Női kézi NB I: óriási meglepetés, az Érd ikszelt a Kisvárdával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.11. 20:20
Az Érd hazai pályán nagy meglepetésre 20–20-as döntetlent játszott a Kisvárdával a K&H női kézilabdaliga 16. fordulójában.

A félidőben még úgy tűnt, az összecsapás előtt sokkal esélyesebbnek vélt Érd hozza a kötelezőt, s legyőzi a bajnokságban utolsó előtti helyen tanyázó Kisvárdát, hiszen a hazaiak négy góllal vonulhattak nagyszünetre.

A második félidőben azonban kiadta kezéből az irányítást az Érd, nem tudott élni lehetőségeivel, a Kisvárda ezzel szemben felszívta magát és bravúros teljesítménnyel végül döntetlent ért el. Sőt, a győzelem lehetősége is reálisan benne volt a meccsben, ugyanis két perccel a vége előtt még két góllal vezetett.

A forduló másik mérkőzésén az MTK idegenben győzte le a Budaörsöt, míg az Alba Fehérvár a Siófok ellen diadalmaskodott.

KÉZILABDA
NŐI NB I

BUDAÖRSMTK BUDAPEST 26–27 (12–14)
Budaörs, 700 néző. V: Bíró Á., Kiss O.
BUDAÖRS: Schneck – FÖLDES K. 10 (3), Horváth B., Hornyák Á. 3, Zsigmond V. 1, PÁLOS-BOGNÁR 7 (2), Mézes. Csere: Györkös (kapus), Hatala, Szabadfi 1, Ertl 1, Ivanics, Karalyos. Edző: Mihály Attila
MTK: ABRAMOVICS – Hosszu, HÁFRA 4, GORILSZKA 7 (2), Kovács G. 1, Termány 3, Szádvári 3. Csere: SLAKTA 4, Dakos 1, Tóth E. 1, Nikolajenko 1, Márton G. 2. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–2. 13. p.: 5–5. 24. p.: 10–10. 29. p.: 11–14. 38. p.: 16–17. 44. p.: 19–19. 52. p.: 22–22. 58. p.: 24–26
Kiállítások: 8, ill. 16 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Mihály Attila: – A tét rányomta bélyegét a színvonalra. Többet hibáztunk, mint a vendégek és ez megbosszulta magát.
Golovin Vlagyimir: – Nem játszottunk jól, de küzdöttünk hatvan percen keresztül. A végjátékban még rosszul is cseréltünk, de akkora erő volt a lányokban, hogy még ezt is sikerült megoldani.

ÉRD–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 20–20 (11–7)
Érd, 1100
néző. V: Altmár, Horváth M.
ÉRD:
JANURIK – GULYÁS 4, M. GONZÁLEZ 5 (1), A. Bulatovics, Kisfaludy, Klivinyi 2, Araújo. Csere: Stojak (kapus), Szabó L. 1 (1), Signaté 3, Fekete B. 3, Kiss N.,
Barján 2, Takács K. Edző: Szabó Edina
KISVÁRDA:
DZSUKEVA – Orbán Adrienn, DMITROVICS 5, LISCSEVICS 1, Szabó V. 1, Tóth G. 2, Rocha 3. Csere: Umanec 1, Kucserova, Gedroit 7 (5), Yttereng, Héjjas, Mihovics. Edző: Dévényi János
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–2. 13. p.: 3–6. 27. p.: 10–6. 36. p.: 13–9. 43. p.: 14–13. 48. p.: 15–16. 53. p.: 17–17. 58. p.: 18–20.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – A döntetlen igazságos. Mindkét csapatnak voltak jobb és gyengébb periódusai. Az Érd egy nagyon nagy küzdelemben tudott négygólos előnyt kiharcolni, amit aztán gyorsan, önmagát elbizonytalanítva elhagyott. Ezen a meccsen át tudta venni a Kisvárda a vezetést, ami kevés csapatnak sikerült itt. Azok a dolgok, amikre készülünk, amit minden játékos tud, és azok a hibák, amit ennek ellenére a játékosok elkövetnek az ad egy olyanfajta bizonytalanságot a játékban, ami szomorú és fárasztó. Önmagunkkal küzdünk, ahogy szoktunk. A végjáték alapján örülnünk kéne az egy pontnak, ettől függetlenül nem vagyok túl elégedett a csapat teljesítményével.
Dévényi János: – Mindent megtettünk, hogy megnehezítsük az Érd dolgát, feszesen védekeztünk és volt néhány egyéni teljesítmény is. Az első félidőben a kapu előtt határozatlanok voltunk, ezért tudott elhúzni az Érd. Jó kapusteljesítményünk és kimagasló védekezésünk volt, ennek köszönhető ez a bravúr. A hazai bajnokságban itt még ponttal nem hagyta el csapat a pályát. Nekünk viszont minden pontra szükségünk van, mert nem hiszem, hogy a közvetlen riválisaink közül valaki innen pontot szerezne.

ALBA FEHÉRVÁR KC–SIÓFOK KC 27–26 (14–14)
Székesfehérvár, 700
néző. V: Felhő, Öcsi
FEHÉRVÁR: Sipeki – Hajduch 1, LAVKO 5 (2), Isitate 1, Piedade 1, Bandelier, Kazai 2. Csere: HERR O. (kapus), TILINGER 5 (1), MENDY 6, KLIKOVAC 4, Gjorgjijevska, Májer 1, Pelczéder 1. Edző: Deli Rita
SIÓFOK: Pastrovics – ERDŐSI 5, Triscsuk 2, NZE MINKO 6 (2), Jezic 2, Németh Cs., SUCH 6. Csere: Gercsó (kapus), FERENCZY 4, Janjusevics, Agbaba 1, Farkas E. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása: 5. perc: 1–3. 10. p.: 4–4. 18. p.: 8–7. 22. p.: 10–11. 26. p.: 1211. 34. p.: 15–15. 40. p.: 17–16. 46. p.: 20–18. 52. p.: 22–21. 58. p.: 25–24
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/2
MESTERMÉRLEG
Deli Rita: –
Az utóbbi időben egygólos vereségeket szenvedtünk, ilyenkor nehéz elhitetni a csapattal, hogy az út rögös, semmit nem ad az élet könnyen. Ma sem adta, egy nagyon jól játszó Siófokkal találtuk szembe magunkat, és csak hajszálon múlott, hogy melyik csapat örülhetett a végén. Támadásban és védekezésben egyaránt voltak jó és rossz periódusaink, nem tudtunk ellépni ellenfelünktől, mert állandóan nyomás alatt tartottak bennünket. Herr Orsolya rutinja nagyon sokat számított a végjátékban
Horváth Roland: Legfájóbb az egygólos vereség, végig folyamatosan jól játszottunk, de a ziccereket be kell lőni, ha ezeket értékesítjük, akkor ma győzünk. Az ellenfél kapusa a hétmétereseknél megbabonázta a játékosokat, ezzel nem tudtunk mit kezdeni.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 17 16 1 568–361 +207 33
2. Érd 16 12 2 2 444–392 +52 26
3. FTC-Rail Cargo Hungaria 15 12 1 2 474–360 +114 25
4. Ipress Center-Vác 16 10 1 5 457–418 +39 21
5. Dunaújvárosi Kohász KA 16 10 1 5 464–402 +62 21
6. DVSC-TVP 16 7 3 6 426–411 +15 17
7. Alba Fehérvár KC 16 8 8 433–419 +14 16
8. MTK Budapest 16 6 1 9 399–476 –77 13
9. Siófok KC 16 6 1 9 456–437 +19 13
10. Budaörs 17 4 2 11 424–511 –87 10
11. Békéscsabai Előre NKSE 16 3 3 10 373–429 –56 9
12. Mosonmagyaróvári KC 16 4 1 11 382–444 –62 9
13. Kisvárda Master Good SE 16 3 2 11 388–440 –52 8
14. ELIOS Kispest NKK 15 1 1 13 371–559 –188 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik