Női kézi: válogatott keret szeptemberre, meccsek Montenegróval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 11:25
Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette a magyar női A- és B-válogatott keretét a szeptember 23–30. közötti győri edzőtáborra. Az A-válogatott a közös munka zárásaként két alkalommal megmérkőzik Montenegróval.

„Nagyon örülök, hogy az A- és a B-keret is együtt lehet szeptember végén, köszönöm a lehetőséget a szövetségnek és a kluboknak – mondta el Kim Rasmussen szövetségi kapitány. – A B-csapat közös felkészülése is nagyon fontos, hiszen így tudunk lehetőséget adni azoknak a 18-23 éves játékosoknak, akik vagy az A-keretből éppen hogy csak kiszorultak, vagy még nem elég érettek az A-kerettagságra, de érdemes figyelemmel követni a fejlődésüket. A junior-világbajnok csapat tagjai közül többen is a B-keret tagjai, de fontos tudni, hogy a tehetség még nem jelent sikert felnőtt szinten, sokat kell dolgozniuk és érniük ahhoz, hogy a felnőttek között is felvegyék a lépést a legjobbak ellen is, de ehhez a mostani közös munka is hozzájárulhat.”„Nagyon örülök, hogy az A- és a B-keret is együtt lehet szeptember végén, köszönöm a lehetőséget a szövetségnek és a kluboknak – mondta el Kim Rasmussen szövetségi kapitány. – A B-csapat közös felkészülése is nagyon fontos, hiszen így tudunk lehetőséget adni azoknak a 18-23 éves játékosoknak, akik vagy az A-keretből éppen hogy csak kiszorultak, vagy még nem elég érettek az A-kerettagságra, de érdemes figyelemmel követni a fejlődésüket. A junior-világbajnok csapat tagjai közül többen is a B-keret tagjai, de fontos tudni, hogy a tehetség még nem jelent sikert felnőtt szinten, sokat kell dolgozniuk és érniük ahhoz, hogy a felnőttek között is felvegyék a lépést a legjobbak ellen is, de ehhez a mostani közös munka is hozzájárulhat.”

„Szeretnék minél több játékost megnézni, hogy lássam, mennyire motiváltak, mennyire készek a közös munkára és a fejlődésre. Az A- és B-kerettel folytatjuk az eddigi munkát, hiszen az Európa-bajnokság előtti kerethirdetést megelőzően most tudunk utoljára együtt lenni. Munkával teli és érdekes edzőtábornak nézünk elébe, amelynek végén kétszer találkozunk egy erős válogatottal, Montenegró együttesével, természetesen a játékosok közül is minél többnek lehetőséget szeretnék adni. Az A- és B-keret is nyitott, a B-keret tagjai is bebizonyíthatják, hogy van helyük az A-keretben. Minden játékos meghívót kapott, aki jelenleg teljesen egészséges és akivel számolhatunk az Európa-bajnokság kapcsán, egyedül Bódi Bernadett az, aki fizikailag rendkívül megterhelő szezon után van, és fontos, hogy feltöltődjön, így ő ezúttal klubjában dolgozik majd a válogatott hét alatt.”

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE (szeptember 23-30.)
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), HORVÁTH-PÁSZTOR Bettina (Kisvárda Master Good SE), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), ORBÁN Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KISS Nikolett (Érd), KOVÁCS Anna (DVSC Schaeffler), SZEKERCZÉS Luca (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), PÁLOS-BOGNÁR Barbara (Moyra-Budaörs), SZALAI Babett (Dunaújvárosi KKA), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: CIFRA Anita (Dunaújvárosi KKA), al-GAUI Aszma (Siófok KC), KISFALUDY Anett (Érd)
Balátlövő: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: PELCZÉDER Orsolya (Alba Fehérvár KC), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A B-VÁLOGATOTT KERETE (szeptember 23–26.)
Kapusok:
CSAPÓ Kyra (Dunaújvárosi KKA), SUBA Sára (GVM Europe-Vác)
Jobbszélsők: DÁVID-AZARI Fruzsina (Moyra-Budaörs), GROSCH Vivien (Dunaújvárosi KKA)
Jobbátlövők: KARNIK Szabina (MTK Budapest), KLUJBER Katrin (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Chambray Touraine – Franciaország), WALFISCH Mercédesz (EUbility Group Békéscsaba)
Irányítók: LAKATOS Rita (Byasen Trondheim – Norvégia), TÓTH Eszter (MTK Budapest)
Beállók: TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler), PÁSZTOR Noémi (Moyra-Budaörs), SIRIÁN Szederke (Dunaújvárosi KKA)
Balátlövők: GERHÁTH Fanni (Moyra-Budaörs), TERMÁNY Rita (MTK Budapest)
Balszélsők: HÁRSFALVI Júlia (TuSies Metzingen – Németország), KAZAI Anita (Dunaújvárosi KKA), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Beáta

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Szeptember 28., péntek:
17.30: Magyarország–Montenegró
Szeptember 30., vasárnap:
11.00: Magyarország–Montenegró
Helyszín: Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik