Újabb győri diadal a nagybányaiak ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.08. 18:59
null
Ana Szeny támadásban (Fotó: Korponai Tamás)
A Győri Audi ETO KC csakúgy, mint idegenben, hazai pályán is legyőzte a HCM Baia Marét a női kézilabda BL középdöntőjében. A Rába-parti csapat 12–10-es első félidő után 29–23-ra nyert.

 

 

Az első 12 percben rendre a nagybányaiak vezettek egy góllal, a Győrnél Heidi Löke második találata után volt először az előny. Sokáig azonban nem maradt a hazai csapatnál a soványka fór, mivel támadásban hullámvölgybe került a címvédő, Bárbara Arenhart, a vendégek brazil kapusa pedig hétmétereseket és ziccereket védett. Elhúzni ezzel együtt nem tudott a román csapat, olyannyira nem, hogy a félidő végén a Győr került fölénybe. Macarena Aguilar betöréseivel és Susann Müller átlövéseivel fordult a kocka, így a szünetben 12–10-re az ETO vezetett.

A második félidő Müller-gólokkal kezdődött, a német átlövő hozta nagybányai formáját. A vendégek egyre több technikai hibát követtek el, a meccs utolsó harmadára így ötgólos hátránnyal fordultak (20–15).

Néhány eladott labdával az ETO még adott egy utolsó esélyt ellenfelének a felzárkózásra, ám szerencsére ez nem hozott fordulópontot. Ambros Martín az utolsó percekben már pályára küldhette Planéta Szimonettát és Csapó Kyrát is, a találkozó a 21 éves kapus védésével zárult.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, KÖZÉPDÖNTŐ
2. CSOPORT, 9. FORDULÓ

GYŐRI AUDI ETO KC–HCM BAIA MARE (román) 29–23 (12–10)
Győr, 4500
néző. V: Mandak, Rudinsky (szlovákok)
GYŐR: Herr O. – Bódi 1, S. MÜLLER 8, KOVACSICS 6 (3), H. Löke 4, Szeny 2, Korsós 2. Csere: Grimsbö, Csapó (kapusok), V. Milanovic-Litre, Aguilar 1, HORNYÁK Á. 3, Knedlíková 2, Szepesi, Morena
HCM BAIA MARE: Arenhart – Nechita 1, Davigyenko 2, MARIN 3, Makejeva 3, ARDEAN ELISEI 4, Herrem 3. Csere: Szűcs G., Nascimento 4 (4), Lobacs, Abbingh 2, Gjorgjievszka 1
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–3. 11. p.: 4–4. 15. p.: 5–5. 17. p.: 5–7. 19. p.: 7–7. 23. p.: 7–9. 26. p.: 10–9. 33. p.: 14–12. 39. p.: 18–14. 43. p.: 21–16. 50. p.: 24–20. 56. p.: 27–22
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín, a Győr vezetőedzője: – A múlt heti vereség után a legnagyobb pozitívum, hogy győzni tudtunk. Nagyon megnehezítette a dolgunkat a jól játszó romániai csapat, szerencsére az első játékrész nehéz perceiben is tudtunk koncentrálni. Támadójátékunk egyértelműen sikeres, de a védekezésben elkövetett hibákon javítani kell. A neheze még csak most következik.
Tone Tiselj, a Baia Mare vezetőedzője: – Ötven percen keresztül egyenlő ellenfelei voltunk a Győrnek, de életem talán legnagyobb kihívása lesz egyszer a világ egyik legjobban szervezett csapatának otthonában győzni. Történetünk legnehezebb hete áll mögöttünk három mérkőzéssel, ezért Győrben próbáltam cserékkel frissíteni a csapatot. A második félidőben végzetes hibákat követtünk el.


A CSOPORT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Sävehof (svéd)–Metz (francia) 21–23
Viborg (dán)–Larvik (norvég) 23–29

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Larvik (norvég) 9 9 238–199 +39 18
2. GYŐRI AUDI ETO KC 9 7 2 255–204 +51 14
3. Viborg (dán) 9 3 1 5 230–242 –12 7
4. Metz (francia) 9 3 6 224–226 –2 6
5. HCM Baia Mare (román) 9 3 6 230–248 –18 6
6. Sävehof (svéd) 9 1 1 7 210–268 –58 3


AZ UTOLSÓ FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Larvik–Sävehof
Metz–GYŐRI ETO
HCM Baia Mare–Viborg

PERCRŐL PERCRE

2.FÉLIDŐ
60. perc:
Csapó Kyra nem tudja védeni Nascimento hétméteresét. Knedlíková a szélről mattolja Arenhartot. Csapó védése zárja a mérkőzést. 29–23
59. perc:
Makejeva kiáll, ő már nem jöhet vissza. Hornyák kihasználja az emberelőnyt. 28–22
58. perc:
Planéta lövése kevésbé jó, mint a védőmunkája.
57. perc:
Planéta használja ki a magasságát, és visszafutva labdát szerez.
56. perc: Abbingh
betalál. Pályán a Győrben Planéta. Hornyák ziccerből kapufát lő, majd Grimsbö véd. 27–22
55. perc:
Hornyák betörésből hetest harcol ki, Ambros Martín időt kér. Kovacsics értékesíti a hetest. 27–21
54. perc: Makejeva
beállóból eredményes. Müller pattintott lövése is jó. 26–21
53. perc:
Müller szép labdaátvétel után célt téveszt, de legalább kiegészül a magyar csapat. Ardean Elisei lövését Grimsbö védi, a román játékos a földön marad. Knedlíková átveri az emberét, és szép gólt lő a szélről. 25–20
52. perc:
Passzív játéknál kínai figurával próbálkozik a Győr, nem sikerül. Arenhart veszi célba az üresen maradt győri kaput, de fölé dobja a labdát.
51. perc:
Milanovic-Litre két percre leül, emberelőnyben a Baia Mare. Hiába, mert nem tud helyzetet kialakítani, Nascimento gyenge lövés elkerüli a kaput.
50. perc: Davigyenko
bevágja átlövésből, Grimsbö váltja Herrt a kapuban. Hornyák nehéz szögből pattint a kapuba, Arenhart elnézést kér társaitól. 24–20
49. perc: Müller
ejti át a kapujából ismét kirontó Arenhartot. 23–19
48. perc: Herrem
indul ismét, és kíméletlen. Újabb eladott labda után Makejeva csökkenti tovább a vendégek hátrányát. 22–19
47. perc:
Ardean Elisei lábát kell ápolni. Meggyógyítják, a lövése azonban elkerüli a kaput.
46. perc:
Jól védekezik emberhátrányban a Győr, végül Herr védi Nascimento kísérletét. Bódi a hálóba ejt, de vonalra lépett.
45. perc: Kovacsics
nagyszerűen ugrik be két vendégjátékos közé, és a lövése is jó. Szeny kap kétperces kiállítást. 22–17
44. perc: Herrem
indul egyedül, és nem hibázik. 21–17
43. perc:
Újabb hiba Müllertől támadásban, és ezúttal megbüntetik, konkrétan Herrem. Norvég gól itt is, Löke a szerzője. 21–16
42. perc:
Rossz passz a vendégeknél, jöhet a Győr. Müller is rosszul passzol, de a visszafutó Kovacsics megakadályozza a nagybányai lerohanást, és visszaszerzi a labdát.
41. perc: Marin
emberhátrányban eredményes, de Korsós gyorsan válaszol rá. 20–15
40. perc:
Lobacs volt túl kemény Lökével szemben, kiállítják. Müller átlövésből a kapu bal oldalába zúdítja a labdát. 19–14
39. perc: Löke
bal kézzel szerzett gólja után jön a nagybányai időkérés. Davigyenko megy bele nem először a hazai védőfalba. Müller ziccerét védi Arenhart. 18–14
38. perc: Bódi
kanyarodik fel a szélről, majd visszahúzza a rövidbe. Herr véd egy percen belül kétszer is. 17–14
37. perc:
Korsósig megy le a labda, de nem találja el a kaput. Kiegészül a Győr.
36. perc: Ardean Elisei
talál be Herr csípője mellett. Müllert blokkolják, Szűcs belemegy a győri falba. 16–14
35. perc: Nascimento
a harmadik hetesét is értékesíti. Szeny kissé elhajlásból, talpról nagy gólt lő. Lökét kiállítják 2 percre. 16–13
34. perc: Müller
újra tiszta lövőhelyzetben, ez pedig egyet jelent a góllal. 15–12
33. perc: Abbingh
ennél pontosabban nem nagyon célozhatott volna, kilőtte a bal felső sarkot. 14–12
32. perc: Kovacsics
átlövése is „ül”. 14–11
31. perc: Müller
klasszikus átlövésgóllal nyitja a második játékrészt. Gjorgjievszka lövését bevédi Herr. 13–11

1. FÉLIDŐ
30. perc: Müller
a bal alsó sarkot választja átlövésből, és jól teszi. Időn túli szabaddobásból Davigyenko fölé lő, két góllal vezet a Győr a szünetben. 12–10
29. perc:
Újabb betörés Aguilartól, hetes a jutalma. Kovacsics nem hibázik. Marin tüzel, de Herr kitornázza a labdát. 11–10
28. perc:
Aguilar betörése után Arenhart véd.
27. perc: Ardean Elisei
átlövése után becsorog a labda Herr lábai között. 10–10
26. perc:
Labdaszerzés után Aguilar passzol Korsóshoz, aki átejti Arenhartot. 10–9
25. perc:
Szűcs Gabriellát kiküldik két percre. Hornyák birkózik ki egy hétméterest. Kovacsics ezúttal nem bízza a véletlenre, bevágja a jobb felsőbe. 9–9
24. perc:
Ardean Elisei lövését Herr védi, majd Knedlíková újra Arenhartot találja el.
23. perc: Hornyák
hatalmas góllal jelentkezik. 8–9
22. perc:
Nagybányai időkérés. Knedlíková próbálkozását védi Arenhart, Herr viszont nem bír Marinéval. 7–9
21. perc:
A holland Abbingh átlövését Herr lábbal védi. Kiegészültek közben a vendégek.
20. perc:
Aguilar újabb betörése büntetőt ér. Korsós sem bír Arenharttal, a brazil kapus ezt a hetest is védi.
19. perc: Müller
felmegy, és a jobb alsó sarokba lő. Marin lövését Herr nem tudja védeni. 7–8
18. perc:
Szepesivel szemben szabálytalankodik Nechita, két perc, hétméteres. Arenhart lábbal hárítja Kovacsics hetesét.
17. perc: Nechita
indul, és a második nagy helyzetét már nem rontja el. Győri időkérés. Aguilar betörésből talál be. 6–7
16. perc: Makejeva
kapja meg a labdát Ardean Eliseitől, és kihasználja a ziccert. 5–6
15. perc:
Müller előtt nyílik nagy terület, de a léc tetejére ejt.
14. perc:
Müller passzát csípi el Herrem, majd Marin egyenlít átlövésből. 5–5
13. perc:
Aguilar passzából Löke eredményes, először vezet az ETO. 5–4
12. perc:
Bódi lövése után két kapufát is érint a labda, de nem megy be. A másik oldalon Herr véd nagyot.
11. perc:
Davigyenkónál belemenést látnak a szlovák játékvezetők. Müller lövését védi Arenhart, marad a Győrnél a labda.
10.
Szeny bejátszása rossz, Nechita indul, de Herr betakarja a román jobbszélsőt, és védi a ziccert.
9. perc:
Müller lövése nem jó, Arenhart indítása szerencsére még rosszabb.
8. perc:
Herr védi Davigyenko átlövését.
7. perc:
Makejevával szemben belül védekeznek a győriek, a büntetőt Nascimento ismét gólra váltja. Szeny jó csel után egyenlít. 4–4
6. perc:
Müller bejátszása után Löke szerzi meg első gólját. 3–3
5. perc: Ardean Elisei
átlövésből eredményes. 2–3
4. perc:
A nagybányai védőfal közepén egy korábbi magyar válogatott játékos, Szűcs Gabriella.
Müller
lövésébe Arenhart csak beleérni tud. 2–2
3. Kovacsics
góllal javítja előző hibáját. Ardean Elisei harcol ki hétméterest, amelyet Nascimento értékesít. 1–2
2. perc:
Kovacsics lépéshibát követ el. Ardean Elisei elé pattan a sáncról a labda, a rutinos román játékos pedig kihasználja a helyzetet. 0–1
1. perc:
Makejeva ziccert ront, a győri kapuban Herr Orsolya kezd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik