Női kézi: újabb román átlövő érkezhet Siófokra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.27. 16:15
A román női kézilabda-válogatott jobbátlövője, Melinda Geiger szerződést bontott a Brest együttesével, és ha hinni lehet a francia sajtóhíreknek, a 30 éves játékos Siófokon folytathatja pályafutását.

Geiger 2016 nyarán érkezett a Bresthez a romániai Nagybányától, szerződése jövő nyárig kötötte volna a francia csapathoz, most azonban elvált a felek útja.

„Melinda kifejezte azon szándékát, hogy távozna a klubtól. Miután senkit nem szeretnénk akarata ellenére megtartani, elfogadtuk a kérését" – mondta Jean-Luc Gall, a Brest sportért felelős koordinátora a klub hivatalos honlapjának.

A handnews.fr úgy tudja, Geiger az átlövőhiánnyal küzdő Siófokhoz igazolhat. Mint megírtuk, a francia Marie-Paule Gnabouyou anyai örömök előtt áll, ezért szerződést bontott a Balaton-parti csapattal, míg a másik jobbátlövő, Andjela Janjusevics novemberben elülső keresztszalag-szakadással kidőlt a szezon hátra levő részére.

A Siófoknak már van két román játékosa, a balátlövő Gabriela Perianu szintén hosszú ideig nem bevethető, míg a kapus Denisa Dedu Geigerhez hasonlóan részt vett a decemberi világbajnokságon, ahol az Ambros Martín vezette román válogatott a 10. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2025.12.28. 16:05

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04

Az FTC bejelentette a dán válogatott irányító érkezését – hivatalos

Kézilabda
2025.12.16. 14:44

A Szeged szerződést hosszabbított Szilágyi Benjáminnal

Kézilabda
2025.12.06. 15:12

Imre Bence 2026 nyarától a Veszprém kézilabdázója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.06. 11:10
Ezek is érdekelhetik