Női kézi: Pineau távozhat Brestből; visszavonult a korábbi érdi átlövő

Vágólapra másolva!
2019.05.29. 09:05
A L'Équipe értesülése szerint közös megegyezéssel szerződést bonthat a Brest női kézilabdacsapatával a világ- és Európa bajnok irányító, Allison Pineau.

A 30 éves játékos március 13. óta nem lépett pályára a francia bajnokságot a Metz mögött második helyen záró csapatban, és úgy tűnik, már nem is fog. A sportnapilap ugyanis úgy tudja, a már több hete tartó egyeztetések eredményeként Pineau végül meg tudott egyezni a Bresttel a 2021-ig érvényes szerződése felbontásáról. A 2009-ben a világ legjobbjának megválasztott játékos 2017-ben igazolt a Bresthez, a csapat azonban eddig nem tudta elérni a remélt átütő sikereket. sportnapilap ugyanis úgy tudja, a már több hete tartó egyeztetések eredményeként Pineau végül meg tudott egyezni a Bresttel a 2021-ig érvényes szerződése felbontásáról. A 2009-ben a világ legjobbjának megválasztott játékos 2017-ben igazolt a Bresthez, a csapat azonban eddig nem tudta elérni a remélt átütő sikereket.

Közben a 2014 és 2018 között Érden játszó Mariama Signaté bejelentette visszavonulását. A 33 éves, kétszeres világbajnoki ezüstérmes átlövő az utolsó szezonját a Chambray együttesében töltötte, ahol Planéta Szimonetta csapattársa volt.

Signaté magyarul is elbúcsúzott

Köszönöm mindet! 1990-2019#visszavonulas #szerencés #kezilabda #kezilabdaszeretlek #buszke #eros

21 Likes, 5 Comments - Mariama Signate (@mariama_signate) on Instagram: "Köszönöm mindet! 1990-2019 #visszavonulas #szerencés #kezilabda #kezilabdaszeretlek..."


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik