Női kézi NB I: Vácon is nyert, négy közé jutott a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.16. 19:31
null
Lukács Viktória nyolcszor vette be a váciak kapuját (Fotó: Teknős Miklós)
A női kézilabda NB I elődöntőjébe jutott a Ferencváros azt követően, hogy a hazai tízgólos siker után idegenben 25–23-ra szintén legyőzte a Vácot.

 

A zöld-fehérek tudósítása szerint jól kezdtek a vendégek, két gyors góllal vezetéshez is jutottak, és bár a házigazda egyenlített, főleg Bírónak volt köszönhető, hogy szorosan alakult a játékrész. A félidő végére így is négygólos előnybe kerültek a ferencvárosiak (10–14), de a házigazda nem adta fel, és a második félidőben utolérte ellenfelét (19–19).

A véghajrát a Ferencváros bírta jobban, és 25–23-ra nyert, így kettős győzelemmel, 58–46-os összesítéssel jutott be az elődöntőbe, amelyben a Dunaújváros–DVSC (első meccs: 29–24) párharc továbbjutója lesz az ellenfele.

KÉZILABDA, NŐI NB I
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
IPRESS CENTER-VÁC–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 23–25 (10–14)
Vác,
500 néző. V: Horváth, Marton
VÁC:
BÍRÓ – JOVETIC 5, Hámori, FARKAS 3, Helembai 3, BASICS 5 (1), SZONDI 4. Csere: Soós 2, Tóth E. 1, Vukcsevics. Edző: Ottó Katalin
FTC: SZIKORA – Kovacsicz, HORNYÁK D. 4, Mészáros 1, SZEKERES, Szucsánszki 3, Schatzl 3. Csere: ZÁCSIK 5, Szamoránsky P. 1, Szekerczés, LUKÁCS 8, Cifra, Szarka, Pena. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 8. perc: 4–4. 21. p.: 7–10. 26. p.: 10–11. 35. p.: 12–17. 44. p.: 19–19. 51. p.: 20–23. 55. p.: 22–23
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Ottó Katalin: –
A keddi első mérkőzéshez képest látható volt a játékosok teljesítményének és a csapatmunkának a javulása. Ezt a fejlődést kell tartanunk a hátralévő helyosztókra is.
Elek Gábor: – A mai találkozón a fő feladat a védőmunka színvonalának javítása volt. Úgy láttam, ennek megfelelt a csapat. Nem örülök viszont annak, hogy sok gólhelyzetet hagytunk ki.
Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 58–46-os összesítéssel

NEGYEDDÖNTŐ (április 13–20.)
Győri ETO–Fehérvár32–2034–25
66–45
FTC–Vác33–23
25–2358–46
Dunaújváros–DVSC29–24
Siófok–Érd32–30


RÁJÁTSZÁS A 9–12. HELYÉRT

BUDAÖRS–MTK BUDAPEST 17–28 (8–16)
Budaörs, 300 néző. V:
Hargitai, Markó
BUDAÖRS:
Andrási – FÖLDES K. 6 (4), Szabó A. 1, Ivanics 2 (1), Szabadfi, Zsigmond 2, Kiskartali 1. Csere: Györkös (kapus), Karalyos 1, Hatala, Földes V. 1, Bárdi 1, Kamuti, Szamoránsky A., Németh N. 2, Kovács Alexandra. Edző: Mihály Attila
MTK: IGNÁCZ-PETHŐ – Faluvégi, Horváth D. 1, KOVÁCS G. 3, Dakos 1, Barna 3, SZÁDVÁRI 4. Csere: Putz (kapus), TERMÁNY 7, Balog B. 4 (3), Baciková 1, Hosszu 1, Tóth M. 1, Gorilszka 1, Török P. 1, Gera. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 16. p.: 5–7. 25. p.: 6–12. 37. p.: 8–19. 44. p.: 12–22. 55. p.: 13–26
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Mihály Attila: –
Néhány játékosom azt hitte, hogy már véget ért a szezon, teljesen megérdemelten nyert a vendégcsapat.
Golovin Vlagyimir: – Mindenre számítottunk, de erre nem, hogy ilyen egyszerűen alakult a dolgunk, ennek ellenére komolyan dolgoztunk érte. Már a Budaörstől várjuk a meglepetéseket, hogy segítsen minket.

 

AZ ÁLLÁS
9. MTK Budapest 7 4 2 1 189–163 +26 10
10. Mosonmagyaróvári KC SE 7 3 1 3 179–164 +15 7
11. EUbility Group Békéscsaba 7 3 1 3 179–185 –6 7
12. Budaörs 7 2 5 153–188 –35 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik