Női kézi: nem fellebbez tovább a Fradi, marad a KEK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.03. 16:00
null
Szucsánszki Zitáék (zöldben) számára marad a KEK (Fotó: Imago)
A Ferencváros női kézilabda-szakosztályának vezetősége úgy határozott, hogy nem fellebbez az európai szövetség legutóbbi döntése ellen, amelyben másodfokon is elutasította a csapat óvását a lipcsei Bajnokok Ligája-selejtezőn történtek ügyében, ezzel eldőlt, hogy a Fradi a KEK-ben folytatja.

Mint ismert, a botrányos körülmények között véget érő meccs után a népligeti klub óvást nyújtotta be, mert a zöld-fehérek szerint az utolsó lipcsei gólnál már azelőtt megszólalt a mérkőzés végét jelző duda, hogy a hazai játékos eldobta volna a labdát. Az EHF az óvást elsőre formai okok miatt elutasította, majd napokkal később mégis befogadta azt. Első fokon a meccsen is jelen levő delegátus, majd tegnap a fellebbviteli bizottság utasította el az óvást.

„A fellebbviteli bizottság indoklása szerint a gólt eredményező döntés a játékvezetők megfigyelésén alapult. Azt ugyan elismerték, hogy a beadott bizonyítékok alapján a találat dudaszó – és ezáltal a játékidő letelte – után esett, de a leírtak szerint a játékvezetők a nagy hangzavar és a fülükben lévő fülhallgató miatt nem hallották biztosan a dudaszót, és ezért abban a rövid időben a rendelkezésükre álló információk alapján a közösen hozott döntésük az volt, hogy a gólt érvényesnek ítélik. Ezen döntésüket az EHF másodfokon is elfogadta” – szerepel a fradi.hu cikkében.

„Ez ellen a döntés ellen az FTC-nek lehetősége volna 21 napon belül további 5000 euró befizetése mellett fellebbezni az EHF által működtetett választott bíróságnál. Az eljárási szabályok szerint a végleges döntés meghozatalára a választott bíróságnak három hónap áll rendelkezésére. Mivel az eljárás megindításáig két BL-forduló megrendezésre kerül, ezért gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy a csapat a Bajnokok Ligája-sorozatban folytassa a küzdelmeket. Emiatt a szakosztály vezetősége úgy döntött, hogy nem él fellebbezési jogával” – olvasható a honlapon.

Ezzel eldőlt, hogy a Fradi a KEK-ben folytatja a szereplését, s a harmadik fordulóban, azaz a 16 közé jutásért a szerb Jagodina lesz az ellenfele novemberben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik