A végére maradt a döntés, nehézkes siker Tunézia ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.09. 14:42
null
Cifra Anitáék küzdelmes meccsen győztek Tunézia ellen (Fotó: Mirkó István)
A Szerbiában zajló női kézilabda-világbajnokság D-csoportjának második fordulójában a magyar válogatott 26–24-re legyőzte Tunéziát.

A hétköznap és a korai kezdés nem kedvezett a szurkolóknak, mindössze százan foglaltak helyet a lelátón. A tunéziaiak a románok ellen is jól tartották magukat, és bizony ezúttal is igazolták, hogy meg tudják nehezíteni az európaiak dolgát.

Az első meccsen csak egy hetes erejéig beálló Kiss Évával kezdtünk a kapuban, míg a mezőnyben egyszerre volt a pályán Görbicz Anita és Szucsánszki Zita. Védekezésben nem voltunk kellően agresszívek, hagytuk szabadon lőni az ellenfelet, amely jó százalékkal ki is használta a helyzeteit, különösen Marua Dauadi okozott kellemetlen pillanatokat. Egy-két góllal ugyan rendre vezetni tudtunk, de az afrikaiak végig ott voltak a magyar csapat nyakán.

A 19. percben Herr Orsolya állt a kapuba. Támadásban főleg Kovacsicz Mónika és Görbicz Anita szállította a góljainkat, de sokszor meggyűlt a bajunk az ellenfél falával, Tomori Zsuzsanna például a játékrész derekán kétszer is nagyot esett. Az utolsó időszakban kettős hátrányba kerültünk, de Szucsánszki így is betalált, a szünetre azonban döntetlen állásnál vonulhattak a csapatok (15‒15). Csak összevetésképpen, a románoknak egy meccs alatt dobott 17 gólt Tunézia.

A második félidőben próbáltuk felgyorsítani a támadásainkat, valamint hátul is több mozgással, kilépésekkel védekezni, és el is tudtunk menni hárommal. Görbicz kétszer sem tudott túljárni a tunéziai cserekapus eszén, de elsőre legalább a kipattanót gólra váltotta. Az ellenfél hamar visszajött mínusz egyre, így továbbra is kiélezett volt a meccs.

A tunéziaiak egyre inkább elhitték, lehet keresnivalójuk, az utolsó tíz percre Radzsa Tumi góljával ők mehettek előnnyel (21‒20). A mieink kilenc percig nem találtak be, a sorozatot Triscsuk szakította meg. Az utolsó negyedórára visszaálló Kiss Éva jókor védett, majd kettővel is el tudtunk lépni. Tunézia azonban nem adta fel, és emberhátrányban is támadhatott az egyenlítésért a hajrában, de nem élt vele. Tomori góljai nagyon kellettek, a legjobbkor talált be, így ha nehezen is, de 26‒24-re hoztuk a meccset.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, 2. FORDULÓ
D-CSOPORT (ÚJVIDÉK)

TUNÉZIA‒MAGYARORSZÁG 24–26 (15–15)
Tunézia: Abdallah ‒ Szfar Ben Sker, Dzsauadi 2, Sebbah 5, Elgaui 4, Tumi 5 (3), Kilani 1. Csere: Ben Szlama (kapus), Jahjaui, Dauadi 6, Daula, Kuki 1. Szövetségi kapitány: Paulo Jorge De Roura Pereira
Magyarország: Kiss É. ‒ Kovacsicz 4, Tomori 5, Görbicz 6 (2), Cifra, Szucsánszki 2, Vincze 1. Csere: Herr O. (kapus), Bulath 2, Szamoránsky P. 1, Szekeres, Triscsuk 1, Bognár-Bódi 1, Vérten 3. Szövetségi kapitány: Hajdu János
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/2

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Csehország‒Németország 32–37
Ausztrália‒Románia 13–32 (7–16)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia
2
2


59–30
+29
4
2. Németország 2 2 72–47 +25 4
3. MAGYARORSZÁG 2 2 61–51 +10 4
4. Tunézia 2 2 41–53 –12 0
5. Csehország 2 2 59–72 –13 0
6. Ausztrália 2 2 28–67 –39 0

A MÉRKŐZÉSRŐL SZÓLÓ PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSUNKAT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

PERCRŐL PERCRE

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! MAGYARORSZÁG 26–24-RE LEGYŐZTE TUNÉZIÁT!

60. perc: Szucsánszkit küldték ki a végén, színészkedésért... A végén Tomori lőtt hatalmas gólt, amire Sebbah nem kisebbel válaszolt, ezzel kialakult a végeredmény. 24–26
59. perc: Sebbah lövése a blokkról vágódott mellé, majd lépéshiba miatt (nem az első) elvették a labdát a tunéziaiaktól. Tomori emberelőnyből még szépen átemelte a kapust. 23–25
58. perc: Két és fél perccel a vége előtt tunéziai kiállítás, Elgauai ütött oda Tomorinak. Tomori kapufája után Szucsánszki a kipattanót összeszedte, lövését azonban védte a kapus.
57. perc: Szép magyar támadás végén Vérten volt a befejező, a bal szélről a bal alsóba helyezett. Kilani szépen becselezte magát és közelebb hozta az afrikai csapatot. 23–24
56. perc: Sebbah középre lőtt keményen, Kiss Éva hárított. Ennek láttán Görbicz is felpattant a padon örömében.
55. perc: Tomori ment be két védő mellett és szerzett gólt, szépen csinálta a ferencvárosi játékos. 22–23
54. perc: Elgaui beállóból fordult be és a jobb alsóba lőtt, egyenlítettek a tunéziaiak. 22–22
53. perc: Elgaui ellen ítéltek, Vérten a gyors indításból gólt szerzett, átvettük a vezetést. Lélektanilag nagyon fontos gól volt. 21–22
52. perc: Triscsuk révén törtük meg a borzalmas gólcsendet, még nyolc perc maradt a győzelem kiharcolására. 21–21
51. perc: Nem tudtuk megszerezni a vezetést, megtették ezt a tunéziaiak, Dauadi volt eredményes. 21–20
50. perc: Bődületes góllal egyenlített Tunézia, Sebbah bombázott a kapunk jobb oldalába. 20–20
49. perc: Vérten hetest harcolt ki egy lerántással, ráadásul Szfart is kiállították, így öt az öt ellen a mezőnyben. Ezúttal Szucsánszki állt oda a vonal mögé, ám az ő büntetőjét is védte a kapus.
48. perc:
Szamoránsky lövését védte Abdallah, pedig a magyar beálló szépen befordult két védő között. Csőstül jött a baj: Elgaui révén felzárkóztak egyre a tunéziaiak, ráadásul Tomorit kiküldték két percre. 19–20
47. perc: Tunéziai időkérés. A rövid szünet után gyorsan megszereztük a labdát.
46. perc: Triscsuk lövését védte Abdallah, majd a tunéziaiak eladták a labdát. A kontrából Vértent vitték a földre, ám a bírók nem ítéltek semmit. Meglepő.
45. perc:Tumi bedobta a hetest, de a bírók nem adták meg, mivel rálépett a vonalra.
44. perc:
Görbicz passzát lehalászták, Sebbah pedig hetest harcolt ki, Tomori védekezett belül. Sárgát is kapott a Ferencváros játékosa.
43. perc: Bulathot faultolták keményen de maradt nálunk a labda.
42. perc: Passzívnál lőtt Tumi, Szekeres blokkolt, a lepattanóból Tomori indította Vértent, aki okosan átemelte a kapust. Közel négy perc után újra gól a találkozón. 18–20
41. perc: Görbiczről állították ki Elgauit, közel három perce nem volt találat a találkozón. Szamoránsky rálépett a vonalra a lövés pillanatában, így maradt az egygólos különbség.
40. perc:A tunéziaiak lépéshibája után Tomori lőtt jócskán mellé.
39. perc:
Elgauitól vették el a labdát, majd a magyar támadás sem hozott gólt.
38. perc: Abdallah újabb védést mutatott be, Tomori kísérletét fogta. Tumi megbosszulta a kihagyott helyzetet, a kapunk bal oldalába pattintott. 18–19
37. perc:
Ami nem ment hetesből, ment akcióból: Tomori nagy bombája utat talált a hálóba. Sebbah nem kevésbé szép góllal felelt. 17–19
36. perc: Daula lövése Herről pattant ki, támadhattunk a háromgólos vezetésért. Tomorit faultolták a hatoson belül, újabb hetest kaptunk. Görbicz lábon lőtte Ben Szlamát, újabb hetes maradt ki. Kár érte.
35. perc: Görbicz a hetest kihagyta, majd a kipattanó az övé lett, amiből átemelte a kapust. 16–18
34. perc: Szekeres Klára harcolt ki hetest beállóból, Kilanit kellett ápolni.
33. perc: Herr hosszú indításával Bognár-Bódi mehetett, és be is vágta a ziccert, a kapusnak esélye sem volt. 16–17
32. perc: Jött a válasz a túloldalon, Bulath megpattanó lövése becsapta a kapust, egyenlítettünk. Herr védése után Bulath lövését Abdallah. 16–16
31. perc: Tomori védekezett túl keményen, hetes lett az ellenfélnek. Tumi be is vágta, vezetett Tunézia. 16–15
31. perc: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ! Tunézia indította útjára a labdát.

30. perc: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
30. perc:
Időt kért Tunézia. A szusszanásnyi szünet után egyenlíteni tudtak a tunéziaiak, Kuki egy kipattanót dobott Herr kapujába. 15–15
30. perc: Kettős emberhátrányban is gólt tudtunk szerezni, Szucsánszki verte meg egy az egyben emberét és pattintott a hálóba. 14–15
29. perc: Tumi adta el a labdát, fordulhattunk, de eladtuk a labdát. Újabb kiállítás, ezúttal Kovacsiczot küldték ki két percre, ráadásul hetest kapott Tunézia. Tumi bevágta a hetest, egyenlő. 14–14
28. perc: Ezúttal Szekeres Klárát küldték ki két percre.
27. perc: Kiegészültünk, Sebbah megpattanó lövését védte a földön fekvő Herr. Bulath nagy gólt ragasztott a tunéziai kapuba. 13–14
26. perc: Görbicz lőtt fölé passzívnál.
25. perc: Dauadit
nem tudtuk tartani, emberhátrányban kaptunk gólt. 13–13
24. perc: Dauadi törte meg a csendet, magasra emelkedett és Herr lába mellett lőtt a kapuba. A túloldalon Bulath Anita harcolt ki hetest, amit Görbicz dobott a jobb alsóba. 12–13
23. perc: Vincze Melinda kapott sárgát, majd Dauadi lőtt rosszul. A mieink támadásából sem lett gól, Szamoránsky lába leért, így hiába kötött ki a labda a hálóban. Közel három perce nem rezdült egyik háló sem.
22. perc: Rossz bejátszás után kontrázhattak a tunéziaiak, Herr azonban nagyot védett, majd pontatlanul indított. Kapkodóvá vált kicsit a játék.
21. perc: Lépéshiba miatt elvették a labdát a tunéziaiaktól, ám Tomori lövése sem volt jó a túloldalon. Dauadi is remekelt, felhozta egyre az afrikaiakat. 11–12
20. perc: Dauadi tört be Szamoránsky és Kovacsicz között, gól lett a vége. Kovacsicz is tarthatatlan volt, a jobb szélről leadott lövésébe csak beleérni tudott a kapus, védeni nem tudta. 10–12
19. perc: Elgauival egyelőre nem bírunk, a beállós ismét betalált. Kiss Évát Herr Orsolya váltotta a magyar kapuban. Tomori hat méterről lőtte ki a bal felsőt. 9–11
18. perc:
Tomori tört be és harcolt ki hetest Kukival szemben. Görbicz a bal alsóba bombázott. 8–10
17. perc: Dauadi
talált be. 8–9
16. perc:
Újabb gólt kaptunk emberhátrányban, Sebbah pattintott a kapuba. Görbicz is beindult, 9-ről lőtt a jobb alsóba, talpról. 7–9
15. perc: Szfar Ben Sker
lőtte ki irgalmatlanul a jobb felsőt, a túloldalon Görbicz válaszolt. 6–8
14. perc: Tomori tört be határozottan, Tumi borította fel, két perc lett a „jutalma”. Vincze Melinda a bal szélről volt eredményes, kihasználtuk a fórt. 5–7
13. perc: Tumi lőtte be a hetest, a kapu bal oldalába helyezett. Jahjaui lőtt mellé. 5–6
12. perc: Elgaui lövését védte Kiss Éva. Hlaili vitte földre Cifrát, rövid ápolás után folytatódott a játék. Kovacsicz kapta a bejátszást Görbicztől, és megszerezte harmadik gólját. 4–6
11. perc: Görbicz szépen test mellett lőtt, a kapu bal oldalában kötött ki a labda. 4–5
10. perc: Kovacsicz volt ismét a gólszerző, ezúttal érvényes, egál. 4–4
9. perc:
Kiss védése után támadhattak a mieink, Kovacsicz lőtt szépen a jobb alsóba, de a játékvezető nem adta meg, a magyar játékos belépett. Elgaui találatát már megadták, vezetett Tunézia. 4–3
7. perc: Sebbah
verte meg emberét majd hét méterről a jobb alsóba lőtt. 3–3
6. perc: Tomori
góljával nálunk lett az előny, majd Dzsaudi egyenlített, azonban rögtön jött Szucsánszki válasza. Pörgős perc volt. 2–3
5. perc:
Egy jó bejátszás után Elgaui egyenlített. 1–1
4. perc: Kovacsicz Mónika
szerezte meg a jobb szélről a meccs első gólját 1–0 ide!
3. perc:
Egy bal oldali tunéziai lövés, illetve Kiss Éva védés után inulhatunk újra.
2. perc:
Tomori halászott le egy rossz tunéziai átlövést – ismét támadhatunk. Tomoritól indult és ő is fejezte be a támadást egy kapufával.
1. perc:
Kiss Évával kezdünk a kapuban, mi kezdtük a meccset! Görbicz Anita próbálkozott egy átlövéssel, a tunéziai kapus védett.

Eddig háromszor találkozott a magyar válogatott Tunéziával, mindháromszor győzni tudott.

A csapatok már feljöttek a pályára, hamarosan kezdünk!

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Tunézia–Magyarország találkozó a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének 2. fordulójában. Tartsanak velünk!

ELŐZMÉNYEK

Két könnyebb meccs következik a magyar válogatott számára a női kézi-vb-n, a vasárnapi szünnapot követően előbb Tunézia lesz az ellenfél. A keret differenciált edzésen vett részt tegnap, amelyen az afrikaiak által előszeretettel alkalmazott nyitott védekezés elleni játékot is gyakorolták a lányok.

„Minden meccstől kell tartani, van, amikor a vereségtől, van, amikor a sérüléstől. Tunézia jó kézilabdát játszik, a franciákkal vívtak két felkészülési meccset a torna előtt, egyszer rendesen kikaptak, a másik alkalommal már csak öt-hat góllal. A románok ellen jól helytálltak, dinamikusak, van néhány jó játékosuk, de persze nyernünk kell. Az biztos, hogy oda kell figyelnünk, mennünk kell, nem edzőmeccs lesz” – tekintett előre Hajdu János szövetségi kapitány, aki még nem nevezte be Zácsik Szandrát. A teljes beharangozó itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik