A 16 között lett vége a női kézisek vb-jének – és lehet, az olimpiai útnak is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.14. 17:54
null
Hornyák Dóra (31) akcióban (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A magyar női kézilabda-válogatott a dániai világbajnokság nyolcaddöntőjében 24–23-ra kikapott Lengyelországtól, így elbúcsúzott a tornától. A magyar csapat az első félidőben térdsérülést szenvedő Tomori Zsuzsanna nélkül küzdött a mérkőzés nagy részében. Franciaország a szünetben még háromgólos hátrányban volt Spanyolország ellen, ám drámai hajrában fordított, így bejutott a legjobb nyolc közé. A riói olimpiai szereplés lehetősége minimálisra csökkent. Magyarország a 11. helyen végzett a világbajnokságon.

 

Eddigi legfontosabb mérkőzését játszotta a magyar válogatott a dániai vb-n. Lengyelország volt az ellenfél, amelyet a tavalyi Eb csoportkörben sima meccsen, 29–23-ra legyőztünk. A mieinknél először volt ott a keretben a becserélt Hornyák Dóra, míg a lengyeleknél újra ott volt a balátlövő, Malgorzata Stasiak.

A mieink a szokásos sorral kezdtek, a lengyelek meg három Kudlacz-góllal. Különösen az első volt szép, amely kínai figurából született. A Leipzig légiósa jól találta meg a réseket a falunkban, de szerencsére megvolt az elején a válaszunk Zácsik Szandra révén. Anna Wysokinska védéseinek köszönhetően tartotta előnyét a lengyel csapat, sőt két gyors támadásból elért találattal 6–3-ra is elhúzott. Németh Andrásnak időt kellett kérnie a 11. percben, miközben Szucsánszki Zitát Görbicz Anita váltotta.

A lengyelek egymást hergelve védekeztek, elöl pedig emberhátrányban is két gólt lőttek. Bíró Blanka állt be a kapunkba, de ő sem tudta megakadályozni az újabb lengyel találatokat. Több felállással is próbálkoztunk (hármas védőbe Triscsuk Krisztina érkezett, Szucsánszki és Görbicz egyszerre támadott), de sokszor kapura lövésig sem jutottunk el. A tanácstalanságot látva 10–4-nél a 17. percben újabb magyar időkérést kellett elkönyvelnünk. Hornyák is bemutatkozott a vb-n, ezzel párhuzamosan élet költözött a támadásainkba. Bíró a 21. percben mutatta be az első védést nálunk, mínusz hatról kezdtük meg a felzárkózást.

Közben Tomori egy ütközés után súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, sírva, hordágyon hagyta el a pályát. Ez a szomorú esemény mintha pluszenergiákat szabadított volna fel a játékosokból, sorozatban nyolc gólt szereztünk, míg a lengyelek egyszer sem tudtak betalálni, ezzel 13–11-re fordítottunk. Hornyák keze négyszer is elsült ebben a periódusban, Bíró pedig 33 százalékra tornázta fel magát a szünetig, amelyre 14–13-as előnnyel mehettünk.

Közben a szövetség arról tájékoztatott, hogy Tomori bal térdében szalagsérülésre utaló klinikai jelek vannak, további kivizsgálásokra van szükség.

A ferencvárosi belső hármassal folytattuk, és bár az elején több kimaradt támadás is volt mindkét oldalon, mi kaptuk el hamarabb a ritmust. Triscsuk jól vette át Tomori helyét a hármas védő posztján, és amikor a 37. percben először vezettünk hárommal, Rasmussen időt kért. Nem nyugodhattunk meg, Wysokinska védéseire támaszkodva fordítottak a lengyelek (17–18). Agresszívebbé vált az ellenfél hátul, ennek köszönhetően kicsit megtorpantunk. Frissített a kapitány, Görbicz mellett Planéta Szimonetta is érkezett. Folytatódott az adok-kapok, miközben Tomori felpolcolt lábbal leült a magyar kapu mögé.

Egygólos lengyel vezetésnél kezdődött az utolsó tíz perc. Kudlacz bosszantó gólokat lőtt, nálunk a térdét fájlaló Görbiczet kellett lecserélni. Kiss visszaállt a hajrára a kapunkba, 24–22-es hátrányban kihasználtuk az utolsó időkérésünket. Már minden lövésnek nagy súlya volt, Szucsánszki vállalta a felelősséget, de csak elsőre talált be. A változatosság kedvéért Triscsukot is ápolni kellett, míg elöl technikai hibát követtünk el. Kulwinska a lécre pattintott, Hornyák pedig nem találta el a kaput. Kulwinska megint rontott, míg Szucsánszki lövését védte az utóbb a meccs emberének megválasztott Wysokinska. 24–23-ra nyert Lengyelország.

A magyar válogatott olimpiai részvételére az esély egészen hajszálnyira csökkent, illetve még abban bízhatunk, hogy az Európának jutó két hely egyikét elcsípjük a tavalyi hatodik helyünkkel. Ha Norvégia nem nyeri meg a világbajnokságot, akkor Magyarország női kézilabdacsapata nem lesz ott Rióban, mivel nem ér oda az olimpiai kvalifikációs tornára.

Emlékeztetőül, a 2014-es Eb-sorrend: Norvégia, Spanyolország, Svédország, Montenegró, Franciaország, Magyarország.

Az Eb-bronzérmes svédek tegnap búcsúztak, így az egyik helyet elviszik, a másikra pedig ott vannak a szintén kieső spanyolok. Csak abban az esetben nem a spanyoloké lesz ez az európai hely, ha az Eb-győztes Norvégia világbajnok lesz, mert így az Eb-2. spanyolok is egyenes ágon kijutnak.

Mivel a franciák után Montenegró is nyert este, a vb-ről kvalifikálhat, és a másik, Európának jutó helyet elvihetjük.

Ha Norvégia világbajnok, akkor csak a 2–7. helyezettek játszhatnak olimpiai selejtezőt, nem csúszik lejjebb a rangsor, így fontos, hogy Montenegró és Franciaország se végezzen a nyolcadik helyen.

Az olimpiai kvalifikációs esélyekről itt tájékozódhat bővebben!

NŐI KÉZILABDA-VB (DÁNIA)
NYOLCADDÖNTŐ

LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 24–23 (13–14)
Herning,
1230 néző. Vezette: Lah, Sok (szlovénok)
LENGYELORSZÁG:
Wysokinska – Zalewska 1, Stachowska 1, Kudlacz 8 (1), Kulwinska 3, Achruk 4, Kocela 1. Csere: Gawlik (kapus), Niedzwiedz 2, Koblynska 3, Sadej 1, Stasiak. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
MAGYARORSZÁG: Kiss É. – Kovacsicz, Tomori 1, Szucsánszki 5, Szamoránsky P. , Zácsik 4, Kovacsics 2. Csere: Bíró B. (kapus), Szekeres, Görbicz 3, Triscsuk 2, Hornyák D. 5, Mayer 1, Bódi, Planéta. Szövetségi kapitány: Németh András
Kiállítások: 10, ill. perc 2 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 1/1

TOVÁBBI HÉTFŐI NYOLCADDÖNTŐK
Spanyolország–Franciaország 21–22 (12–9)
Oroszország–Dél-Korea 30–25 (16–13)
Montenegró–Angola 38–28 (19–13)

VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
Dánia–Svédország 26–19
Hollandia–Szerbia 36–20
Brazília–Románia 22–25
Németország–Norvégia 22–28

A VB VÉGEREDMÉNYE (9–24. HELY)
9. Svédország
10. Brazília
11. MAGYARORSZÁG
12. Spanyolország
13. Németország
14. Dél-Korea
15. Szerbia
16. Angola
17. Kína
18. Argentína
19. Japán
20. Puerto Rico
21. Tunézia
22. Kazahsztán
23. Kuba
24. Kongói DK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik