Női kézi: Fehérvárra igazolt a világbajnok és a volt FTC-játékos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.31. 13:39
Hat játékos érkezik és hat távozik a Fehérvár KC női kézilabdacsapatánál, amelynek célja, hogy a következő idényben a legjobb öt között zárjon az NB I-ben.

Mint az NB I-ben hatodik, a Magyar Kupában negyedik helyezett klub keddi sajtótájékoztatóján elhangzott: a Siófoktól érkezik a 2013-ban világbajnok brazil Daniela Piedade, a román SCM Craiovától a vb-második szerb Jelena Zsivkovics – ő a 2011–2012-es szezonban az FTC-ben szerepelt –, a francia Nimes-től a szintén vb-ezüstérmes francia Claudine Mendy, Vácról Pelczéder Orsolya, a Kozármislenytől Vajk Eszter, valamint a kézilabda akadémiától (NEKA) Tornóczky Sára. Rajtuk kívül Deli Rita vezetőedző szeretne minél több fiatalnak lehetőséget biztosítani a felnőttek között.

Távozik Tápai Szabina, Emberovics Míra, Hrabovszky Helga, Herr Anita, Juki Tanabe, valamint Csáki Viktória.

A csapat célja, hogy a 2016–2017-es idényben a magyar bajnokságban a legjobb öt között zárjon, és a nemzetközi porondon, az EHF-kupa és a KEK összevonásából létrejövő új sorozatban bekerüljön a csoportkörbe.érkezik a 2013-ban világbajnok brazil Daniela Piedade, a román SCM Craiovától a vb-második szerb Jelena Zsivkovics – ő a 2011–2012-es szezonban az FTC-ben szerepelt –, a francia Nimes-től a szintén vb-ezüstérmes francia Claudine Mendy, Vácról Pelczéder Orsolya, a Kozármislenytől Vajk Eszter, valamint a kézilabda akadémiától (NEKA) Tornóczky Sára. Rajtuk kívül Deli Rita vezetőedző szeretne minél több fiatalnak lehetőséget biztosítani a felnőttek között.

Távozik Tápai Szabina, Emberovics Míra, Hrabovszky Helga, Herr Anita, Juki Tanabe, valamint Csáki Viktória.

A csapat célja, hogy a 2016–2017-es idényben a magyar bajnokságban a legjobb öt között zárjon, és a nemzetközi porondon, az EHF-kupa és a KEK összevonásából létrejövő új sorozatban bekerüljön a csoportkörbe.

A keret jövő szerdáig marad edzésben, és a nyári pihenőt követően július 18-ától készül az új szezonra.

 

Legfrissebb hírek

Pődör Rebeka 18 gólt dobott a Kisvárda ellen

Kézilabda
10 órája

Jesper Jensen a kultúrát is megváltoztatná az FTC női kézilabdacsapatánál

Kézilabda
2026.01.16. 11:01

A Ferencváros hatgólos idegenbeli győzelemmel előzte meg a Debrecent a tabellán

Kézilabda
2026.01.14. 19:32

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.14. 18:18

Hozta a kötelezőt az Esztergom, közel 30 góllal verte meg a sereghajtót a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.13. 19:39

Nyert a Budaörs ellen, és már negyedik a Fehérvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.10. 18:21

A 11 perces gólcsend is belefért, az Óvár legyőzte és megelőzte az SZKKA-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.07. 19:51

Tíz meccs után sem talált legyőzőre a Debrecen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.05. 20:36
Ezek is érdekelhetik