Női kézi: Zácsik és Pálos-Bognár is hosszabbított a Budaörssel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.24. 16:08
null
(Fotó: budaorshandball.hu)
Az M4 Sport kedd reggeli műsorában Pálos-Bognár Barbara és Zácsik Szandra hivatalosan bejelentette, hogy a 2018–2019-es bajnoki szezonban is a Budaörs Handball játékosai lesznek.

„Rövid idő alatt nagyon megszerettem ezt a közeget, így teljesen racionális döntés volt a hosszabbítás. Sajnos a bajnokság vége eddig nem úgy alakul, ahogy terveztük, de mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy igen komoly terveink vannak a jövőre nézve. Keményen dolgozunk, hogy továbbra is büszke lehessen ránk mindenki, aki mellettünk áll” – mondta a műsorban Zácsik Szandra.

„Számomra nem volt kérdés, hogy szeretném folytatni a közös munkát a klubbal. Játékosként és utánpótlásedzőként is itthon érzem magam ebben a közösségben. Még csak két éve vagyok itt, de már most hatalmas öröm látni, mekkorát nőttek és mennyit fejlődtek a gyerekek. A Budaörs Handball olyan, mint egy nagy család!” – tette hozzá Pálos-Bognár Barbara.

A csapat harmadik rutinos válogatott játékosa, Hornyák Ágnes még tavaly márciusban két szezonra szóló szerződést írt alá, így az ő esetében már biztos volt a jövő évi folytatás.

Legfrissebb hírek

A Szeged szerződést hosszabbított Szilágyi Benjáminnal

Kézilabda
Tegnap, 15:12

Imre Bence 2026 nyarától a Veszprém kézilabdázója – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 11:10

Férfi kézi NB I: Gasper Marguc nyáron távozik a Veszprémtől

Kézilabda
2025.12.05. 12:52

Az Odensétől igazolt olimpiai bajnok norvég balátlövőt a Győr – hivatalos

Kézilabda
2025.11.19. 09:16

Imre Bence megegyezett a Veszprémmel – sajtóhír

Kézilabda
2025.11.11. 16:52

A Budaörs nyerte az NB I-esek csatáját a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2025.11.05. 19:56

„Nagyjából úgy történt minden, ahogyan elterveztem” – Debreczeni-Klivinyi Kinga 11 hónap után újra a pályán

Kézilabda
2025.11.04. 09:31

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35
Ezek is érdekelhetik