Női kézi-vb: Pena szerint a bírók meglopták őket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.16. 12:13
Mint megírtuk, időn túli hétméteressel nyert Franciaország Spanyolország ellen a Dániában zajló női kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A spanyolok nehezen emésztették meg a kiesést, és a játékvezetőket is elővették.

„Ezt a szégyent! Hihetetlen, hogy a játékvezetők ellopták tőlünk a nyolcba jutás lehetőségét. Ezzel tönkreteszik a kézilabdát" – írta indulatosan a ferencvárosi Nerea Pena még a találkozó után.Nerea Pena még a találkozó után.

 



 

„A meccs reggelén hirtelen megváltoztatták a bíróküldést, ez pedig rossz érzést keltett bennünk" – mondta Jorge Duenas, a spanyolok szövetségi kapitánya, aki szerint az is sokat számított, hogy míg ők nyolc, addig a franciák öt kiállítást kaptak, és Carmen Martín piros lapját sem érezte jogosnak.

A spanyol szakember – aki egy órát sem tudott aludni a kiesés után – hozzátette, a franciák sokat színészkedtek, míg Martín piros lapjánál látványosan örültek, mert tudták, fontos játékost veszített el az ellenfél. Duenas szerint „most mindent sötéten látnak", de a norvégok elleni meccs egy tízperces szakaszától eltekintve jól játszott a csapata. Több kollégájával is beszélt a mérkőzés után, és mind szégyenletesnek nevezte, ahogy elbántak velük.

Ezért kapott piros lapot Carmen Martín

 



 

A siófoki Macarena Aguilar is dühöt és elkeseredettséget érzett, és szintén a bírók rossz döntéseit emelte ki a búcsú okaként.

 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik