nemzetisport.hu 2015.12.16 19:30 Frissítve: 2015.12.16 19:44

Női kézi-vb: négyben a hollandok, a lengyelek kiejtették az oroszokat!

Hollandia jutott be elsőként a dániai női kézilabda-világbajnokság elődöntőjébe, miután 28–25-ös győzelmet aratott Franciaország felett. Másodikként meglepetésre az Oroszország ellen 21–20-ra diadalmaskodó Lengyelország követte őket, az első elődöntőben Hollandia és Lengyelország csap össze!

Lengyel bravúrra lengyel bravúr: Oroszország is meghajolt Rasmussen csapata előtt! (Fotó: AFP)

Az elején csak kapkodtuk a fejünket a nagy oda-vissza rohanásban, olyan gyorsan estek a gólok a holland–francia meccsen. 4–4 után ugyan Grooték el tudtak menni két góllal, de a franciák fordítottak, és egy ideig őrizték is az egygólos előnyt. Főleg Allison Pineau villogott a franciáknál, öt gólig jutott az első félidőben.

Az utolsó öt perc azonban újra a hollandoké volt, a narancs mezeseknél mindkét győri légiós kitett magáért, Groot és Yvette Broch is négyet lőtt. A kapuban Tess Wester 56 százalékkal védett, mindez pedig háromgólos holland vezetést eredményezett (15–12).

A franciák támadásban sokszor Pineau-tól várták a megoldást, de minden neki sem jött be. A hollandok tartották szünetbeli vezetésüket, a franciák a hajrában is csak két gólig tudtak feljönni. A két győri légiós meghatározó szerepet vállalt a végül 28–25-ös sikerből. Hollandia története legjobb szereplésével büszkélkedhet az elődöntőbe jutás után.

A lengyel–orosz negyeddöntőn a mieink elleni sikertől vérszemet kapott lengyelek merészen és mindennemű félelem nélkül játszottak, irányították is a meccset – végig vezettek az első félidőben, a szünetben 11–9-re. A második félidőben folytatódott a fogócska, és az oroszok voltak a fogók – Olga Akopjan vezérletével azért 14–11-ről fordítani tudtak.

Ez sem bizonytalanította el a kőkeményen védekező lengyeleket, akik visszajöttek a meccsbe, és kiélezett végjátékba kényszerítették a favorit oroszokat. A hajrában több mint négyperces gólcsend következett, amelyet a pazar kapusteljesítmény segítette lengyelek törtek meg, ez pedig döntött – félelmetes akaraterővel küzdöttek a piros mezesek, és Magyarország után Oroszországot is kiejtették, Hollandia ellen játszhatják az elődöntőt. Bravúros szereplés – még ha mi is voltunk ennek az egyik áldozata!

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
Hollandia–Franciaország 28–25
(15–12)
Lengyelország–Oroszország 21–20 (11–9)
KÉSŐBB
Norvégia–Montenegró 20.30
Dánia–Románia 20.45 (Tv: Sport1)

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Hollandia–Lengyelország
Norvégia/Montenegró–Dánia–Románia

2020.02.16 16:05:19

Kézilabda T. D.

Joan Canellas tíz gólt vágott, elképesztő mérkőzést nyertek meg a Tisza-partiak!

2020.02.12 18:28:23

Kézilabda H. Á.

Nem sikerült a visszavágás az őszi vereségért: a Veszprém Kielben is kikapott, a németek a csoportelsők.

2020.02.11 21:25:15

Kézilabda MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A kézilabda tulajdonképpen egy Amerikának „méretezett” sportág a maga intenzitásával, keménységével és gólgazdagságával.

2020.02.07 19:30:05

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

A Mol-Pick Szeged válogatott beállója még csak 25 éves, de posztján már a világ egyik legjobbja.

2020.02.08 23:20:23

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Nincs miért elmenniük. Mert itthon a legjobb. Napjaink női kézilabdázóinak – norvégnak, hollandnak, hottentottának is – Magyarország a Kánaán.