Női kézi: Rasmussen még nem tudja, ki védekezzen középen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.20. 11:17
null
Kim Rasmussen nem titkolja, Háfra Noémire nagy teher nehezedik majd az Eb-n (<strong>Fotó</strong>: Szabó Miklós)
Kétségei vannak a védelem közepének összeállítását illetően, erős kihívásként kezeli a november 29-én kezdődő Európa-bajnokságot, a szereplést illetően nem tud jósolni – mindazonáltal az első közös edzést követően „boldog emberként” ült be az M4 Sport stúdiójába a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen.

 

„Amióta elkezdtem Magyarországon a munkát, sok játékos súlyosan megsérült vagy várandós lett. Megpróbáltam felépíteni a védelmet Kisfaludy Anett-tel és Hornyák Dórával, aztán egy hét alatt eltűntek (előbbi megsérült, utóbbi gyermeket vár – A szerk.), ami természetesen frusztráló. Teljesen új középső védelmünk lesz, olyan játékosokkal, akik még sohasem játszottak együtt. Persze nem adjuk fel, de ez (az Európa-bajnokság) mindenképpen nagy szakmai kihívás számomra. Az égiek szeretnek jelentős próbatételek elé állítani” – adott ízelítőt a gyorsan megoldandó feladatokból Kim Rasmussen, aki arra a kérdésre, ki védekezik majd középen Mészáros Rea mellett, egyelőre nem tudott válaszolni. Adná magát a másik két beálló, Szabó Laura és Tóvizi Petra szerepeltetése ezen a poszton, de a kapitány másokat is kipróbál majd.

„Még én is kíváncsi vagyok – mondta nevetve a kapitány. – Meglátom, hogy Planétával ez hogyan válik be, ott van Kiss Nikolett is, ezek a játékosok talán megoldják. Az én feladatom, hogy megvédjem, megóvjam őket, hogy jól érezzék magukat. A következő tíz napban rá kell jönnöm, ki kivel passzol össze, hiszen erről egyelőre elképzelésem sincs. Ezért jó, hogy a felkészülési tornán Norvégiával is játszunk: a világ legjobb csapata majd megmutatja, mit kell majd jobban gyakorolnunk.”

A Möbelringen-kupán a házigazda norvégok mellett a dánok és a franciák lesznek az ellenfelek.

„Az öt-hatezer néző előtti, nagy tempójú meccsek jó főpróbát jelentenek majd, egyben remek tapasztalatszerzési lehetőséget nyújtanak a fiatalabb játékosoknak” – folytatta a kapitány, aki beszélt arról is, hogy bár Háfra Noémi jól teljesít védekezésben középen, rá és Kovacsics Anikóra sok feladat hárul majd támadásban, ezért a védekezésbeli terheikből próbál lecsippenteni.

„Háfra esetében nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg arról, milyen fiatal kézilabdázóról van szó. Őt még védenünk kell, neki még csak hatodik-hetedik számú játékosnak kellene lennie. Számára ez a mostani nagy feladat még korai, ezért lazábban, kíméletesebben kell bánnunk vele.”

Kazai Anita beválogatása mellett a klubjában nyújtott remek formája mellett a rutinja, az élettapasztalata is szólt – indokolt a kapitány, aki a felkészüléssel és a tornával járó közös együttlét hosszúsága miatt fontosnak tartja, hogy különböző életkorú játékosok alkossák a keretet. Ezért került be a másik szélre Orbán Adrienn is.

Szekerczés Luca mellőzéséről azt mondta: kiváló játékosnak tartja, kedveli, jó formában is látja, de idegességet érzett rajta, és úgy véli, mentálisan most nem áll készen az Eb-re, mások pillanatnyilag megelőzik a sorban – de az ajtó előtte is nyitva marad.

Arra a kérdésre, egyelőre miért nem vesz számításba több junior-világbajnokot, például Lakatos Ritát, Kluiber Katrint, Faluvégi Dorottyát, a kapitány azt válaszolta, hogy bár rendkívül tehetséges kézilabdázóknak tartja őket, szerinte még időre van szükségük, ugyanis egészen más a saját korosztályuk képviselői ellen pályára lépni, mint felnőttek, adott esetben a világ legjobbjai ellen.

Az Európa-bajnoki csoportellenfelekről szólva Rasmussen annyit mondott, hogy mindhármuk ellen más taktikára lesz szükség: a hollandok ellen lassítani kell a tempót, a horvátokkal és a spanyolokkal szembeni meccsen más recept kell.

„Mindent beleadunk majd az Eb-n, de ha az a kérdés, hogyan fog sikerülni, nincs meg a válaszom, sajnos.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT 18 FŐS KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Jobbátlövők: Kiss Nikolett (Érd), Kovács Anna (DVSC Schaeffler), Planéta Szimonetta (Chambray Touraine, francia)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálos-Bognár Barbara (Moyra Budaörs), Tóth Gabriella (Érd)
Beállók: Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

MÖBELRINGEN KUPA, FORNEBU, NORVÉGIA
November 22., csütörtök
18.15: Norvégia–Magyarország (Tv: M4 Sport)
21.00: Franciaország–Dánia
November 24., szombat
17.00:
Magyarország–Franciaország (Tv: Duna World)
19.15: Norvégia–Dánia
November 25., vasárnap
16.00:
Dánia–Magyarország (Tv: Duna World)
18.15: Norvégia–Franciaország

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2018. NOVEMBER 29.–DECEMBER 16., FRANCIAORSZÁG
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Nantes):
Dánia, Szerbia, Svédország, Lengyelország
B-csoport (Nancy): Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C-csoport (Montbéliard): MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Hollandia, Horvátország
D-csoport (Brest): Norvégia, Románia, Németország, Csehország
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései
December 1., 15.00:
Magyarország–Hollandia (Tv: M4 Sport)
December 3., 18.00: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport)
December 5., 21.00: Magyarország–Spanyolország (Tv: M4 Sport)

A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon (Nancy): december 7., 9., 11., 12.
Elődöntő, az 5. helyért (Párizs): december 14.
Döntő, a 3. helyért (Párizs): december 16.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik