Női kézi: a Ferencváros hazaérkezett Norvégiából

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.09.20. 08:02
null
Már itthon vannak a Ferencváros játékosai (Fotó: Balogh László)
A Ferencváros női kézilabdacsapata szombaton hazaérkezett Norvégiából.

 

Ahhoz képest, hogy szombat délután a Vipers Kristiansand elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen kellett volna pályára lépnie a Ferencvárosnak, péntek óta inkább az foglalkoztatta a küldöttséget, miként tud hazatérni.

Mint ismert, a zöld-fehérek a szigorodó beutazási feltételek miatt már csütörtök hajnalban útra keltek Norvégiába, ám hiába bizonyult mindegyik, még szerdán idehaza elvégzett koronavírusteszt negatívnak, a csütörtökön norvég szakemberek által levett minták közül két játékosé pozitív eredményt hozott.

A roppant peches helyzetben a fertőzötteket elkülönítették, és újabb tesztet végeztek minden velük érintkező játékoson, edzőn, vezetőn.

Megkeresésünkre a szakosztálynál szombat délután annyit közöltek, hogy – ha semmi sem jön közbe – még aznap hazautaznak, ám ennél több nem derült ki, így az sem, hogy a két érintett játékosnak az északi országban kell-e maradnia, s hogy az újra elvégzett tesztek milyen eredményt hoztak. Egyébként a BL-sorozatot itthon sugárzó Sport Tv győri mérkőzésközvetítésekor is elhangzott, hogy hazatér Elek Gábor csapata.

A kérdés, hogy az FTC pályára léphet-e a szerdai bajnoki fordulóban, amikor Szombathelyre utazna, és hogy mi lesz a Metz elleni szombati BL-mérkőzéssel. A szerencsétlen norvégiai út ráadásul vélhetően nemcsak szakmai nehézségeket okoz: anyagilag is jelentős veszteség lehet, attól függően, hogyan tér(t) haza a küldöttség.

Míg a Ferencváros pályára sem léphetett, múlt heti ellenfele, a Rosztov-Don otthon fogadta a Krim Ljubljanát. A szlovén csapat megtréfálta az esélyes orosz együttest, a fordulatos végjátékban elért 23–23-as döntetlennel pontot hozott el Oroszországból. 

FRISSÍTÉS (10.45): Vasárnap délelőtt a Ferencváros a hivatalos honlapján megerősítette, hogy a csapat hosszas egyeztetéseket követően, ugyanakkor a két érintett játékos nélkül hazaérkezett Norvégiából. A klub és a szakosztály vezetősége komoly erőfeszítéseket tett, ennek köszönhetően a küldöttség szombaton este különgéppel repülhetett Magyarországra.

„Szeretnék köszönetet mondani klubunk elnökének és ügyvezető alelnökének, Kubatov Gábornak és Nyíri Zoltánnak, a külügyminisztériumnak, valamint a norvégiai magyar nagykövetségnek, amiért minden segítséget megadott nekünk – mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója. – A norvégiai szabályozás értelmében a pozitív tesztet adó játékosok karanténban maradtak, de a küldöttség többi tagja szombaton szigorú óvintézkedések mellett hazatérhetett. A megérkezést követően rögtön koronavírus-tesztet végeztünk el, ennek eredményéig mindenki karanténba vonul. A Norvégiában maradt két játékosunkra nehéz időszak vár – elkülönítve laknak a hotelben, de itthonról is mindent megteszünk azért, hogy minél előbb hazatérhessenek. Köszönjük az értünk aggódóknak és a szurkolóknak a számos pozitív üzenetet, miként azt is, hogy mind a Magyar Kézilabda-szövetség, mind jó néhány hazai klub a támogatásukról biztosított minket.”

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Allan Heine szerint a Ferencváros sikerre van ítélve Jesper Jensennel

Kézilabda
2025.08.08. 11:09

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12
Ezek is érdekelhetik