Női kézi NB I: egyszer felállt a Vác a Ferencváros ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.03. 19:17
A Ferencváros 31–22-re nyert a Vác vendégeként a női kézilabda NB I 18. fordulójának nyitó mérkőzésén.

A Fradi 4–0-ra elhúzott, a Vác a 10. percben lőtte első gólját, nem úgy tűnt tehát, hogy sok izgalmat tartogat a mérkőzés. Összességében nem is forgott veszélyben a zöld-fehérek győzelme, de a második félidőben ehhez újra oda kellett tenniük magukat.

Az egészségügyi problémák miatt Fülöp Andreát és Dijana Joveticet is nélkülöző hazaiak ugyanis a kezdeti bizonytalanság után elkapták a fonalat, és a szünetre egy gólra csökkentették hátrányukat.

A második félidő elején egyenlíteniük is sikerült, ezután azonban Tomori Zsuzsanna vezérletével ismét elhúzott a Ferencváros, amely másodszor már nem engedte felállni a váciakat.

Az egészségügyi problémák miatt Fülöp Andreát és Dijana Joveticet is nélkülöző hazaiak ugyanis a kezdeti bizonytalanság után elkapták a fonalat, és a szünetre egy gólra csökkentették hátrányukat.

A második félidő elején egyenlíteniük is sikerült, ezután azonban Tomori Zsuzsanna vezérletével ismét elhúzott a Ferencváros, amely másodszor már nem engedte felállni a váciakat.

NŐI KÉZILABDA NB I
18. FORDULÓ
IPRESS CENTER-VÁC–FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 22–31 (11–12)
Vác, 600
néző. V: Bócz, Wiedemann
VÁC: Bíró B. – Dakos, TÓTH E. 5 (1), Stefanovics, HORNYÁK D. 8 (1), Farkas V. 2, Szondi 2. Csere: Balog J., Sztranyan (kapusok), Hansághy 1, Hámori 1, Drávai 1, Helembai, Pelczéder 1, Katona F. 1, Szenes B. Edző: Ottó Katalin
FTC: Szikora – KOVACSICZ 5, TOMORI 8, SZUCSÁNSZKI 4, Szamoránsky P. 4, Pena 5 (3), Szarka A. Csere: TOMASEVICS (kapus), Soós 2, MÉSZÁROS 1, Lukács 2, Vérten, Tóth M. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 9. perc: 0–4. 15. p.: 5–7. 20. p.: 7–11. 32. p.: 13–12. 35. p.: 13–16. 48. p.: 18–24. 54. p.: 19–28
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Ottó Katalin:
– Valamivel több mint egy félidőn keresztül tudtuk tartani és szorongatni a sokkal nagyobb játékerőt képviselő Fradit, amelynek sok sikert kívánunk a hétvégi és az azt követő nemzetközi kupacsatákra.
Elek Gábor:
– Az első játékrészben a töméntelen mennyiségű hiba miatt szoros maradt a mérkőzés. A második félidei védekezéssel és támadójátékkal elégedett vagyok.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 17 17 547–335 +212 34
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 18 16 1 1 609–411 +198 33
3. Dunaújváros Kohász KA 17 11 1 5 449–391 +58 23
4. Érd 17 11 1 5 446–387 +59 23
5. Siófok KC-Galerius Fürdő 17 9 2 6 497–453 +44 20
6. Fehérvár KC 17 9 1 7 402–399 +3 19
7. Eubility Group Békéscsaba 17 8 9 431–492 –61 16
8. DVSC-TVP-AQUATICUM 17 5 12 418–490 –72 10
9. MTK Budapest SE 17 4 2 11 430–495 –65 10
10. Ipress Center Váci NKSE 18 4 1 13 390–463 –73 9
11. Mosonmagyaróvári KC SE 17 3 2 12 397–466 –69 8
12. Szeged KKSE 17 1 16 375–609 –234 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik