Női kézi: sorra mondják vissza a dán klubok a nemzetközi kupaszereplést

2020.05.28. 09:54
null
A Silkeborg nem indul az EHF-kupában (Fotó: Facebook/Silkeborg-Voel KFUM)
Gazdasági okokra hivatkozva nem vállalja az EHF-kupát felváltó Európa-ligában való indulást a dán női élvonalbeli kézilabda-bajnokságban a negyedik helyen végző Köbenhavn és az ötödik Silkeborg sem – számolt be róla a tv2.dk.

 

Mint ismert, Dániában befejezettnek nyilvánították a bajnokságot, s a koronavírus-járvány előtti állás alapján hirdettek végeredményt. A nőknél így a Köbenhavn és a Silkeborg indulhat az Európa-ligában, ám egyik klub sem él a lehetőséggel.

Mikael Bak, a Silkeborg ügyvezető igazgatója szerint sportszakmai szempontból szívesen részt vennének a sorozat következő kiírásában, ám anyagi okok miatt a felelős döntés az, ha nem indulnak el a nemzetközi porondon.

Ugyanezt gondolja Kim Mikkelsen, a Köbenhavn tulajdonosa. Mikkelsen elmondta, az Európai Kézlabda-szövetséget (EHF) illeti a bevételek jelentős része, így a kluboknak kevés lehetőségük van profitot termelni. Ugyanakkor az EHF előírásainak – például a LED-világítás felszerelése, a kék színű talaj, a közvetítési állomáshelyek kiépítése az esetleges internetes adáshoz – meg kell felelni, ez pedig költségekkel járna.

A dán szövetség így az Aarhusnak, a Randersnek és a Nyköbingnek kínálta fel az Európa-ligában való indulás lehetőségét. A tabellán nyolcadik Randers már szintén nemet mondott, a másik két egyesületnek csütörtökig kell választ adnia.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.10.16. 18:41

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
2026.10.15. 23:03

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
2026.10.15. 13:25

Teljesen eltűnt a motivációja, visszavonul az 59-szeres válogatott védő

Minden más foci
2026.10.04. 07:37

A Metz könnyed győzelmet aratva továbbra is hibátlan a Győr csoportjában

Kézilabda
2026.10.03. 19:37

C. Ronaldo sorsa annyira elkeserítette Höjlundot, hogy másolta a gólörömét

Minden más foci
2026.10.02. 10:36

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
2026.09.27. 17:42

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.09.26. 09:11