Női kézi NB I: sokáig szoros volt, de a Győr felőrölte a Vácot

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2018.04.28. 19:54
null
Amorim gólerősen játszott Vácon (Fotó: Szabó Miklós)
A címvédő Győr 31–23-ra győzött a Vác vendégeként a női kézilabda NB I 23. fordulójának szombati mérkőzésén.

A Vác negyven percig tudta akarattal, lelkesedéssel és bátorsággal ellensúlyozni a fejenként úgy tízcentis és tízkilós magasság- és testsúlykülönbséget, a válogatott- és BL-rutint, meg azt, hogy mégiscsak Európa egyik legjobb csapata volt az ellenfele a női kézilabda-bajnokság szombati meccsén.

A 40. percben konkrétan még 19–18-as hátrányban volt a legjobb formájához képest kissé pontatlan és olykor elég dekoncentrált Győr, amely azonban eddigre módszeresen felőrölte a meccs nagy részében 19 és 21 év közti életkorú belső négyessel támadó hazaiak minden erejét.

A következő negyedórában a kifulladt hazaiak olyannyira nem tudtak mit kezdeni a betonkemény győri védekezéssel, hogy gólt sem sikerült szerezniük, így az ETO végül simán, 31–23-ra győzött, de lesz hová előrelépnie a jövő szerdai, FTC elleni, alighanem a bajnoki címről is döntő találkozóig.

NŐI KÉZILABDA NB I
23. FORDULÓ, szombati mérkőzés

GVM EUROPE-VÁC–GYŐRI AUDI ETO KC 23–31 (14–15)
Vác, 600
néző. V: Ónodi, Őri
VÁC: Arenhart – Jovetic 4, HÁMORI 6, KOVÁCS P. 4 (1), Helembai F. 1, DE SOUZA 4 (1), Radoszavljevics. Csere: Suba (kapus), Kácsor 2, Barján, Szamoránsky P. 1, Diószegi, Szondi 1. Edző: Szilágyi Zoltán
GYŐR: GRIMSBÖ – Bódi 2, M. González 3, Görbicz, BROCH 5, AMORIM 7, Puhalák 2. Csere: OFTEDAL 4, Hansen 2, Knedlíková 4, Althaus 1, Groot 1 (1). Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása: 9. perc: 5–5. 17. p.: 7–10. 23. p.: 11–13. 39. p.: 19–18. 53. p.: 19–25
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG:
Szilágyi Zoltán:
– Nagyon örülök, hogy a meccs kétharmadáig méltó ellenfelek voltunk. A találkozón a szebbik arcunkat mutattuk. A két remek szurkolótábor által teremtett nagyszerű hangulatú összecsapás hajrájában érthetően felőrlődtünk fizikailag. Sok sikert kívánok a győrieknek a BL négyes döntőjében.
Ambros Martín: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, az első félidőben nem találtuk a védekezés ritmusát. A folytatásban aztán ezt is sikerült rendezni, és már kevesebb lehetőséget adtunk ellenfelünknek.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 22 21 1 713–480 +233 42
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 20 20 659–447 +212 40
3. Érd 22 17 5 636–538 +98 34
4. Dunaújvárosi KKA 22 14 1 7 617–543 +74 29
5. Váci NKSE 23 14 9 728–641 +87 28
6. Siófok KC22148620–588+3228
7. Kisvárdai KC SE 22 12 1 9 528–531 –3 25
8. Alba Fehérvár KC 22 8 3 11 586–602 –16 19
9. DVSC-TVP 22 9 1 12 560–594 –34 19
10. Budaörsi KC 22 7 1 14 598–652 –54 15
11. MTK Budapest 22 3 3 16 537–649 –112 9
12. Békéscsabai ENKSE 21 4 17 522–649 –127 8
13. Kecskeméti NKSE 22 3 1 18 514–686 –172 7
14. Vasas SC 22 1 1 20 492–710 –218 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik