Női kézi-vb: Görbicz Anitának ez volt az utolsó világversenye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.10. 21:00
null
Görbicz Anitát (balra) többet nem látjuk világversenyen játszani (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Görbicz Anita bejelentette, hogy a németországi világbajnokság volt az utolsó nagy nemzetközi tornája a magyar női kézilabda-válogatottban.

 

 

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC játékosa kijelentette, 35 évesen már nem lesz ott a jövő decemberi franciaországi Európa-bajnokságon, illetve 36 esztendősen nem vállalja a szereplést a következő, 2019-es világbajnokságon.

A magyar csapat vasárnap 29–26-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes Franciaországtól a vb lipcsei nyolcaddöntőjében, így kiesett.

„Úgy jöttem ide, hogy mindenképpen szeretnék a négy közé kerülni, és a lehetőség adva volt” – mondta csalódottan Görbicz.

A tapasztalt kézilabdázó kisebb térdsérüléssel lépett pályára vasárnap, ráadásul Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal ellentétben a klubcsapatának vezetőedzője egy ideje már nem irányítóként számít rá, a saját teljesítményével kapcsolatban mégis hangsúlyozta, nem keres kifogásokat.

A magyar együttes produkciójáról elmondta, mentálisan és fizikálisan is jobbak, fejlődtek a tavalyi Európa-bajnoksághoz képest. Értik Rasmussen taktikáját, abban azonban előre kell lépniük, hogy azt ne csak egy-két mérkőzésen tudják megvalósítani.

„Nagyon elszánt volt a csapat, de talán még jobban kell összpontosítanunk. Ma is nagyon szerettünk volna nyerni, ám folyton csak mentünk az eredmény után” – értékelt Görbicz, aki szerint kiegyensúlyozottabb játékra lett volna szükség a válogatottól a németországi tornán.

A magyar együttes múlt szombaton a világ- és Európa-bajnok norvégoktól 30–22-re, vasárnap a svédektől 25–22-re kapott ki, majd kedden Argentínát 33–15-re, csütörtökön Lengyelországot 31–28-ra, pénteken pedig Csehországot 30–29-re legyőzte, így a harmadik helyről jutott tovább a B-csoportból.

Az előző, két évvel ezelőtti világbajnokságot a 11. helyen zárta a magyar együttes Dániában. Az idei helyezése a nyolcaddöntő második napjának végén, hétfő este válik ismertté.

Görbicz Anita négyszer állhatott dobogón világversenyen: a 2003-as világbajnokságon ezüstérmes, 2005-ben bronzérmes volt, míg Európa-bajnokságon 2004-ben és 2012-ben is harmadik helyezést ünnepelhetett.

A magyar szövetség statisztikája szerint eddig 232 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1111 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik