Női kézilabda: a várandós Kristine Lunde visszaigazolt Norvégiába

2010.08.02. 20:24
Kristine Lunde-Borgersen első profi együttesében, a Vag Vipersben folytatja pályafutását – tudósítanak róla norvég hírportálok. Az olimpiai bajnok kézilabdázó ezt egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, ahol az is elhangzott, hogy a játékos áldott állapotban van.

Kristine Lunde korábban az osztrák Hypóhoz írt alá, de Gunnar Prokopp távozása miatt meghiúsult bécsi szerződésének életbe lépése.

„Miután átgondoltam a helyzetet, tegnap meghoztam a döntésemet, amelyben a Hypóval aláírt érvénytelen szerződés mellett közrejátszott az is, hogy várandós vagyok – olvasható az aftenposten.no oldalon az átlövő-irányító nyilatkozata. – A Vipers az a klub, ahol szívesen fogadnak, és remélem, hogy én is hozzá tudok járulni a csapat eredményességéhez.”

A hír egyben azt is jelenti, hogy a 30 éves kézilabdázó egy ideig nem lép pályára a kristiansandi klub mezében.

Kristine testvére, Katrine Lunde Haraldsen a nyáron igazolt a két nővér előző állomáshelyéről, Viborgból Győrbe, ahova három szezonon át köti majd szerződése.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
14 órája

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
2026.02.24. 14:23

Ligetvári Patrik: Számunkra minden mérkőzés kulcsmeccs

Kézilabda
2026.02.14. 07:17
Ezek is érdekelhetik