Női kézi NB I: másodszor kapott ki hazai pályán a Siófok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.04. 19:50
null
A Dunaújváros nagy küzdelemben kerekedett felül Siófokon (Fotó: Szabó Miklós)
A Dunaújváros elleni mérkőzésen másodszor kapott ki hazai pályán a bajnoki szezonban a Siófok női kézilabdacsapata. A szünetben még Golovin Vlagyimir tanítványai vezettek 10–9-re, a második félidőben azonban fordítottak a vendégek, és végül 21–20-ra nyertek. A Balaton-partiak korábban csak a Győri Audi ETO KC-val szemben veszítettek pontokat odahaza.

 

Tizenegy perces hazai gólcsenddel és 7–0-s Újváros-rohammal kezdődött a második félidő, ráadásul a fordulás után az első húsz percben csak Orbán Annamária és Szekerczés Luca talált be a Siófokból. Ekkor a legtöbben lyukas garast sem adtak volna a hazaiak pontszerzésére, az 59. percben mégis náluk volt az előny, amihez a Kohász hétperces gólszünettel asszisztált.

Ám aztán a második félidőben klasszisteljesítményt nyújtó Triffa Ágnes védéseivel (legalább tíz bravúrt mutatott be a második harminc percben!) és Bulath Anita két gyors góljával az Újváros a maga javára (vissza)fordította a meccset, és megszerezte a rendkívül fontos két pontot, egyúttal beérte a legyőzött Siófokot a dobogóért vívott harcban.

NŐI KÉZILABDA NB I
12. FORDULÓ
SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 20–21
(10–9)
Siófok, 400 néző. Vezette: Herczeg, Südi
SIÓFOK: Pastrovics – Such 2, Szekerczés 3, Piedade 4, Wörz 1, ORBÁN ANNAMÁRIA 5 (2), Erdősi 3. Csere: NÉMETH CS., Szalai B. 2, Szabadfi, Schneider, Buzsáki. Edző: Golovin Vlagyimir
DUNAÚJVÁROS: TRIFFA – Azari 3, Takács D., BULATH 6 (1), TRISCSUK 4, Ferling 1 (1), Vincze M. 3. Csere: Nagy É. (kapus), Takács Bianka 2, Kamper 1, Berta, Gera 1, Rádl. Edző: Mátéfi Eszter
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–1. 5. p.: 4–1. 12. p.: 4–5. 13. p.: 5–5. 18. p.: 5–7. 21. p.: 6–8. 26. p.: 9–8. 41. p.: 10–16. 45. p.: 13–17. 48. p.: 14–18. 52. p.: 16–18. 53. p.: 17–19. 59. p.: 20–19
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir:
– Jól kezdtük a mérkőzést, a folytatásban viszont nagyon sokat hibáztuk, amivel nehéz helyzetbe sodortuk magunkat. A végén mindent megpróbáltunk, mégis alulmaradtunk.
Mátéfi Eszter: – Elismerésem a csapatnak, nagyon fontos győzelmet arattunk. A második félidőben szépen felépítettük a játékunkat, és külön öröm, hogy még az utolsó percben is a helyén volt a lányok esze és szíve.

SZEGED KKSE–ÉRD 20–33 (11–15)
Szeged, 600 néző. V: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
SZEGED: Dobó M. – Zsilák 1, Albert H. 1, BARJÁN 5, GULYÁS 3, Selmeci 1, Szabó E. 5 (2). Csere: Futaki (kapus), Csoknyai 1, HÁRS 2, Kiss K., Áron 1 (1). Edző: Marosán György
ÉRD: OGUNTOYE 1 – Kostyukova 4, KOVÁCS A. 7, Szekeres, KISFALUDY 4, KLIVINYI 4, SCHATZL 8 (4). Csere: Gridnyeva (kapus), Vukcsevics 3, Pálos-Bognár B., Nick 1, Takács K. 1, Mester. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 10. p.: 3–5. 16. p.: 5–8. 22. p.: 7–12. 28. p.: 10–15. 33. p.: 11–17. 38. p.: 13–21. 46. p.: 16–25. 53. p.: 19–29. 58. p.: 20–32
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Marosán György:
– Büszke vagyok csapatomra, amely az első félidőben jól, szünet után nagy szívvel játszott.
Szabó Edina: – Örülök fölényes győzelmünknek, és koncentrált, hatékony játékunknak.

MOSONMAGYARÓVÁRI KCSE–IPRESS CENTER VÁC 27–25 (13–16)
Mosonszolnok, 400
néző. V: Bonifert, Oláh
MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey – KNEDLÍKOVÁ 6, Dajka 3 (1), Tóth G. 2, DOMBI 4, GYIMESI 4, Hajtai. Csere: Schneck (kapus), Bardi, KURUCZ 7, Puhalák 1. Edző: Róth Kálmán
VÁC: Bíró B. – HANSÁGHY 5, Hámori 1, Farkas V. 2, FÜLÖP A. 5, HORNYÁK D. 5, Szondi. Csere: TÓTH E. 5, Katona, Drávai 2, Stefanovics, Dakos, Pelczéder. Edző: Ottó Katalin
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–3. 10. p.: 1–7. 12. p.: 3–8. 16. p.: 7–9. 21. p.: 9–10. 27. p.: 12–14. 38. p.: 16–16. 41. p.: 17–16. 44. p.: 19–17. 48. p.: 21–21. 55. p.: 25–25
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán:
– Óriási előnyt adtunk az ellenfélnek, szerencsére még az első játékrész vége előtt kezelhetővé csökkentettük a hátrányt. A szünet után edzettségünknek és néhány feljavult teljesítménynek köszönhetően, fordítottuk a magunk javára a mérkőzést.
Ottó Katalin: – Nagyon csalódott vagyok, mert mindenből felkészültünk, ami várható volt ezen a mérkőzésen. Sajnos, az ellenfél azonban egy kicsivel jobban játszott, mint mi, és ezúttal a szünet után produkáltunk egy jókora gólcsendet.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri Audi ETO KC 11 11 355–216 +139 22
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 11 10 1 362–246 +116 21
3. Siófok KC-Galerius Fürdő 12 7 2 3 342–306 +36 16
4. Dunaújváros Kohász KA 12 8 4 310–266 +44 16
5. Fehérvár KC 11 7 1 3 271–257 +14 15
6. Érd 12 6 1 5 305–263 +42 13
7. Eubility Group Békéscsaba 12 5 7 296–353 –57 10
8. DVSC-TVP-AQUATICUM 11 4 7 270–304 –34 8
9. Mosonmagyaróvári KC SE 12 3 2 7 282–323 –41 8
10. Ipress Center Váci NKSE 12 3 9 253–302 –49 6
11. MTK Budapest SE 12 1 2 9 295–344 –49 4
12. Szeged KKSE 12 1 11 272–433 –161 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik