Női kézi NB I: drámai vég Újvárosban; sima Fehérvár-siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.03. 19:34
A Dunaújváros 21–20-ra nyert otthon az Érd ellen, míg a Fehérvár KC 29–23-ra megverte szintén hazai pályán a Siófokot a női kézilabda NB I 20. fordulójában.

A Fehérvár KC edzőváltáson esett át a hét elején, a Siófok ellen Bakó Botond helyett megbízott edzőként már Deli Rita irányította a csapatot. Az olimpiai ezüstérmes korábbi átlövő bemutatkozása kiválóan sikerült, Mayer Szabináék könnyedén győztek. A Siófokból nagyon hiányzott a doppinggyanú miatt felfüggesztett Orbán Annamária, ráadásul a mérkőzés hajrájában a vendégeknél megsérült a világbajnok brazil beálló, Daniela Piedade.

Dunaújvárosban sokkal szorosabb mérkőzést vívtak a felek, az érdiek – csakúgy, mint a múlt héten az Issy elleni KEK-meccsen – az utolsó percben vesztették el az összecsapást. Három másodperc volt már csak hátra, amikor 20–20-as állásnál a hazaiak szabaddobást végezhettek el. Bulath Anita kapta meg a labdát, amelyet a sorfal fölött a kapuba lőtt.A Fehérvár KC edzőváltáson esett át a hét elején, a Siófok ellen Bakó Botond helyett megbízott edzőként már Deli Rita irányította a csapatot. Az olimpiai ezüstérmes korábbi átlövő bemutatkozása kiválóan sikerült, Mayer Szabináék könnyedén győztek. A Siófokból nagyon hiányzott a doppinggyanú miatt felfüggesztett Orbán Annamária, ráadásul a mérkőzés hajrájában a vendégeknél megsérült a világbajnok brazil beálló, Daniela Piedade.

Dunaújvárosban sokkal szorosabb mérkőzést vívtak a felek, az érdiek – csakúgy, mint a múlt héten az Issy elleni KEK-meccsen – az utolsó percben vesztették el az összecsapást. Három másodperc volt már csak hátra, amikor 20–20-as állásnál a hazaiak szabaddobást végezhettek el. Bulath Anita kapta meg a labdát, amelyet a sorfal fölött a kapuba lőtt.

NŐI KÉZILABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 20. FORDULÓ

DUNAÚJVÁROS KOHÁSZ–ÉRD 21–20 (9–11)
Dunaújváros, 900
néző. V: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
DUNAÚJVÁROS: OGUNTOYE – Klujber 1, Kovács A. 4 (3), SZALAI B. 4, Takács D., Bulath 3, Vincze 2. Csere: TRISCSUK 6, Azari 1, Horváth B. Edző: Zdravko Zovko
ÉRD: JANURIK – Krpezs-Slezák 2 (2), González 4, A. Bulatovics, SIGNATÉ 5, KISFALUDY 3, Fekete 1. Csere: Gridnyeva (kapus), Klivinyi 3, Szabó L. 1 (1), Havronyina, Barján 1. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 9. perc: 5–0. 19. p.: 7–6. 25. p.: 9–10. 33. p.: 10–13. 45. p.: 16–15. 56. p.: 19–19
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Zdravko Zovko:
– Nagyon nehéz mérkőzést vívtunk, az érdiek az Issy Paris ellen is kiválóan játszottak, megérdemelték volna a továbbjutást. A mai találkozón mindkét csapaton kiütközött a fáradság. Fontos volt számunkra ez a győzelem, nagyon örülök, hogy sikerült.
Szabó Edina: – Játékosaim betartották azokat az utasításokat, amiket a mérkőzés előtt kértem tőlük, ez nagy pozitívum. Természetesen sajnáljuk az egygólos vereséget, de sportszerű küzdelemben dőlt el a két pont sorsa.

FEHÉRVÁR KC–SIÓFOK KC 29–23 (11–10)
Székesfehérvár, 800
néző. V: Bócz, Wiedemann
FEHÉRVÁR: Herr O. – MAYER 9, GJORGIJEVSZKA 5, HAJDUCH 3, BANDELIER 5, Tápai Sz. 2, Kazai 1. Csere: Sipeki (kapus), Tilinger 4 (1), Isitate, Májer, Rózsás, Rideg. Edző: Deli Rita
SIÓFOK: Szalamaha – SUCH 4, Petersen 4, Aguilar, EL-GAUI 5, González 1, Erdős 3. Csere: Pastrovics (kapus), Németh Cs. 2, Piedade 3, Deáki 1, Nyikityina, Maláti. Edző: Christian Dalmose
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–1. 12. p.: 6–3. 18. p.: 7–5. 22. p.: 7–8. 28. p.: 9–9. 34. p.: 14–10. 40. p.: 19–12. 47. p.: 23–14. 52. p.: 25–16. 58. p.: 28–21
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Deli Rita:
– Ilyen nagy különbségű győzelemre nem számítottam, jó érzések voltak bennem, mert kedden nagyon jó edzésen voltunk túl, a lányok már lelkileg túlestek a számukra katarzisként ható híren, és mentálisan, a fejük felől próbáltam megközelíteni őket. Ez hiányozhatott belőlük eddig, és sokak számára meglepő dolgokat csináltak, amikről én tudtam, hogy bennük van. A teljes repertoárt megmutatták, amivel rendelkeznek.
Christian Dalmose: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, de a tizedik perctől feljavult a játékunk, mind védekezésben, mind támadásban, és az első félidő utolsó húsz percében csupán három gólt kaptunk. A szünet után kijött a két csapat közötti különbség, a játék minden elemében felül múlt minket a Fehérvár, egyszerűen nem találtuk meg azt a szintet, mivel meg tudnánk nyerni egy ilyen mérkőzést.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 19 18 1 621–392 +229 36
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 18 17 1 581–403 +178 35
3. Dunaújvárosi KKA 19 13 2 4 533–474 +59 28
4. Érd 19 13 6 532–448 +84 26
5. Siófok KC 19 12 1 6 509–482 +27 25
6. Ipress Center-Vác 20 9 11 518–541 –23 18
7. Fehérvár KC 19 8 1 10 461–450 +11 17
8. DVSC-TVP 20 8 12 499–509 –10 16
9. MTK Budapest 19 6 2 11 442–536 –94 14
10. EUbility Group Békéscsaba 20 4 1 15 486–633 –147 9
11. Budaörs 20 2 18 437–640 –203 4
12. Mosonmagyaróvári KC SE 20 2 18 453–564 –111 4

 

A LEBONYOLÍTÁS

A női bajnokság lebonyolítása megváltozott. A 12 csapatos, oda-vissza vágós alapszakaszt követően az 1–8. helyezett oda-vissza vágós alapon negyeddöntőt vív egymással, az 1. a 8-kal (A), a 2. a 7-kel (B), a 3. a 6-kal (C) a 4. pozíciót elérő klub pedig az 5-kel (D) találkozik.

A párharcok győztesei szintén oda-vissza vágós elődöntőben folytatják (A–D és B–C ágon), a győztesek ugyanilyen rendszerben vívják a döntőt, a vesztesek pedig a 3. helyért folytathatják.

A negyeddöntő vesztesei az 5–8. helyért játszhatnak (A–D és B–C ágon, oda-vissza vágó), a párharcok nyertesei az 5., a vesztesek a 7. helyért küzdhetnek.

Az alsóházban az alapszakasz 9–12. helyezettjei az egymás elleni eredményeik továbbvitelével 6 fordulós, körmérkőzéses, oda-vissza vágós alapon fejezik be a bajnokságot.

Alapszakasz:
szeptember 2. – március 30.
Rájátszás az 1–8. helyért: április 13 – 20.
Rájátszás az 1–4. és az 5–8. helyért: április 27. – május 11–12.
Rájátszás a 9–12. helyért: április 17. – május 26.
Helyosztók:
május 19–20 – 25–26.
Tv: M4 Sport

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik