Női kézi: még négyen távoznak, öten visszavonulnak, ketten kölcsönbe mennek Érdről

D. S. B.D. S. B.
2023.05.22. 14:59
null
Csiszár-Szekeres Klára mellett tíz játékos is távozik Érdről (Fotó: Dömötör Csaba)
A női kézilabda NB I-ből biztosan búcsúzó Érd női kézilabdacsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy négy játékos is távozik a csapattól, öten pedig visszavonulnak az idény végeztével.

 

Az már korábban ismertté vált, hogy Hadfi Gréta Mosonmagyaróváron, Fekete Bozsana az MTK-nál, Csáki Zsófi és Paróczy Sára pedig Dunaújvárosban folytatja pályafutását. Mellettük három év után távozik Érdről a védekezőspecialista Horváth Dóra, a két éve igazolt Pécsi Villő, valamint az élvonalban idén bemutatkozó Kerekes Laura és Puskás Lilla is, továbbá öt játékos is úgy döntött abbahagyja pályafutását, így a 85-szörös magyar válogatott Csiszár-Szekeres Klára, a nemzeti csapat bő keretébe behívott Kopecz Barbara, két kapus, Kántor Kamilla és Horváth-Csapó Kyra, valamint a jobbátlövő, Ábrahám Noémi is visszavonul az idény végeztével. A jobbszélső, Csáki Lilla és az átlövő, Kóka Mariann pedig kölcsönben szerepel majd más klubban ősztől, azaz összesen 15-en távoznak a csapattól.

Az Érd idény közben kinevezett vezetőedzője, Simics Judit mellett Dávid-Azari Fruzsinával és Sztankovics Rékával is szerződést hosszabbított, az elmúlt időszakban Fehérvárról Gerháth Kincsőt, a megszűnt Pénzügyőrtől Háfra Lucát, a NEKA-tól Kellermann Dórát és Németh Katát, a Budaörstől az Érden nevelkedő szélsőt, Braun Laura Csengét, az FTC-től pedig Imre Szofit szerezte meg.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 25 24 – 1 824–565 +259 48
2. FTC 25 22 2 1 815–587 +228 46
3. Debrecen 25 17 3 5 739–608 +131 37
4. Mosonmagyaróvár 25 17 2 6 774–668 +106 36
5. Siófok 25 12 4 9 699–667 +32 28
6. Vác 25 12 2 11 687–659 +28 26
7. MTK 25 9 3 13 675–681 –6 21
8. Fehérvár 25 9 3 13 621–708 –87 21
9. Kisvárda 25 10 – 15 575–660 –85 20
10. Dunaújváros 25 8 3 14 618–724 –106 19
11. Budaörs 25 7 3 15 609–705 –96 17
12. Békéscsaba 25 7 – 18 614–729 –115 14
13. NEKA 25 5 1 19 606–713 –107 11
14. Érd 25 3 – 22 604–786 –182 6
Legfrissebb hírek

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
13 órája

Könnyedén nyert az FTC Szombathelyen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.14. 19:36

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.13. 19:32

Női kézilabda NB I: Székesfehérváron nyert az újonc MTK

Kézilabda
2026.10.10. 19:43

Női kézi NB I: nem bírt egymással az Esztergom és a DVSC

Kézilabda
2026.10.09. 19:38

Távozik Mosonmagyaróvárról a világbajnok brazil kapus – hivatalos

Kézilabda
2026.10.09. 19:00

Gólgazdag meccsen legyőzte a Mosonmagyaróvárt, továbbra is hibátlan az FTC a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.07. 19:40

Női kézilabda NB I: távozik a váciak átlövője, a Mosonmagyaróvárnál folytatja – hivatalos

Kézilabda
2026.10.07. 13:24