Női kézi NB I: gólzáporos érdi siker, szorosabb fehérvári

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.31. 19:59
Négy mérkőzéssel folytatódott a női kézilabda NB I első fordulója: a BL-selejtezőre készülő Érd gólzáporos győzelmet aratott az egri főiskolások ellen, a Fehérvár pedig hat góllal múlta felül a Siófokot. Az MTK csak két találattal maradt alul a Vác otthonában, míg a Dunaújváros biztosan nyert Veszprémben.

A Siófok nyitó fordulóbeli fehérvári vendégszereplése két átalakult csapat találkozója volt, valamint Nuria Benzal bemutatkozása a magyar bajnokságban: az ujjsérülése miatt szinte a teljes felkészülést kihagyó Eb-ezüstérmes spanyol kézilabdázó pihenő nélkül végigjátszotta a hatvan percet. Nyitányként az első siófoki támadásnál kiállíttatta magát, majd ő szerezte meg a hazaiak első idénybeli találatát, és több igazán ígéretes átadást és lövést is láthattunk tőle. Az FKC ráadásul lendületesen játszott, és bár a Siófok próbálta tartani a lépést, végül simán kikapott.

„Ennél jobb bemutatkozást el sem tudtam volna képzelni, élveztem a mérkőzést. Még javulnom kell, többet kell beszélnem, különösen a védekezésben, és be kell illeszkednem ebbe a rendszerbe. Biztos vagyok benne, hogy idővel sokkal jobb leszek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáradtam el, de jó állapotban vagyok, mert a sérülésem alatt is sok fizikai gyakorlatot végeztem" – mondta a meccs után Benzal.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
1. FORDULÓ

ÉRD–Eszterházy KFSC-Globál Safe 35–22 (19-11)
Érd,
300 néző. V: Kékes Csaba, Kékes Pál
ÉRD: Janurik – KOREN 6, Kovács Anna 4, Triscsuk 5, KISFALUDY 3, Klivinyi 3, Balog B. 1. Cs: Gridnyeva, Oguntoye (kapusok), VUKCSEVICS 4, Wolf 4(4), Szekeres 2, Schatzl 3, Kovács G., Oláh. Edző: Szabó Edina
EGER: FEKETE – Kovács V. 2, BÁRÁNY 4, PADOS 9(4), Király, Gyimesi 1, Fehér V. 2. Cs: Molnár N. 1, Bárkai, Hárs, Héjjas, TRBOVIC 3, Todorovic. Edző: Herczeg Béla
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–3. 11. p.: 8–3. 17. p.: 11–7. 27. p.: 16–9 34. p.: 20–14. 40. p.: 23–17. 45. p.: 27–17. 51. p.: 28–21.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4 ill. 4/4.
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – Győzelemmel avattuk a sportcsarnokot. Sok sikert az újoncnak a továbbiakban.
Herczeg Béla: – Azt gondolom vállalható vereséget szenvedtünk, remélem sok-sok hasznos tapasztalatot szerezve.

FEHÉRVÁR KC–SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 35–30 (21–13)
Székesfehérvár
, 700 néző. V: Bonifert, Oláh
FEHÉRVÁR: KISS É. – Azari 4, EMBEROVICS 4, BENZAL 2, Horváth B. 2, TILINGER 8, KAZAI 3. Cs: Trimmel (kapus), Herr A. 4, MAYER 3, Hajduch 1, VASZARI 4. Edző: Pal Oldrup Jensen
SIÓFOK: Pastrovics – Lukács V. 1, SZAMORÁNSKY A. 4, LÉRÁNT 5, Deáki 2, Bogdanovics 4, Erdősi 2. Cs: Futaki (kapus), DAJKA 8 (6), Varga N., Drávai 2, Szalai 2. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása: 6. perc: 2–0. 12. p.: 7–4. 18. p.: 11–7. 24. p.: 16–10. 28. p.: 18–12. 34. p.: 22–15. 40. p.: 24–17. 46. p.: 26–21. 52. p.: 31–24. 58. p.: 34–28
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/–, ill. 8/6
MESTERMÉRLEG
Pal Oldrup Jensen: – Különösen az első félidőben volt nagyon jó a támadójátékunk, akkor még a védekezésünk is működött. A szünet után már korántsem voltam elégedett vele, meg kell tanulnunk, hogy kétszer harminc percig tart a mérkőzés, akkor leszünk igazán jó csapat.
Vladimir Golovin: – A gyenge védekezés és a kapusteljesítmény miatt szenvedtünk vereséget. Harmincöt kapott góllal nem lehet nyerni.

IPRESS CENTER-VÁC–MTK-BUDAPEST 20–18 (12–10)
Vác,
500 néző. V.: B. Pech, Vágvölgyi
VÁC: Triffa – Niksic 1, Dakos 2, FARKAS V. 3, Kaiser 1, Nikcsevics 4, Szondi 2. Cs: BÍRÓ B. (kapus), Kamper 2 (1), STEFANOVICS 4, Fülöp A., Szádvári 1, Németh L., Katona Edző: Konkoly Csaba
MTK: KÓKAI – Takács B. 2 (1), Borbás 2, BARSZI 4, Petrovszki 1, Kopecz 2, Rózsa. Cs: Fekete B. 1, Csuka, Fundák 1, Buzsáki 1, BAROSS 4. Edző: Borsodi Péter
Az eredmény alakulása: 3. perc: 3–0. 9.p.: 4–3. 23.p.: 11–6. 34.p.: 12–11. 41.p.: 16–12. 53.p.: 18–18. 58.p.: 20–18
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba: – Korrekt játékvezetés mellett kézilabda helyett a küzdelem dominált. Le kell győznünk a lámpalázunkat!
Borsodi Péter: – Nagyon büszke vagyok csapatomra!

VESZPRÉM BARABÁS DTKC–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 19–30 (9–12)
Veszprém
, 400 néző. V: Herczeg, Südi
VESZPRÉM: Pásztor – Kokas, Planéta 2, Tóth G. 2, Takács B., Tóth E. 6 (3), Pelczéder 4. Cs: Györkös (kapus), Palotás, Kurucz, Kiskartali 2, Gulyás 1, Hajtai 1, Marincsák 1. Edző: Róth Kálmán
DUNAÚJVÁROS: Víg – HOSSZU 4, Gera 3, Takács D. 1, FERLING 4, BULATH 7 (4), VINCZE 5. Cs: Pisák (kapus), Berta N. 2, Csapó, Rádl 4, Takács F., Sánta, Kemény, Ács. Edző: Mátéfi Eszter
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–1. 15. p.: 3–7. 39. p.: 14–17. 55. p.: 14–27
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán: – Sajnos minden tekintetben felülmúlt bennünket a Dunaújváros. A legszomorúbb azért vagyok, hogy az akarati tényezőkben is.
Mátéfi Eszter: – Nehéz meccsre számítottunk idegenben az első fordulóban, az is lett. A szenzációs sikert annak köszönhetjük, hogy fegyelmezetten, végig dicséretesen küzdöttünk, megmutattuk, hogy egységes a csapatunk. A második félidőben már nem volt kérdés, hogy melyik együttes jobb.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik