Női kézi: Nze Minko nem is gondolhatott volna jobb győri kezdésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.07.28. 12:23
Estelle Nze Minko tavaly decemberben Európa-bajnokságot nyert a francia női kézilabda-válogatottal, majd az idény végén a Siófokkal az EHF-kupát is a magasba emelhette, hogy egy mozgalmas nyári szünet után már Győrben kezdje meg a felkészülést. A 27 éves irányítónak eddig nem volt gondja a beilleszkedéssel, ráadásul több barátja is az ETO-ban játszik.

„A Siófokhoz nagyon kötődtem. Három évig játszottam a csapatban, ez volt a leghosszabb, amit egy klubnál töltöttem. Így persze nehéz szívvel intettem búcsút, de nem haraggal váltunk el. Magyarországon, ha a Győr megkeres, nem igazán mondhatsz nemet, ezt Siófokon is megértették” – mondta Nze Minko az európai szövetség (EHF) honlapjának. „A Siófokhoz nagyon kötődtem. Három évig játszottam a csapatban, ez volt a leghosszabb, amit egy klubnál töltöttem. Így persze nehéz szívvel intettem búcsút, de nem haraggal váltunk el. Magyarországon, ha a Győr megkeres, nem igazán mondhatsz nemet, ezt Siófokon is megértették” – mondta Nze Minko az európai szövetség (EHF) honlapjának.

A francia játékos nyári szünete igazán mozgalmasan telt, járt Barcelonában és Balin is, de meglátogatta Asma Elghaouit is Tunéziában, valamint első alkalommal tartott kézilabdás tábort.

„Korábban nem gondoltam arra, hogy hasonlót csináljak, de megkerestek az ötlettel, és utólag elmondhatom, nagy öröm volt megosztani a kézilabda iránti rajongásomat a fiatal lányokkal. Nagyszerű élmény volt, biztos lesz folytatása.”

Élvezte a szabadságot, de szívesen kezdte meg a felkészülést Győrben is, mint mondja, soha nem húzza a száját, ha kemény munkáról van szó.

„Valahol az álmaim és a konkrét céljaim közötti sávban mozgott, hogy egyszer a Győr játékosa legyek. Most, hogy végre sikerült, nagyon elégedett vagyok. Jó érzés, hogy barátaim is vannak a csapatban, de nem vagyok az a visszahúzódó típus, mindenki felé nyitok” – utalt arra, hogy Béatrice Edwige és Amandine Leynaud is az ETO keretét erősíti.

New journey ahead with these girls@gyoriaudietokc_official

2,802 Likes, 11 Comments - Nze Minko Estelle (@nzeminkoestelle) on Instagram: "New journey ahead with these girls@gyoriaudietokc_official"



Nze Minko mindössze a második idényét kezdheti meg a Bajnokok Ligájában, négy éve a Fleuryvel szerepelt először a legrangosabb európai kupasorozatban.

„Még nagyszerűbb, hogy a Győrrel tehetem ezt újra meg. Tudod, ha a csapat tagja vagy, hosszú európai szereplésre készülhetsz, fantasztikus meccsekkel. Biztos vagyok benne, ez hozzájárul a további fejlődésemhez. Eddig minden rendben megy, meglátjuk, mi történik a következő hónapokban, de jobb kezdésre nem is gondolhattam volna.”

A BL-győzelem természetesen ott van a céljai között, de egyelőre túl korainak tartja, hogy erről beszéljen.

Életkép Baliról

Evezés, vitorlázás és hajózás a Balatonon
Legfrissebb hírek

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
7 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
18 órája

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
19 órája

„Bouktit-t nem tudtuk megállítani” – a visszavonuló Hagman szerint az MVP volt a Metz nyerőembere

Kézilabda
20 órája

Ismét Reistad a női kézi BL-idény gólkirálynője, a Győrbe szerződő Bouktit a négyes döntő MVP-je

Kézilabda
22 órája

Történelmi metzi siker Budapesten, elveszítette a BL-döntőt a Győri Audi ETO

Kézilabda
22 órája

Fodor Csenge: Mindenkin azt láttam, hogy ez meglesz

Kézilabda
2026.06.06. 21:35

Per Johansson: Ötvenöt perc szenvedés után találtuk meg a helyes utat

Kézilabda
2026.06.06. 21:34
Ezek is érdekelhetik