schatzlnek, aki azonban mellé trafál.
35. perc: Egészen eddig... Dezic jó 11 méterről zúdít nagy gólt a magyar kapuba. Jön egyből a válasz a túloldalon, Hornyák eredményes.14–18
34. perc: Nagyon keményen védekezik a Ferencváros, nem jut lövésig a Podravka.
33. perc: Krsnik egy remek lövőcsel után tör be középen és lő a hálóba. Schatzl ziccere középről kimarad, a labda a hazaiaké.13–17
32. perc: A Podravka úgy kezd, mint az első félidőben: eladott labdával. Gyönyörű előkészítés Szucsánszkinak Szamoránskytól, aki a jobb felsőbe bombáz középről. 12–17
31. perc: FOLYTATÁS! A Ferencváros kezdi a második félidőt, Penától veszik el a labdát belemenés miatt. Kiegészül a Fradi és a Podravka is közben.

ELSŐ FÉLIDŐ

30. perc: Mintegy 40 másodperc marad vissza, amikor időt kér a Podravka. Zácsik kap két percet, túl kemény védekezésben Krsnikkel szemben. Elveszíti a labdát a Podravka, de Szekeres visszarántása után visszakerül a labda a házigazdához. EZ A VÉGE!
29. perc: Szucsánszki eredményes, mikor kiegészül a Podrava. Dzono ellépi a túloldalon, fordulhat a Fradi. Szucsánszki tör be harcosan a jobb oldalon és lő a hálóba, ráadásul Milosevic lerántja a gólpasszt jegyző Penát, amiért még két percet is kap.12–16
28. perc: Vidak
lő hatalmas gólt, a szaggatottról ugrik fel és kipókhálózza a bal felsőt. BAJ! Zácsik lövését védi a kapus, a gyors lerohanásból pedig Frankovic talál be.12–14
27. perc: Időt kér a Ferencváros. Szép figura, Pena átadását Szamoránsky vágja a hálóba közelről. 10–14
26. perc: Kiegészül a Podravka. Frankovic lövését védi Szikora, majdhogynem középre érkezik a lövés. A túloldalon Dzono kap két percet, ráüt Zácsik lövő kezére.
25. perc: Belemenés Zácsiktól, fordulhat a házigazda. Gyors gólváltás, Dzono az egyik oldalon, Zácsik a túloldalon eredményes. 10–13
24. perc: Dzono labdáját olvassa le Zácsik, majd indítja egyből Lukácsot, aki bevágja a ziccert, ráadásul Nemeskalo le is rántja közben, amiért két percet kap. Milosevic lövését fogja Szikora.9–12
23. perc: Szarkával szemben szabálytalankodik Krsnik a bal szélen, hetes az FTC-nek. Milenkovic a hazaiak kapujában a hetesre, de Szekerczés a lécre vágja a hetest...
22. perc: Feljön kettőre a Podravka. 9–11
21. perc: Kiegészül a Fradi közben. Frankovic leolvassa Kovacsicz labdáját, de talpról leadott lövését hárítja Szikora! Szép gól Hornyáktól, Frankovic mellett lövi ki a kapu bal oldalát. 8–11
20. perc: Hornyák lő talpról a túloldalon, a kapu mellé. Milosevic harcol ki hetest Mészáros mellett. Dezic már belövi a hetest, a bal felsőt választja. 8–10
19. perc: KIMARAD A HETES! Frankovic hétméteresét Szikora lábbal hárítja. Jó védekezés a Fraditól, Krsnik mellé lő.
18. perc: Krsnik veri meg Szucsánszkit, aki csak szabálytalanul tudja megállítani, hetes a hazaiaknak és két perc a magyar játékosnak.
17. perc: Kovacsicznak nagyon megy ma, megszerzi negyedik gólját a mérkőzésen. Szekeres faultol csúnyán, de megússza sárgával. 7–10
16. perc: Frankovic lopódzik közel a falhoz és lövi ki a jobb alsót. 7–9
15. perc: Újabb gól Krsniktől, ráadásul ezúttal emberhátrányban. Gyorsan jön a válasz, Pena átadásából Kovacsicz eredményes, a hosszúba pattint a jobb szélről. 6–9
14. perc: Pena játssza meg Hornyákot, aki két védő között törne be, de lefaultolják, hetes a Fradinak és sárga Nemeskalónak. Szekerczés biztos kézzel értékesíti a hétméterest. Támadó szabálytalanság, Frankovic rántja le a labdát szerző Kovacsiczot, amiért két percet kap.5–8
13. perc: Egy harcos betörés Krsniktől, gól a jutalma. 5–7
12. perc: Szikora védi Vidak átlövését, a túloldalon Pena lő fölé-mellé. Labdát veszít a Podravka támadásban újfent, ezúttal Hornyák iramodik meg és pattint a hálóba. A Podravka ötödször adja el a labdát már a meccsen...4–7
11. perc: A horvát válogatott Nemeskalóval nem bír a Ferencváros, a balszélső szépen ejt a hálóba Szikora fölött oldalról. Eladott labda a Podravkától, Kovacsicz lép ki ismét egy gyors indítással, de ezúttal Kapitanovic hárít.4–6
10. perc: A jó védekezés után Kovacsicz kapja a gyors indítást, és a kapuba pattintja a ziccert a kiszolgáltatott kapus mellett. 3–6
9. perc: NA DE! Szamoránsky kap remek bejátszást Penától és be is vágja a ziccerét, újra kettő közte. Elveszíti a labdát a Podravka, Mészáros harcosan szerzi meg.3–5
8. perc: Feljön egy gólra a házigazda, Dzono eredményes a túloldalon. 3–4
7. perc: Jól védekezik a Fradi, Dzono a lécet trafálja telibe. Marad a labda a hazaiaknál, Nemeskalo a bal szélről ugrik be és bombáz a hosszú felsőbe, szép gól. 2–4
6. perc: Passzívnál Nemeskalo a sáncba lő, Schatzl szerzi meg a kipattanót, az indítás azonban pontatlan a túloldalon.
5. perc: Vidak révén szépít a Podravka, megtörik a gólcsend. Rögtön válaszol a Ferencváros, Szucsánszki eredményes középről.1–4
4. perc: Egy védés Szikorától, majd rögtön indítja a kapus Schatzlt, aki nem is rontja el a ziccert, jól kezd a magyar csapat. 0–3
3. perc: Újabb hiba a hazaiaktól támadásban, fordulhat a Ferencváros. Dezic kap sárgát védekezésben. OTT A MÁSODIK! Kovacsicz a jobb szélről eredményes, Penától kapja a gólpasszt. 0–2
2. perc: VEZET A FRADI! Pena harcol ki hetest, Szekerczés Luca pedig magabiztosan pattint a jobb alsóba. 0–1
1. perc: ELKEZDŐDÖTT A TALÁLKOZÓ! A Podravka támad először, rögtön egy eladott labdával, Milosevic ront.

A mérkőzés előtt egyperces gyászszünetet tartanak a franciaországi terrortámadás halottaira emlékezve.

A Ferencváros fehérben, a Podravka pirosoban lép pályára a találkozón, ami pillanatok múlva kezdődik.

A két csapat dabasi találkozóján a Ferencváros magabiztosan, 28–16-ra legyőzte a horvát együttest. Lemaradt a mérkőzésről?Olvassa el cikkünket.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Podravka Koprivnica–Ferencváros női kézilabda Bajnokok Ligája-csoportmeccs élő tudósításában. Tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik