nemzetisport.hu 2017.05.20 19:43 Frissítve: 2017.05.21 08:58

Női kézi NB I: eldőltek a dobogós helyek, érdi öröm

A női kézilabda NB I 24. fordulójában a Ferencváros hazai pályán könnyedén legyőzte a DVSC-t, ezzel bebiztosította a második helyét és a Bajnokok Ligája-indulását. A már bajnok Győri ETO Fehérváron nyert simán, míg a bronzéremről döntő mérkőzésen az Érd odahaza 29–26-ra felülmúlta a Dunaújvárost.

 

Ötödször végzett a harmadik helyen az Érd (Fotó: Földi Imre)

A Ferencvárosnak mindössze a DVSC legyőzésére volt szüksége hazai pályán ahhoz, hogy bebiztosítsa a második helyét és ezzel a Bajnokok Ligájában való indulását. Ennek megfelelően már a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést, és az első negyedórában négy gólig jutó Lukács Viktória vezérletével megszilárdította előnyét. A szünetben már öttel vezetett Elek Gábor együttese.

A fordulás után Marjia Jovanovics és Faluvégi Dorottya is többször betalált, nem beszélve Nerea Penáról. A vendégek nem bírták a fővárosiak iramát, a második játékrész első húsz percében csak öt gólt tudtak dobni, míg a házigazda egy híján egy tucatot. A Fradi győzelméhez végül kétség sem férhetett (33–20), a zöld-fehérek ezüstérmesek lettek, így a következő szezonban is a Bajnokok Ligájában szerepelhetnek.

A Győri ETO-nak sem kellett sokáig izgulnia az Alba Fehérvár otthonában: a bajnokcsapat már a 39. percre tízzel elhúzott, végül azonban „csak” héttel nyert. A hazaiaknál Claudine Mendy az utolsó hét percben négyszer is betalált, így kozmetikázni tudták az eredményt. A győrieknél Nora Mörk és Eduarda Amorim 8-8 gólig jutott.

A bronzéremről döntött az Érd és a Dunaújváros összecsapása. Az első percekben fej fej mellett haladtak a csapatok, aztán 4–4-nél megtorpantak a vendégek, az Érd pedig kíméletlenül kihasználta ezt: egy 6–0-s rohammal jelentős előnyre tett szert, Katarina Krpezs ötször volt eredményes az első negyedórában. A hideg zuhanyként érkező érdi fölény a szünetig kitartott, sőt, növelni is tudta előnyét a házigazda a félidő végére. (15–6)

A fordulás után Kovács Anna és Camila Micijevic tartotta meccsben a Dunaújvárost, Krpezs azonban ismét elkapta a fonalat, tíz perc alatt ezúttal négy góllal jelentkezett – immár közte tíz volt a 39. percben. Ez pedig végzetesnek bizonyult: a dunaújvárosiak hatalmasat hajráztak, és végül feljöttek háromra, de egyenlíteni már nem tudtak. Így tehát két fordulóval a bajnokság vége előtt az Érd győzelmével bebiztosította a bronzérmét.

NŐI KÉZILABDA NB I
24. FORDULÓ

FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA–DVSC-TVP 33–20 (18–13)
Elek Gyula Aréna, 400 néző. V: Felhő, Öcsi
FTC: BÍRÓ B. – LUKÁCS 5, Jovanovics 3, Snelder 3, Szekeres, Kovacsics 3 (2), Szarka 2. Csere: Pena 3, Hornyák D. 2, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 6, Schatzl 2 (1), Mészáros, Faluvégi 3, Mód 1. Edző: Elek Gábor
DVSC: Horváth-Pásztor – Csáki 2, Punyko 3, Sirián, Siska 2, JEZSIKAVA 9 (1), Kelemen 1. Csere: Lajtos, Szabó D. (kapusok), Pénzes 2 (2), Varsányi, Tóth M., Kenyeres 1, Bordás. Edző: Anton Tiselj
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–2. 6. p.: 5–2. 11. p.: 6–6. 16. p.: 11–6. 23. p.: 12–11. 41. p.: 25–15. 50. p.: 29–18
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 7/3
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Teljesítettük a kötelezőt a bajnoki ezüsttel, a BL-nyolcba kerüléssel és a kupagyőzelemmel, így elégedett vagyok az évvel.
Anton Tiselj: – Egy hét pihenő után és a sok hiányzó miatt nehéz volt a mérkőzés, viszont az első félidei játékkal elégedett vagyok, mert felállt fal ellen tudtuk tartani a Fradit. Amivel azonban jobbak voltak ma a hazaiak, azok a gyors lerohanások, illetve a büntető-végrehajtás.

SIÓFOK KC–BUDAÖRS 32–21 (14–12)
Siófok, 300 néző, V.: Kékes Cs., Kékes P.
SIÓFOK: Pastrovics – SUCH 7, Janjusevics 4, Nze Minko 3, J. Agbaba 1, TRISCSUK 10 (3), FARKAS E. 4. Csere: Gercsó (kapus), Ferenczy, Sárosi, M. Agbaba, Németh 2, Brettner, Jezic 1, Duzsik. Edző: Horváth Roland
BUDAÖRS: Schneck – Juhos 2, Horváth B. 3, Pálos-Bognár 3, Hatala 1, Hornyák Á. 5, Ivanics 3. Csere: Györkös (kapus), Szabadfi 1, Zsigmond 2, Maláti 1, Karalyos, Kovács Alexandra, Kamuti, Oláh, Ertl. Edző: Mihály Attila
Eredmény alakulása: 8. perc: 7–4, 16. p.: 8–8. 24. p.: 10–10. 32. p.: 16–13. 40. p.: 24–17. 48. p.: 26–18. 56. p.: 31–20
Kiállítások: 6 ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3 ill. –/–
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: – Abban a pillanatban stabilizálódtunk, amint összeállt a védelmünk, és meg tudtuk szűrni az átlövéseket. Mindez védésekkel is párosult, jó volt a kapusteljesítmény. Amikor figyelünk és koncentrálunk, akkor megy a játék, és jönnek az eredmények.
Mihály Attila: – Az első játékrészben megmutattuk, hogy miért kerültünk közel a bentmaradáshoz, a másodikban pedig azt, hogy miért állunk ott a tabellán, ahol. A tudáskülönbség kijött a második félidőben, több ki nem kényszerített hibát vétettünk.

IPRESS CENTER-VÁC–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE 34–25 (18–10)
Vác, 450
néző. V: Andorka, Hucker
VÁC:
ARENHART – JOVETIC 7, SOÓS 6, Helembai, BASIC 8 (1), Temes 1, Radoszavljevics 4. Csere: Balog J. (kapus), FARKAS V. 5 (5), Vukcsevics, Szondi 1, Hámori, Kácsor 1, Bagi, Sziráki 1, Fabó. Edző: Szilágyi Zoltán
BÉKÉSCSABA:
  Triffa – DIÓSZEGI 4, Vaszileuszkaja 5 (3), VUKAJLOVICS 7, Zöldi-Tóth, Kovacsevics 1, Gávai. Csere: Terenyi (kapus), GLUSICA 5, Mihálffy 1, Walfisch, Bottó 1, Dukic, Gidai 1, Kovács Anett. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 6. perc:
4–3. 16. p.: 11–6. 26. p.: 13–9. 36. p.: 20–13. 43. p.: 25–14.  51. p.: 27–19
Kiállítások:
6, ill. 6 perc
Hétméteresek:
7/6, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: –
Egy-két hullámvölgyet leszámítva szinte végig elégedett voltam a védőmunkánkkal és a támadójátékunkkal is. A mérkőzés nagy részében jó teljesítménnyel rukkoltunk ki és a hajrában a fiataloknak is tudtam bizonyítási lehetőséget adni.
Skaliczki László: –
A váciak az első félidőbeli sebességfölényüket és a mi hibáinkat jól kihasználva nagy előnyt szereztek, amivel el is döntötték a mérkőzést. A második játékrészben már láttam több olyan dicsérhető dolgot a csapatomnál, amire lehet majd építeni.

ÉRD–DUNAÚJVÁROSI KKA 29–26 (15–6)
ÉRD Aréna, 1800
néző. V: Bacs, Bóna
ÉRD:
JANURIK – KRPEZS 9 (5), M. GONZÁLEZ 5, A. BULATOVICS 1, Kisfaludy 2, Klivinyi 1, Fekete B. 2. Csere: Gridnyeva, Stojak (kapusok), SIGNATÉ 3, Gulyás, Kiss N. 2, Araújo 2, Barján, Szabó L. 2 (2), Takács K. Edző: Szabó Edina
DKKA:
CSAPÓ – Klujber 4 (1), Kovács Anna 3 (1), SZALAI B. 6, Cifra, Micijevic 6, Rácz-Vincze 1. Csere: Pálinkás (kapus), Kudor 2 (1), Molnár B. 4, Takács D., Karnik, Grosch. Edző: György László
Az eredmény alakulása. 7. perc:
2–4. 21. p.: 10–4. 28. p.: 13–5. 37. p.: 19–9. 45. p.: 23–15. 51. p.: 26–21.
Kiállítások:
8, ill. 12 perc
Hétméteresek:
7/7, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG

Szabó Edina: –
Nagyon örülünk, hogy nyertünk. Gratulálunk a csapatnak a győzelemhez és a bronzéremhez is.
György László: –
Harminc perc előnyt adtunk az Érdnek, ennek egyenes következménye volt a vereség. Több kulcsjátékos is nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, úgyhogy teljesen megérdemelte a győzelmet az Érd.

ALBA FEHÉRVÁR KC–GYŐRI AUDI ETO KC 28–35 (14–20)
Székesfehérvár, 800 néző. V: Bonifert, Oláh
FEHÉRVÁR: Herr O.– Májer, Lavko 6 (4), MENDY 8, Bandelier 1, ISITATE 5, Pelczéder. Csere: Sipeki (kapus), Klikovac, Hajduch 1, Gjorgjijevszka 2, Mayer 1, Kazai, TILINGER 4, Boldizsár. Edző: Deli Rita
GYŐR: Kiss É. – BÓDI 4, N. MÖRK 8 (2), GÖRBICZ 4 (1), El-Gaui, AMORIM 8, Puhalák 3. Csere: Binó (kapus), GROOT 5, Hársfalvi 1, Knedlíková, Hudák 1, Pál 1, Szilovics, Afentáler, Moharos. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–4. 12. p.: 8–7. 18. p.: 10–13. 24. p.: 12–14. 28. p.: 14–17. 34. p.: 16–22. 40. p.: 16–28. 46. p.: 19–31. 52. p.: 20–34., 58. p.: 25–35
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Deli Rita: – Nyilván tudtuk azt, hogy a Győr még akkor is nagyon erős, ha vannak hiányzói. Az első félidő első húsz percében Isitate Majuko vezetésével jól játszottunk, aztán elkezdtünk kapkodni, támadásban nagyon gyorsan ellőttük a labdákat, és nyolc gólt kaptunk lerohanásból. A játékrész utolsó tíz perce és a második félidő első tíz perce volt az, amely a Győr dominanciáját mutatta, viszont az pozitívum volt részünkről, hogy amikor védekezést váltottunk, sok labdát szereztünk, és valamelyest kisebb gólkülönbségű vereséggel fejeztük be a mérkőzést.
Ambros Martin: – Az első tizenöt-húsz percben sok problémánk volt. Sokan azt gondolhatták, hogy miután megnyertük a címeket, könnyebben vesszük ezt a mérkőzést. A csapatom azonban nagyon motivált, és az arcukon boldogsággal játszottak, élvezték a játékot  ezen a meccsen is. Az utolsó két meccsen is van célunk, szeretnénk veretlenül befejezni a bajnokságot, és hogy megmaradjon az arcunkon a mosoly.

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri Audi ETO KC 24 23 1 816–521 +295  47
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 24 20 1 3 778–578 +200  41
3. Érd 24 17 3 4 678–598 +80  37
4. Dunaújvárosi Kohász KA 24 16 1 7 717–611 +106  33
5. Ipress Center-Vác 24 16 1 7 705–636 +69  33
6. Alba Fehérvár KC 25 12 13 685–677 +8  24
7. DVSC-TVP 24 9 4 11 632–622 +10  22
8. MTK Budapest 24 9 2 13 603–687 –84  20
9. Siófok KC 24 8 2 14 681–680 +1  18
10. Békéscsabai Előre NKSE 24 7 3 14 581–653 –72  17
11. Budaörs 24 6 3 15 596–709 –113  15
12. Kisvárda Master Good SE 24 6 2 16 585–653 –68  14
13. Mosonmagyaróvári KC 24 6 1 17 552–658 –106  13
14. ELIOS Kispest NKK 25 1 2 22 608–934 –326  4

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.23 11:58:45

Kézilabda HATÁR DÁVID

A Nantes elleni vereség után jó játékkal javított a BL-ben Carlos Pastor csapata.

2017.09.23 16:02:06

Kézilabda nemzetisport.hu

A németek elhúztak a második félidőben, de a szenzációs Lékai és Nagy vezérletével fordított a Veszprém.

2017.09.17 18:55:36

Kézilabda nemzetisport.hu

Hiába kezdett jól a Szeged, végül simán kikapott a francia csapat otthonában.

2017.09.16 17:10:44

Kézilabda nemzetisport.hu

A szünetben még vezető szlovén csapat az utolsó tíz percre teljesen elkészült az erejével.

2017.09.15 23:41:58

Kézilabda KUN ZOLTÁN

NS-VÉLEMÉNY. Ha Messi elszívna napi két doboz Symphoniát, már nem ő lenne »a« Messi?