Női kézi: Rasmussen keretet hirdetett az Eb-selejtezőkre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.18. 12:13
null
Görbiczék Koszovó ellen készülnek (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a Koszovó és a Fehéroroszország elleni Eb-selejtezőkre – írja a magyar szövetség (MKSZ) honlapja.

 

Rasmussen behívott két fiatal, az utánpótlás-válogatottban már bizonyított játékost, a dunaújvárosi Klujber Katrint és a Ferencvárosba visszatérő Háfra Noémit. Sérülés miatt nem lehet ott az Eb-selejtezős csapatban a balszélső Erdősi Ildikó, míg a vállműtét utáni visszatérésén dolgozó Szucsánszki Zita esetében még nem világos, számol-e vele újra a kapitány. A korábbi rendszeres kerettagok közül Triscsuk Krisztina sincs ott a névsorban, viszont a hármas védőként is bevethető Mazák-Németh Csilla újra meghívót kapott.

„A juniorválogatott szövetségi kapitánya, Hajdu Jani bá' mondta már nyáron, hogy várhatóan Keti (Klujber Katrin – a szerk.) és én jöhetünk majd erre az összetartásra, de nem vettem készpénznek, hogy valóban így is lesz, mert nem voltam benne biztos, hogy megértem már erre, de most kipróbálhatom magamat – mondta boldogan Háfra Noémi a fradi.hu-nak. – Nagyon sokat dolgozom, hogy fejlődjek, és jelenleg még a Fradi is kihívás számomra, mert komoly munka folyik, nekem pedig fel kell vennem a tempót fizikailag és fejben is, de úgy érzem, jó úton járok."

A keret szeptember 23-tól készül együtt Budapesten, majd négy nappal később Koszovót fogadja az Elek Gyula Arénában, október elsején pedig Fehéroroszországgal csap össze Minszkben. A hét selejtezőcsoport első két helyezettje, valamint a legjobb csoportharmadik jut ki a jövő decemberi franciaországi Európa-bajnokságra.

NŐI KÉZILABDA, EB-SELEJTEZŐ, 7. CSOPORT
1. forduló (szeptember 27., szerda)
18.00 MAGYARORSZÁG–Koszovó
19.30 Hollandia–Fehéroroszország

2. forduló (október 1., vasárnap)
13.30 Fehéroroszország–MAGYARORSZÁG
20.00 Koszovó–Hollandia

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE AZ EB-SELEJTEZŐRE
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), KLUJBER Katrin (Dunaújvárosi KKA), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövő: KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), MAZÁK-NÉMETH Csilla (Siófok KC), PÁLOS-BOGNÁR Barbara (Budaörs)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), SIRIÁN Szederke (DVSC-TVP)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs), TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Balszélsők: GÁVAI Szonja (Érd), HÁRSFALVI Júlia (DVSC-TVP), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik