Női kézi: Szekszárdon játssza a hazai bajnokikat a Dunaújváros

MTI MTIMTI MTI
2019.07.11. 19:24
null
A régi dunaújvárosi sportcsarnok sok siker részese volt (Fotó: Szabó Miklós)
A Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdacsapata október közepétől Szekszárdon játssza hazai bajnoki mérkőzéseit.

 

 

A klub szurkolói ankéttal egybekötött csütörtöki sajtótájékoztatóján Imre Vilmos sportigazgató elmondta: hosszú tárgyalások után sikerült megegyezniük a szekszárdiakkal, hogy ott rendezzék hazai mérkőzéseiket október közepétől, amikor a saját csarnokuk bontása megkezdődik.

Hozzátette, a logisztikai nehézségek miatt szakmailag nagyon nehéz évad vár a felnőtt csapatra, ráadásul a bajnokság mezőnye igen erős. Az előző idényben 9. helyezett DKKA július végén és augusztus elején éppen azért készül a tolnai megyeszékhelyen, hogy a játékosok megszokják a környezetet.

Cserna Gábor polgármester úgy fogalmazott, az akadémia előtt álló egyik legfontosabb feladat a csarnok felújítása, amely az építésekor még korszerű volt, ám azóta technológiailag elavult, lelakottá vált.

„El kell ismerni, hogy a nemzet sportvárosa, egy megyei jogú város rangjához már nem illik ez a csarnok. Ősztől elkezdődik az a csaknem hatmilliárd forintos állami beruházás, amelynek első ütemében a régi csarnokot elbontják, és egy kettő plusz egy pályás új létesítményt húznak fel helyette” – mondta a városvezető.

Hozzátette, a második ütemben egy új épületben a 21. századi igényeknek megfelelő kiszolgáló infrastruktúra készül el kollégiummal, étteremmel, parkolókkal és zöldövezettel.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
22 órája

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:41

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
Tegnap, 9:40

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.15. 20:02

Könnyedén nyert az FTC Szombathelyen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.14. 19:36

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.13. 19:32

Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Kosárlabda
2026.10.13. 12:13

Női kézilabda NB I: Székesfehérváron nyert az újonc MTK

Kézilabda
2026.10.10. 19:43