Női kézi-vb: Japán a dánok ellen is mintegy 40 percig bírta

Vágólapra másolva!
2013.12.08. 21:51
null
A 40. perc után kisimulhatott a dán szurkolók arca (Fotó: Reuters)
Japán sokáig remekül állta a sarat Dánia ellen a Szerbiában zajló női kézilabda-világbajnokság B-csoportjában, ám a második félidőben egy néhány perces kihagyás elég volt ahhoz, hogy az északiak eldöntsék a mérkőzést.

 

A-CSOPORT
Hollandia szombaton 44–21-re lelépte a Dominikai Köztársaságot, most azonban már a szünetben sejthető volt, hogy nem szerzi meg második győzelmét. Hiába vezetett ugyanis az elején 5–2-re Dél-Korea ellen, 30 percnyi játék után már az ázsiai csapat volt hatgólos előnyben, ez pedig elégnek bizonyult számára a második félidőre.

A Dél-Korea elleni nyögvenyelős győzelem után Montenegró amolyan regeneráló mérkőzést vívott a Kongói DK-val, amelyet sikerült tíz gól alatt tartania. A vége 35–9 lett.

A nap utolsó mérkőzésén a franciák csak 27 gólt dobtak a Dominikai Köztársaságnak, ám így is fölényes győzelmet arattak, mivel a karibi lányok mindössze 10 gólig jutottak.

B-CSOPORT
A brazilok Algéria után Kínát is könnyedén elintézték, 34–21-es győzelmük során leginkább két szélsőjük villogott, Fernanda da Silva 9, Alexandra Nascimento 8 találatig jutott. A győri Eduarda Amorim ezúttal is halványabb volt, öt lövéséből egy gólt szerzett.

Algériának nem sikerült az, ami Japánnak igent, azaz hogy fejfájást okozzon a szerbeknek. A házigazdák 34–14-re győzték le arab ellenfelüket, 11 indításgólt lőve.

Japán a 2011-es vb nyolcaddöntőjében kis híján kiejtette a dánokat, és a meccs nagy részében most is teljesen egyenrangú ellenfele volt az északiaknak. A japánok a nyitó napon sokáig vezetni tudtak a szerbek ellen, de csakúgy, mint akkor, ezúttal is hullámvölgybe kerültek a 40. perc környékén. Ez a dánoknak elég volt ahhoz, hogy elhúzzanak, és eldöntsék a találkozót (25–29).

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SZERDIA

CSOPORTKÖR
A-CSOPORT (BELGRÁD)

Dél-Korea–Hollandia 29–26 (17–11)
Ld.:
Kim Dzsin Ji 7, Gvon Han Na 6, Vu Szun Hi 5, ill. Van der Heijden, Groot 5-5, Abbingh Snelder, Polman 3-3

Kongói DK–Montenegró 9–35 (4–19)
Ld.:
Lusamba 3, ill. K. Bulatovics, Petrovics 5-5, Pavicsevics, Vukcsevics 4-4

Dominikai Köztársaság–Franciaország 10–27 (4–10)
Ld.:
Andino 5, ill. Baudouin 7, Deroin, Cissé 4-4

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 2 58–23 35 4
2. Montenegró 2 2 59–31 28 4
3. Dél-Korea 2 1 1 51–50 1 2
4. Hollandia 2 1 1 70–50 20 2
5. Dominikai Közt. 2 2 31–71 –40 0
6. Kongói DK 2 2 22–66 –44 0

 


B-CSOPORT (NIS)
Kína–Brazília 21–34 (12–19)
Ld.:
Vang Su-huj 5, Vang Sa-sa, Sa Cseng-ven, Vu Jin 3-3, ill Da Silva 9, Nascimento 8, Rodrigues 5

Algéria–Szerbia 14–34 (6–18)
Ld.:
Ziadi 5, Tizi 3, ill.Nisavics 9, Damnjanovics 6

Japán–Dánia 25–29 (13–13)
Ld.: Fudzsi 6, Jokosima, Isitate 5-5, ill. Kristiansen 10, L. Jörgensen 8

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Brazília 2 2 70–41 29 4
2. Dánia 2 2 73–46 27 4
3. Szerbia 2 2 62–40 22 4
4. Japán 2 2 51–57 –6 0
5. Kína 2 2 42–78 –36 0
6. Algéria 2 2 34–70 –36 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik